Jogerős: elítélték az antifasiszta fiatalokra rontó szélsőséges támadót
A sértetteknek pótmagánvádas eljárásban a Magyar Helsinki Bizottság segítségével 7 éven át kellett küzdeniük az igazukért, miután az ügyészség nem emelt vádat az ügyben.
Mindenki kerülhet olyan helyzetbe, hogy kiszolgáltatottá válik az állam hatalmával szemben.
A sértetteknek pótmagánvádas eljárásban a Magyar Helsinki Bizottság segítségével 7 éven át kellett küzdeniük az igazukért, miután az ügyészség nem emelt vádat az ügyben.
A miskolci börtön megsértette az amputált lábú Richter Gyula emberi méltóságát, személyes szabadságát és az egyenlő bánásmód követelményét – mondta ki jogerős ítéletében a Debreceni Ítélőtábla. A börtönnek magánlevélben kell bocsánatot kérni a Magyar Helsinki Bizottság ügyfelétől, és félmilliós sérelmi díjat fizetni neki.
A bíróság ma megsemmisítette a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatójának jogsértő határozatát, és új eljárásra kötelezte őt. Hajdu Jánost Halász Júlia és Sarkadi Zsolt, a Telex munkatársai perelték be, mert Szijjártó Péter kalocsai lakossági fórumán a rendőrök önkényesen akadályozták őket a munkájukban. Az újságírókat a Magyar Helsinki Bizottság képviseli.
Másodfokon is nyert a Helsinki Bizottság ügyfele: jogerősen mondta ki a bíróság, hogy a rendőrség megsértette az ártatlan családapa emberi méltóságát, személyi szabadságát és jó hírnevét, egy már első ránézésre is zavaros és abszurd bejelentésre hivatkozva.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága mai döntésében kimondta, hogy jogellenesen lépett fel a magyar hatóság a két fiatallal szemben, amikor házkutatást rendelt el a nemzeti konzultációk átragasztása miatt. A strasbourgi döntés szerint jogszerűtlen beavatkozás volt ez a magánélethez való jogukba. A politikai véleményüket kifejező aktivistákat a Magyar Helsinki Bizottság képviselte az eljárásban.
Várunk a Börtön Cafén! A FECSKE (Fogvatartottakat és Családjukat Képviselő Csoport) első Börtön Café alkalmát 2026. április 28-án (kedd), 16:30 és 20:00 között tartjuk a józsefvárosi Kesztyűgyárban, Budapesten. Az esemény célja, hogy biztonságos és befogadó … Tovább olvasom
Az Egyetemes Időszakos Felülvizsgálat (Universal Periodic Review, UPR) egy olyan egyedülálló folyamat, amelyet az ENSZ Közgyűlése hozott létre 2006-ban azzal a céllal, hogy négy és fél évente felülvizsgálja a 192 ENSZ-tagállam emberi jogi teljesítményét. Az … Tovább olvasom
Ma publikálta a Falakon Túl Munkacsoport a zárt intézményi gyermekbántalmazások megelőzését szolgáló javaslatcsomagját. Az ismert szakemberekből álló csapatot a Magyar Helsinki Bizottság hívta össze, mert a kormány és más állami szereplők passzívak maradtak a gyerekek bántalmazásával szemben. „A kiemelten segítségre szoruló gyerekekkel szembeni bánásmód egy ország általános állapotáról is tanúskodik” – írja a munkacsoport Javítóba az állammal című szakmai anyagában.
Egyelőre mélységes mély hallgatásba burkolóznak azok az állami szervek, amelyeknek az ombudsman tett javaslatokat a zárt és félig zárt intézményekben elhelyezett gyerekek érdekében az elmúlt tíz évben. A Magyar Helsinki Bizottság közadatkérelmére mindössze az ügyészség válaszolt. A többi szerv válaszadás nélkül mulasztotta el a törvényi határidőt.
Nem először alakul ki feszültség kormánypárti politikai rendezvényeken – ezt támasztják alá a március 28-i péceli események is, ahol az ellenvéleményüket békésen kinyilvánító személyekkel szemben léptek fel erőszakosan. A Magyar Helsinki Bizottság a rendőrség szerepét és esetleges mulasztásait is vizsgálná, hiszen a békés véleménynyilvánítás védelme a demokratikus működés alapfeltétele.
