Barion Pixel
A jogvédelem nem lehet pénzkérdés. Állj azok mellé, akiknek az állami hatalommal szemben van szükségük segítségre!

Megtévesztette és félreeső helyre vitte a rendőr a 17 éves lányt

Egy 17 éves lányt otthonától egy civil ruhás rendőr vitt el azt ígérve, hogy elsimíthatják a szabálysértési ügyét, majd megkérdezte, megcsókolhatja-e. A kamaszlány édesanyjával még aznap feljelentést tett. A Magyar Helsinki Bizottság jogi képviseletet nyújt az ügyben.

Szeptember 1-jén egy rendőrautó állt meg az egyik Bács-Kiskun megyei kisvárosban, Hajni családjának háza közelében. Az autóból egy civil ruhás rendőr szállt ki. Hajnit ekkor egy barátja várta a ház előtt. A rendőr megkérdezte tőle, hogy ott lakik-e a lány.

Amikor Hajni kilépett a kapun, a rendőr a szolgálati autóhoz hívta, és közölte vele, hogy szabálysértés miatt feljelentették. Felolvasta neki a feljelentés szövegét. Hajni a szabálysértést helyben elismerte. Minderről videófelvétel készült, a szomszéd ház kamerája felvette az egész jelentet. A rendőrt korábban nem ismerte. A nevét és azonosító számát nem tudja. Másik rendőr nem volt vele.

Hajni beszámolója szerint a rendőr ezután megkérdezte tőle, jól gondolja-e, hogy nem szeretné, ha az édesanyja megtudná a történteket. Azt mondta neki, hogy ha beszáll az autóba, elviszi egy félreeső helyre, ahol ki tudják tölteni a papírokat, és „elsikálja az ügyet”. A lány szerint a rendőr azt mondta, olyan helyre kell menniük, ahol nem látja őket senki, mert az állásával játszik.

A kevéssé forgalmas utcába mentek, ahol a rendőr kiszállt az autóból és beült hátulra Hajni mellé. A lány szerint a rendőr több hivatalosnak tűnő papírt aláíratott vele, amikből saját példányt nem kapott.

Ezután a rendőr előbb azt kérdezte, van-e párja. Miután a lány azt válaszolta, hogy nincs, megkérdezte tőle, hogy megcsókolhatja-e. Hajni ezt elutasította. A rendőr ezután azt is megkérdezte, elvigye-e valahová. A lány erre is nemet mondott, csak az járt a fejében, hogy minél előbb szabaduljon a kocsiból. Miután a rendőr elment, Hajni felhívta az egyik barátját, aki elment érte és hazavitte.

Édesanyja szerint Hajni sírva ért haza, és rögtön elmesélte neki a történteket. Az anya még aznap feljelentést tett a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészségen. 

A Hajni ellen indult szabálysértési eljárás később figyelmeztetéssel zárult.

Egy 17 éves gyerek nem kerülhet olyan helyzetbe, amelyben a rendőr a hatósági pozíciójával visszaél, és a gyerek szüleitől távol, annak kiszolgáltatottságát kihasználva ellenőrizetlen helyzetben személyes vagy intim közeledést kezdeményez. A rendőr eljárása bűncselekmények gyanúját veti fel, ezért a Magyar Helsinki Bizottság képviseli Hajnit a büntetőeljárásban.

Különösen súlyos kérdéseket vet fel, ha mindez úgy történt, hogy a rendőr egy folyamatban lévő szabálysértési ügy kedvező elintézésének lehetőségét helyezte kilátásba. Az ügy alapos kivizsgálása nemcsak Hajni, hanem a rendőrségbe vetett közbizalom szempontjából is alapvető jelentőségű.



Megismernéd a híreink mögötti személyes történeteket is?

Hírlevelünkben sehol máshol nem közölt interjúkat olvashatsz – iratkozz fel, érdemes!

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság