Mindkét karját eltörték a rendőrök, elmarasztalták az államot Strasbourgban

„Magdolnát” körözte a rendőrség. Csalásért és sikkasztásért ítélték el, de határidőre nem vonult be a börtönbe.  2019. május 5-én a rendőrök igazoltatni akarták,  ő  autójával előbb megállt, majd mégis elmenekült. Némi autós üldözés után a rendőröknek sikerült elfogni a nőt. Az akcióban több rendőrautó és 10-nél is több rendőr vett részt.  

Eddig tiszta sor. Az utána történtek viszont már nem voltak ilyenek. A dühös rendőrök a kocsijához futottak. Az utasoldali ablakot tonfával betörték, majd igyekeztek kicibálni az 57 kilós asszonyt. A rendőri jelentések erre azért volt szükség, mert ellenállt, amire azonban a 162 centis és 60 éves nőnek esélye sem lett volna. Ugyanezek a rendőri jelentések azt is állították, hogy a nő a többszörös törés ellenére nem jelezte fájdalmait az intézkedés során. 

Ehhez képest „Magdolna” arról számolt be, hogy „hasra fektettek a földön, két karomat durván hátracsavarták s amikor szóltam, hogy fáj, még jobban szorították és emelték. Fejemet arccal a földre nyomták, hátamra térdeltek. Fejemet hajamnál fogva erőszakkal akkor fordították el, amikor valaki fotókat készített.”

Eközben folyamatosan szidalmazták őt és az anyját. Így például „azt mondta a rendőr a másiknak, hogy nyalassa le velem a bakancsát”. Az egyik rendőr a betört ablak üvegszilánkjait a magatehetetlen asszony hátára szórta. Mindennek legalább tíz rendőr tanúja volt, de egyikük sem avatkozott közbe, egyikük sem tett brutális kollégáira vallomást.

Elég gyakori eset a bántalmazás hivatalos eljárásban bűntette miatt indított büntetőeljárásokban, hogy a rendőri jelentések és a sértetti beszámolók „nem fedik egymást”, azaz homlokegyenest ellentétesek. Ilyenkor az ügyészség legtöbbször széttárja a karját, és megszünteti a nyomozást. „Bizonyítékok hiányában” itt is ez történt öt hónap múlva. De nem ennek kellett volna történni.

A nyomozó ügyésznek ugyanis rendelkezésére állt egy látlelet és egy szokatlanul határozott igazságügyi orvosi szakvélemény is, és ezek mind brutális bántalmazásról tanúskodtak.

A kórházi látlelet szerint „a bal felkarcsont vállízületi végének darabos törését, a bal váll ficamát és a jobb singcsont könyökízületi végének törését” igazolta. Bal karját altatásban még aznap megműtötték. Másnap bal karját karfelkötőben, jobb karját gipszsínben rögzítve hagyta el a kórházat. Sérülései maradandóak, bal kezét azóta sem tudja rendesen használni. Rokkantságot állapítottak meg nála.

Az igazságügyi szakértői vélemény pedig két lényeges ponton cáfolta a rendőri jelentéseket. Az orvosszakértő „teljes bizonyossággal” megállapította ugyanis, hogy a nő sérülései miatt nem tudott ellenállást tanúsítani, másrészt pedig lehetetlen, hogy az általa érzett fájdalmat ne észlelték volna a rendőrök.

„Sérülései elszenvedését követően nevezettnél a bal felkarcsont törés[e] következtében jelentős fájdalom, mozgáskorlátozottság jelentkezett, melyet a külső környezetének, szemlélőknek is észlelnie kellett. Nevezett bal felső végtagjával aktív ellenállást, a bal felkarcsont darabos törésével, a bal vállízület ficamával teljes bizonyossággal állíthatóan nem tudott végezni.”

A bántalmazott nő emellett felismerte támadóit, az ügyész mégsem hallgatta ki őket gyanúsítottként. „Magdolna” a Magyar Helsinki Bizottság segítségével panaszt tett a nyomozás indokolatlan megszüntetése miatt, de a Központi Nyomozó Főügyészség nem talált benne hibát.

Nem úgy az Emberi Jogok Európai Bírósága. A tegnapi ítélet elmarasztalta a magyar államot, és a strasbourgi bíróság kimondta, hogy a rendőrök a bántalmazással, az ügyészség pedig az elégtelen nyomozással sértette meg a kínzás, embertelen és megalázó bánásmód tilalmát. A strasbourgi bíróság ugyanis következetesen ragaszkodik ahhoz, hogy nemcsak maga a bántalmazás sérti az emberi jogokat, hanem az is, ha az állam nem tesz meg mindent azért, hogy kivizsgálja a lehetséges bántalmazásos ügyeket, és megtalálja a felelősöket. Ezért 8500 eurós igazságos jóvátételt ítéltek meg a Magyar Helsinki Bizottság ügyfelének.

„A Rendőri Hivatás Etikai Kódexe szerint a rendőr erőszakot kivételesen, kizárólag a törvényes cél elérése érdekében, jogszerű formában és szükséges mértékben alkalmaz, törekszik a következmények mérséklésére. Kerüli a hatalmaskodást és az önkényes erőszak minden formáját. Nem kétséges, hogy ügyfelemet el kellett fogniuk a rendőröknek, de ugyanígy nem kétséges az sem, hogy a rendőröket bűncselekmény elkövetésével kellett volna megvádolni. Az pedig, hogy még csak gyanúsítotti kihallgatásra sem került sor az ügyben, súlyosan megtépázza az ügyészségi nyomozásokba vetett hitet is.  Amíg az ilyen intézkedések büntetlenül maradnak, az etikai kódex hamis ígéret marad” – értékelte a történteket Bieber Ivóna, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje, a bántalmazott nő jogi képviselője.

Magyarországon bántalmazás hivatalos eljárásban, kényszervallatás és jogellenes fogvatartás miatt tett feljelentéseknek csak pár százaléka kerül bíróság elé. Nem csak azért, mert ezek nehezen bizonyítható bűncselekmények, és nem csak azért, mert nagy számban fordulhatnak elő bennük a rendőrre vagy a börtönőrre bosszúból tett, alaptalan feljelentések. Persze, ilyenek is előfordulhatnak. De például a családon belüli erőszak vagy a hivatalos személy elleni erőszak miatt tett feljelentéseknek, amelyek hasonlóan nehezen nyomozhatók, mégiscsak a sokszorosa kerül bíróságra ehhez képest, merthogy az ügyészség azoknál hajlandó tisztességesen nyomozni és vádat emelni. 

A Magyar Helsinki Bizottság több évtizedes tapasztalatai azt mutatják, a rendőri, börtönőri erőszak megelőzésével, felderítésével és megbüntetésével rendszerszintű problémák vannak. A civil jogvédő szervezetnek az ügyfelei a tegnapival együtt már 12 ilyen pert nyertek meg a strasbourgi bíróságon. Emellett az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága immáron 15 éve nem zárta le még azt az eljárást, amely a magyar államnak az ilyen ügyekben tanúsított elégtelen teljesítménye miatt indult. Valóban elfogadhatatlan, ami ezen a területen történik – vagy inkább nem történik – nálunk.