A Magyar Helsinki Bizottság jogi képviseletet nyújt a Turbina Kulturális Központnak, amelyet a rendőrség egy alapjogsértő szabályozás alapján záratott be. A jelenlegi gyakorlat lehetőséget teremt önkényes hatósági döntésekre.
Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye garantálja azon alapjogokat, amelyek minden gyermeket megilletnek. A Gyermekjogi Koalíció alternatív jelentést készít az egyezményben foglaltak végrehajtásáról, amely a tagszervezetek szakmai tapasztalara épít és az utóbbi öt év fejleményeire terjed ki. Az idei évben – a Koalíció friss tagjaként – már a Magyar Helsinki Bizottság is közreműködik a jelentés elkészítésében.
A Falakon Túl Munkacsoport a Magyar Helsinki Bizottság kezdeményezésére jött létre. A tizenegy szakember áprilisban helyzetértékelést és szakmai ajánlásokat publikál, amely hozzájárul a Szőlő utcai intézetihez hasonló bűncselekmény-sorozatok megelőzéséhez. A munkacsoport azonnali intézkedésekre vonatkozó szakmai ajánlásokat fogalmaz meg, és a rendszerszintű változtatások lehetséges irányait mutatja be.
Az állam gondoskodására bízott gyermekek biztonsága nem szakpolitikai kérdés, hanem alapvető társadalmi felelősség. Ma egyetlen szakembernek sem kérdéses, hogy a magyarországi gyermekvédelmi intézményrendszer és ezen belül a zárt és félig zárt intézmények (így a javítóintézetek, … Tovább olvasom
Tizenöt állami szervhez és intézményhez küldött közérdekű adatkérést a Magyar Helsinki Bizottság. A civil jogvédők azt akarják megtudni, az állami szervezetek pontosan mit intézkedtek az ombudsmannak az intézetekben elhelyezett gyermekek érdekében tett javaslatai nyomán. A minisztériumoknak, ügyészségnek, rendőrségnek, egyéb országos hatáskörű szerveknek és gyermekvédelmi intézményeknek 15 napjuk van választ adni a közadatkérelmekre.
A komáromi technikum intézményvezetője azt követően távozott az intézmény éléről 2024-ben, hogy szexuális visszaéléssel kapcsolatos hírek merültek fel vele szemben. Ehhez képest ő vádolta meg rágalmazással két egykori, az ügyről és a hozzájuk eljutott információkról beszélő beosztottját. A minden ízében bizarr magánvádas büntetőperek közül az egyiket a Komáromi Járásbíróság most végzéssel szüntette meg.
2026 márciusában lesz 6 éve, hogy Magyarországon veszélyhelyzet van. A veszélyhelyzet ideje alatt a Kormány rendelettel gyakorlatilag korlátlanul, egyik napról a másikra felülírhat bármilyen törvényt. Már több mint ezer ilyen rendeletet fogadtak el. Az egyik ilyen rendelet lehetővé teszi, hogy bezárjanak üzleteket olyan bűncselekmények miatt is, amiről az üzlet dolgozói nem is tudtak.
Elöljáróban négy alapelv, amiről ne feledkezz meg tüntetés közben sem:
I. Csak a békés tüntetést és tüntetőt védi a törvény.
II. Fő a nyugalom, ne adj okot erőszakra. Ne szegülj szembe a rendőri intézkedéssel akkor sem, ha úgy érzed, hogy az jogsértő.
III. Van lehetőség panaszra és jogi elégtételre, de nem a helyszínen.
IV. Lehetőség szerint ügyvéd jelenlétében tegyél vallomást.
A Magyar Helsinki Bizottság tizedszer nyújt be beadványt az úgynevezett Gubacsi ügycsoportban a Európa Tanács Miniszteri Bizottsága részére, amely az strasbourgi bíróság ítéleteinek végrehajtását ellenőrzi. Ebben az ügycsoportban Magyarországon elkövetett rendőri bántalmazással kapcsolatos ügyek szerepelnek, amelyekben nem folytattak le hatékony nyomozást a magyar hatóságok.
A mai nap a gyermekvédelem fekete napja.