Mi az NGO jelentése? Milyen típusú NGO-k vannak?

A hazai civil szervezeteket gyakran vádolják azzal, hogy szemben az Országgyűléssel (a hivatásos politikusokkal), „őket senki nem választotta”. Ebből következne a kritikusok szerint, hogy az NGO-k működése „nem legitim”. Ez ostobaság.

Egy plurális társadalomban sokféle legitimitás él egyszerre egymás mellett. Természetesen a közéletben és a politikában a legnagyobb demokratikus legitimitása a szabad és tisztességes választásokon köztámogatást szerző politikusoknak van. Ezért dönthetnek ők a törvényeinkről és az állami bevételek elosztásáról, a költségvetésről. De egy élő társadalomban a legitimitás lehet az országos választáson megszerezhetőnél kisebb körű (közösségi) is, lehet szakmai, származhat korábbi érdemekből, közös vallási, politikai vagy morális meggyőződésből, közös elköteleződésből, közös helyzetből, tudományos, művészeti értékekből. Tehát az egyházakhoz, szakszervezetekhez, szakmai testületekhez hasonlóan a szűken vett civil szervezetnek is van legitimitásuk, többnyire (de nem mindig) kisebb körben mint a pártoknak vagy frakcióknak.

Nem beszélve arról, hogy a demokratikus társadalmakban mindenkinek joga van hallatni a hangját közéleti (politikai) ügyekben. Az emberek csoportjai éppen azért szerveződnek meg, hogy ezt hangosabban, hatásosabban tehessék. Ezt elvitatni az az illegitim, nem pedig maguk az NGO-k. A politikát ugyanis nem sajátíthatják ki, a politikai arénát nem uralhatják le kizárólagosan a hivatásos politikusok vagy a kormány. A társadalomnak szüksége van más szereplőkre, így NGO-kra is. Ezek képesek orvosolni az állam hiányosságait, alternatívákat és innovációt felkínálni a társadalom és az állam együttműködéséhez. 

Mi az az NGO?

Az NGO egy angol nyelvű betűszó: non-governmental organization. Magyar jelentése nem kormányzati szervezet, azaz civil szervezet. (Igaz, ez utóbbira is van egy közkeletű angol betűszó: CSO, azaz  civil society organization, de ez gyakorlatilag azonos az NGO-val.)

Ezek olyan a közjót szolgáló,  önszabályozó, intézményesített társadalmi kezdeményezések, amelyek függetlenek az állami hatalmi ágaktól, leginkább a kormánytól, és nonprofit módon működnek. Nem feltétlenül és kizárólagosan önkéntes munkára épülnek, de általában meghatározó az önkéntesek részvétele az ilyen szervezetek munkájában.

Az NGO szó először „hivatalosan” az Egyesült Nemzetek (ENSZ) Alapokmányában (1945) szerepelt (71. cikk). Itt még nem definiálták, később aztán az ENSZ Globális Kommunikációs Főosztálya szerint az NGO-k olyan „nem profitorientált, önkéntes állampolgári csoportok, amelyek helyi, országos vagy nemzetközi szinten szerveződnek a közjó szolgálatáért”. 

Tartalmilag civil szervezeteknek számítanak a klubok, körök, egyesületek, alapítványok, de bővebben értve a szakmai érdekképviseletek, szakszervezetek, egyházak, sőt akár még maguk a pártok is. Országonként változik, mennyire tágan vagy szűken értelmezik az NGO-k fogalmát.

A hazai törvényi szabályozás szűkebben húzza meg a civil szervezetek körét. Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény szerint jogi értelemben civil szervezetnek, NGO-nak nálunk  a civil társaság, a nyilvántartásba vett egyesület (a párt, a szakszervezet és a kölcsönös biztosító egyesület kivételével), valamint (a közalapítvány és a pártalapítvány kivételével) az alapítvány számít.

Mitől NGO az NGO? Mik a kritériumok?

A legnyilvánvalóbb feltétel, hogy az NGO valóban független legyen a kormánytól és más állami szervektől. Autonóm módon működjék.  

