A munkavállalók szólásszabadsága – tájékoztató
Kérdések és válaszok dolgozóknak a szólásszabadságukról.
Kérdések és válaszok dolgozóknak a szólásszabadságukról.
Jogtudós, egyetemi tanár, 1956 hőse és „a magyar demokrácia mentora” – ez áll a szegedi mellszobrán. De ha ötször nagyobb elmlékművet és rajta sokszor hosszabb leírást is kapott volna az utókortól, az sem lenne képes visszaadni igazi jelentőségét Bibó Istvánnak. Ahhoz a társadalom- és államtudományi műveit kell olvasnunk inkább, valamint lenyűgöző élettörténetét megismernünk.
A rendőrség betiltotta a Pécs Pride-ot, ennek ellenére a szervezők kitartanak: a felvonulás a békés gyülekezéshez való jog gyakorlásáról szól. A részvétel azonban szabálysértésnek minősülhet, ezért a Magyar Helsinki Bizottság, a TASZ és az Utcajogász közérthető Q&A-val segít eligazodni a lehetséges következményekről, jogi kockázatokról és jogorvoslati lehetőségekről.
A Kúria ma helybenhagyta a rendőrség Pécs Pride-ra vonatkozó tiltó határozatát, vagyis a legmagasabb szintű bíróság szerint a következő dolgokat nem lehet Magyarországon közterületen csinálni:
Négy jogvédő szervezet segítségével a Pécs Pride szervezője a Kúriától kéri a rendőrség tiltó határozatának hatályon kívül helyezését. A civilek tűrhetetlennek tartják, hogy egy uniós tagállamban ne lehessen a jogegyenlőség mellett békésen kiállni.
Jogerősen nyert pert egy Fülöp-szigeteki anyuka, akit korábban annak ellenére utasítottak ki Magyarországról, hogy férje és három hónapos kisfia is magyar állampolgár. Elhárult a veszély: így nem sérülhet az abszurd, uniós joggal ellentétes hazai szabályozás miatt a családi élet egysége és a gyerek mindenek felett álló érdeke. Az anyukát a Magyar Helsinki Bizottság képviselte a perben.
Két miniszter és egy kormánybiztos egy éve szabotálja, hogy a kárpátaljai, többségében magyar ajkú menedékesek állami segítséget kapjanak itteni lakhatásukhoz. A kormány önkényesen vette el tőlük a támogatást azzal hitegetve őket, hogyha közvetlen támadás éri Kárpátalját, felülvizsgálják a döntést. Múlt héten orosz dróntámadás érte Munkácsot. Az Orbán-kormány nem halogathatja tovább, hogy Kárpátalját felvegye „a háború sújtotta területek” listájára.
A Fővárosi Törvényszék ma elsőfokú ítéletében megállapította, hogy Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium egykori miniszterhelyetteseként megsértette a Magyar Helsinki Bizottság jóhírnevét, amikor valótlanságokat állított, illetve hamis színben tűntette fel a valóságot a szervezet 2006-os tevékenységéről.
Öt momentumos aktivista ellen emelt vádat az ügyészség az április 22-i tüntetés és hídfoglalás után. Az aktivisták kiállva a gyülekezési szabadság mellett a Szabadság hídon ültek, és ameddig csak tudtak, ott is maradtak, így tiltakoztak. Fél óráig, ülődemonstráció keretén belül akadályozták a villamosközlekedést egy tüntetésen, ezért a vád ellenük csoportosan és társtettesként elkövetett, közérdekű üzem működése megzavarása bűntettének kísérlete. A tüntetőket a Magyar Helsinki Bizottság állandó megbízott ügyvédje, Bieber Ivóna képviseli.
A rendőrség drograzziát tartott a gödi homokszigeten. A rajtaütés során 13 fiatalt állítottak elő. Egyeseket hátrabilincseltek, megalázó és fájdalmas testhelyzetre kényszerítettek. Gumicsónakkal vitték őket partra, de az emberekre nem adtak mentőmellényt, a megbilincseltekre sem. A Magyar Helsinki Bizottság panaszmintát és kapcsolódó kitöltési útmutatót készített az érintetteknek. A jogszerűtlen előállítás miatt a személyre szabott panaszt a Dunakeszi Rendőrkapitányság részére kell elküldenie augusztus 18-ig.
