Képzési kézikönyv a munkáról és jóllétről
Menekülteket támogató civil szervezetek számára
Világszerte évente százezrek indulnak útnak háborúk, éhínségek, kínzás és üldözés elől menekülve. A biztonságosnak hitt Európában is gyakran elutasítás, fogvatartás és kitoloncolás fogadja a menekülőket. A kérelmezők többsége ugyan napokon-heteken belül továbbáll, a nálunk maradók jogvédelme mégis óriási feladat. Jelenleg a Helsinki Bizottság az egyetlen szervezet, amely menedékkérők magas színvonalú és ingyenes jogvédelmét biztosítja.
Menekülteket támogató civil szervezetek számára
Nagy jelentőségű ítéletet hozott az Európai Unió Bírósága. Kimondta, hogy az uniós joggal ellentétes az a hazai szabályozás, amely alapján titkosított szakhatósági állásfoglalásokra hivatkozással hoz automatikusan kiutasító határozatot az idegenrendészeti hatóság. Emellett a Kúria semmilyen módon nem befolyásolhatja az alsóbb szintű magyar bíróságok uniós jog alkalmazásával történő, független ítélkezését. A luxembourgi bíróság világossá tette: a Magyar Helsinki Bizottság ügyfelének, két magyar gyerek apukájának is meg kell ismernie, a hatóság mivel indokolja a kiutasítását, és figyelembe kell venni a család helyzetét is.
Ha magyar vagy más EGT-állampolgár nem uniós családtagjaként, 2016. augusztus 3. és 2021. augusztus 2. között kiállított állandó tartózkodási kártyával élsz Magyarországon, fontos határidő közeleg. A kártyád 2026. augusztus 3-án automatikusan érvénytelenné válik, ezért legkésőbb július 27-ig kérj új tartózkodási okmányt az OIF-tól.
„A jövő jogvédői” kurzus magyar és menekült fiataljaival az aktív állampolgárságról
Köszönjük mindenkinek, aki velünk tartott a Menekültek Világnapja alkalmából megrendezett, a Mindenki az utcára! című dokumentumfilm vetítésén és az azt követő beszélgetésen 2026. június 18-án.
Az európai uniós migrációs paktumról egyre több állítás és félreértés kering a nyilvánosságban. Tájékoztatónk célja, hogy közérthetően, tényszerűen és megbízhatóan segítsen eligazodni ebben a politikailag érzékeny és sokakat foglalkoztató témában.
Új, kéthavi értesítőnkben olyan aktuális nemzetközi lehetőségeket gyűjtünk össze, amelyek révén magyar civil szervezetek véleményt nyilváníthatnak, szakmai észrevételeket tehetnek, és bekapcsolódhatnak az Európai Unió, az Európa Tanács, az ENSZ és az EBESZ keretében zajló folyamatokba.
A menekültügy nem politikai szlogenek, hanem gyakorlati problémák és emberi sorsok kérdése, amelyre a működő és emberséges államnak valódi és jogállami válaszokat kell adnia – hívja fel a figyelmet a Magyar Helsinki Bizottság.
A Magyar Helsinki Bizottság és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság május 13-i akkreditált (4 kredites) ügyvédképzésére május 12. kedd délig lehet jelentkezni.
A PICUM jelentése a szolidaritás kriminalizálásáról az EU-ban 2025-ben.
Az Egyetemes Időszakos Felülvizsgálat (Universal Periodic Review, UPR) egy olyan egyedülálló folyamat, amelyet az ENSZ Közgyűlése hozott létre 2006-ban azzal a céllal, hogy négy és fél évente felülvizsgálja a 192 ENSZ-tagállam emberi jogi teljesítményét. Az … Tovább olvasom
Az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye garantálja azon alapjogokat, amelyek minden gyermeket megilletnek. A Gyermekjogi Koalíció alternatív jelentést készít az egyezményben foglaltak végrehajtásáról, amely a tagszervezetek szakmai tapasztalara épít és az utóbbi öt év fejleményeire terjed ki. Az idei évben – a Koalíció friss tagjaként – már a Magyar Helsinki Bizottság is közreműködik a jelentés elkészítésében.
A Magyar Helsinki Bizottság a Kúrián támadja meg azokat a bírósági ítéleteket, amelyek elutasították a kárpátaljai menedékes családok támogatott lakhatásáért indított kereseteit. A civil jogvédő szervezet szerint a bíróság jogértelmezése vitatható, és nem felel meg a menedékeseket megillető ideiglenes védelem követelményeinek.
A projekt célja, hogy ingyenes jogi segítséget és képviseletet biztosítson menedékkérők és más, az UNHCR által érintett személyek számára Magyarországon, valamint stratégiai pereskedésen keresztül biztosítsa, hogy Magyarországon hozzáférhető legyen a nemzetközi védelemhez való jog. Projekt … Tovább olvasom
Ki kell adnia a külügyminisztériumnak azokat a menekültügyi adatokat, amelyeket jogsértően tagadott meg Magyar Helsinki Bizottságtól – döntött Fővárosi Törvényszék egyelőre nem jogerős ítélettel. Olyan statisztikai adatokat kívánt eltitkolni a szaktárca, amelyeket évek óta rendszeresen közölt a civil jogvédő szervezettel.
A projekt ösztönzi és gyakorlati eszközöket biztosít a menekült háttérrel rendelkező, bevándorló és magyar fiatalok számára ahhoz, hogy aktív és tudatos tagjai legyenek közösségeiknek és a magyar társadalomnak, valamint tudatosabban és hatékonyabban lépjenek fel saját … Tovább olvasom
Az ENSZ Közgyűlése 1966. december 16-án fogadta el a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát és az Első Fakultatív Jegyzőkönyvet, amely lehetővé teszi egyéni panaszok benyújtását az ENSZ Emberi Jogi Bizottságához. Az Egyezségokmány és az … Tovább olvasom
A „jövő jogvédői”, a Magyar Helsinki Bizottság ifjúsági csoportja fórumszínházi előadást tartott az emberi jogok világnapján, december 10-én. Az interaktív műsor a Magyarországon élő menekültek és külföldiek problémáiról szólt.
Jogerősen nyert pert egy Fülöp-szigeteki anyuka, akit korábban annak ellenére utasítottak ki Magyarországról, hogy férje és három hónapos kisfia is magyar állampolgár. Elhárult a veszély: így nem sérülhet az abszurd, uniós joggal ellentétes hazai szabályozás miatt a családi élet egysége és a gyerek mindenek felett álló érdeke. Az anyukát a Magyar Helsinki Bizottság képviselte a perben.
Két miniszter és egy kormánybiztos egy éve szabotálja, hogy a kárpátaljai, többségében magyar ajkú menedékesek állami segítséget kapjanak itteni lakhatásukhoz. A kormány önkényesen vette el tőlük a támogatást azzal hitegetve őket, hogyha közvetlen támadás éri Kárpátalját, felülvizsgálják a döntést. Múlt héten orosz dróntámadás érte Munkácsot. Az Orbán-kormány nem halogathatja tovább, hogy Kárpátalját felvegye „a háború sújtotta területek” listájára.