A függetlenség formai követelményeit nem könnyű meghatározni. Önmagában az állami támogatás, akár még ha az többségét is adja az NGO költségvetésének, nem szükségszerűen jelenti azt, hogy a civil szervezet ne lenne független. Például azért, mert ha egy egyesületet vagy érdekképviseletet kizárólag, bírák, rendőrök vagy köztisztviselők alkotnak, attól az a civil szervezet még működhet autonóm módon. Nyilván, demokráciában a függetlenségnek erősebbek a garanciái, mint egy autokráciában vagy különösen egy diktatúrában, ahol önmagában a valóságos civil kezdeményezések is rendszeridegennek vagy rendszerellenesnek számítanak. 

A függetlenségnek mindenképpen tartalminak kell lennie, azaz az NGO működésébe, döntéseibe és céljaiba nem szólhat bele egyik állami szerv sem. 

A civil szervezetekhez történő viszonyulás sokat elárul egy politikai rezsim természetéről. Az NGO virágzásának a polgári (demokratikus) társadalmi környezet a feltétele, az egyesülési szabadságnak csak ezek a politikai rendszerek biztosítanak garanciát. Igaz, nem csak demokráciákban vannak tehát NGO-k, de csak ott tudnak kiteljesedni, szabadon működni.

A nem demokratikus rendszerekben a hatalom gyakran alakít és működtet ál- vagy pszeudo civil szervezeteket, ezeket gúnyosan GONGO-knak,  government-organized non-governmental organizationeknek nevezik, azaz kormány szervezte nem kormányzati szervezeteknek. Ilyen Magyarországon például Civil Összefogás Fórum (CÖF), az Alapjogokért Központot működtető Jogállam és Igazság Nonprofit Kft. vagy  a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) is.

Az NGO nem piaci alapon működik, nem célja a profitszerzés. 

Karl Marx nem határolta el a civil kezdeményezéseket a tőke uralta gazdaság működésétől, és nem sokra becsülte, átmeneti jelenségnek tartotta az NGO-kat az üdvtörténeti cél, a kizsákmányolás felszámolása és az ember mint nembeli lény felszabadítása érdekében folytatott küzdelemben. De rajta kívül is több, a civil társadalom jelenségével foglalkozó gondolkodó látta bizonyos esetekben piaci szereplőként a civil szervezeteket. A polgári társadalmak jogrendszerei is lehetőséget adnak arra, hogy NGO-k piaci aktorként jelentkezzenek. (A magyar jog is ismeri például a nonprofit kft.-ket.)

Ám ha piaci szereplőként is jelenik meg egyik-másik valódi civil szervezet, és olykor cégformát is ölt, nagyon lényeges különbség a többi gazdasági vállalkozáshoz képest, hogy az NGO fő célja nem a pénzügyi nyereség, hanem valamilyen társadalmi, politikai cél, az általa azonosított közjó szolgálata. Ez nem jelenti azt, hogy egy NGO ne gazdálkodhatna okszerűen, vagy hogy választásait ne befolyásolhatnák pénzügyi-gazdasági lehetőségei. Különbsége a többi piaci szereplővel összevetve a siker megítélésében mutatható ki leginkább: a civil szervezetnek nem a profit az elsődleges, hanem az, hogy mennyire sikeres az általa megfogalmazott társadalmi célok elérésében. Összes bevételét ilyen célokra fordítja. (Ebbe természetesen éppúgy beleértendő az adományozás, felvilágosító kampányok finanszírozása, mint szakértő munkatársak megfizetése is.)

Ebben az értelemben egy civil szervezet gazdasági-pénzügyi működése inkább hasonlít egy családi háztartás működésére, mint egy kft.-jére. Ahogy egy háztartás, úgy egy NGO is a bevételt, nem pedig a profitot akarja maximalizálni. A valódi civil szervezeteknek csak másodlagosak  a gazdasági-pénzügyi célok. 

Az NGO a közjó szolgálatára törekszik. 