A rendőrség drograzziát tartott a gödi homokszigeten. A rajtaütés során 13 fiatalt állítottak elő. Egyeseket hátrabilincseltek, megalázó és fájdalmas testhelyzetre kényszerítettek. Gumicsónakkal vitték őket partra, de az emberekre nem adtak mentőmellényt, a megbilincseltekre sem. Egyiküket a Magyar Helsinki Bizottság képviseli a panaszeljárásban.
Ötven éve írták alá a Helsinki Záróokmányt, az európai biztonságot erősítő egyezményt. Az azóta tartó Helsinki-folyamat egyértelművé tette: erős civil társadalom nélkül az európai béke is veszélybe kerül, az emberi jogok megsértése pedig nem tekinthető belügynek, amit szuverenitási ürügyekkel el lehetne leplezni.
Az Országgyűlés 2025. június 11-én fogadta el az igazságügyi törvények módosításáról szóló 2025. évi XLIX. törvényt, amely 28 törvény módosítását felölelő igazságügyi reformot valósít meg. A társadalmi egyeztetésre bocsátott törvénytervezetet az Amnesty International Magyarország és a … Tovább olvasom
Magyar és angol nyelven is elérhető a Magyar Helsinki Bizottság 2024-es tevékenységéről szóló éves beszámoló. Civil jogvédő egyesületünk tavaly mintegy 4000 ügyfélnek nyújtott jogi segítséget, és 15 ügyben járt el sikeresen a strasbourgi bíróságon. Minden nehézség ellenére a tavalyi is eredményes év volt Magyarország legrégebbi emberi jogi szervezetének történetében.
A hazai börtönökben sok száz – vagy akár ennél is több – fogyatékossággal élő ember raboskodik. Az intézetek felében még sincs akadálymentesített zárka, nem biztosítanak megfelelő feltételeket. A Magyar Helsinki Bizottság célja, hogy rabtársaikkal egyenlő körülmények között élhessenek a fogyatékos emberek, és azt a büntetést töltsék le, amit a bíróság kiszabott, ne járjon extra hátránnyal a fogyatékosság.
Ez a tájékoztató abban segít eligazodni, hogy hogyan lehet megosztani a fogvatartottak EESZT-ben tárolt egészségügyi dokumentumait a hozzátartozóikkal.
Nagy jelentőségű ítéletet hozott a strasbourgi bíróság. Három menekülőnek, a Magyar Helsinki Bizottság ügyfeleinek kell igazságos elégtételt a fizetnie a magyar államnak, mert alapjogsértően toloncolta ki őket az országból. Az ítélet azt is előírja a kormánynak, hogy sürgősen intézkedjen a menedékkérők kollektív kiutasításának leállítása érdekében.
A gyülekezési szabadság jogellenes korlátozásával és az abból fakadó bizonytalansággal a kormány nemcsak az alapjogaikat gyakorló embereket, az őket képviselő jogvédő szervezeteket és a Budapest Pride szervezőit, hanem a rendőrséget is szinte lehetetlen helyzetbe hozta. A szombati történelmi Budapest Pride a kormány minden szándéka és próbálkozása ellenére óriási siker lett, amelynek békés és biztonságos megrendezéséhez a gyülekezési hatóság elmúlt években megszokott szakszerű biztosítási munkája is elengedhetetlen volt. Az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért közös sajtóközleménye.
A Magyar Helsinki Bizottság az utóbbi napokban több a Pride-dal kapcsolatos jogi kérdést kapott. A négy leggyakoribbra próbálunk válaszolni kissé részletesebben.
71 civil szervezet közös nyilatkozatban áll ki a Budapest Pride szervezői és a békés gyülekezéshez való jog szabad gyakorlása mellett.