Sokszor nem tudhatjuk biztosan, mi és meddig szolgálja leginkább a közösség érdekeit (a gazdasági növekedés vagy a környezetvédelem, a szabadságjogok vagy a biztonság, az erős állam vagy a kis állam, a piac vagy a társadalmi mérnökösködés stb.). A civil szervezetek sem birtokolják a bölcsek kövét. Az viszont minden tisztességesen működő, valódi NGO-ról elmondható, hogy elhatározott szándéka az általa feltételezett közjó feltétlen szolgálata. 

G. W. F. Hegel (1770–1831) német filozófus nem kevesebbet várt-remélt a civil társadalomtól, minthogy képes a világot, az életünket irányító erkölcsi eszme, világszellem vagy értelem feltárására és időszerű megfogalmazására. Nála tehát az NGO-k valamiféle útmutatót jelentettek. A forradalmár Thomas Paine (1737–1809) az isten által adott természetes jogok biztosítékaként tekintett a civil (polgári) társadalomra, amelynek magától értetődő részét kell képezniük az NGO-knak. A szociológus Émile Durkheim (1858–1917) egyenesen „a szerető kedvesség és testvériség” spontán csoportközpontú kifejlődésének tekintette a civil társadalmat. Tehát a szervezett szolidaritás megnyilvánulásaiként írta le az NGO-kat. 

Milyen típusú NGO-k vannak? Mivel foglalkoznak?

A civil szervezeteket megkülönböztethetjük hatókörük és tevékenységi körük szerint. 

Hatókörük szerinti felosztás:

• kisközösségi (pl. Civil Ifjúsági Kör Kőbányáért [CIKK] Egyesület)
• települési (pl. Nagymarosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület)
• regionális (pl. Igazgyöngy Alapítvány)
• országos (pl. Magyar Helsinki Bizottság)
• nemzetközi vagy INGO-k (pl. Nemzetközi Színházi Intézet [ITI])

Tevékenységi körük szerinti felosztás:

• jótékonysági (Szociális Csomagküldő Szolgálat – SZOCSOMA)
• szolgáltató (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége – Sinosz)
• részvételi (Van Esély Alapítvány)
• megerősítő–önsegítő (Migráns Nők Magyarország Egyesület – she4she)

Hogyan alakult az NGO-k története a magyar jogban?

Az egyesületek, NGO-k távoli elődei a céhek voltak Magyarországon is. A középkori városokban jelentek meg, így a városi jog szabályozta működésüket. A céhek voltaképpen szakmai érdekképviseletek voltak. Meghatározták tagjaik jogait és kötelességeit, emellett azt is, milyen kapcsolat állhat fenn a közösségük és a külső környezet között. Egy idő után azonban egyre hangsúlyosabb lett piac- és versenyellenességük. 

A céhek mellett a középkorban még a különféle egyházai daloskörök, karitatív szervezetek, városi lövészegyletek tekinthetők bizonyos autonómiával rendelkező önszerveződéseknek. De a mai NGO-kra már jobban emlékeztető civil szerveződések először a felvilágosodás idején jelentek meg, amikor az alattvalói mentalitás mellett megjelent az honpolgári (citoyen) is. A politikai mozgalmak mellett a szabadkőműves páholyoknak, valamint a társas tudományos, művészeti érdeklődésnek volt itt kulcsszerepe. A hatalom azonban, ha veszélyt látott a szerveződésekben, felszámolhatta őket.

1848 előtt a reformellenzék eleve adottnak tekintette az „egyesülhetést”, az egyesülési jogot, mégpedig abból a jogelvből kiindulva, hogy „ami nincs tiltva, az szabad”. Ezzel szemben a hatalom és konzervatív hátországa mindent megtett annak érdekében, hogy ellenőrzést gyakoroljon a szerveződések felett. Önkényesen tiltottak be diákegyesületeket, és noha törvény nem írta elő, elvárták, hogy az alakuló szervezetek az állammal hagyassák jóvá alapszabályukat. A vegzatúra ellenére mintegy 500 volt az egyesületek száma 1848-ban, ezeknek háromnegyedét 1830 után alapították.

A direkt politikai célokat is megfogalmazó Védegylet 1844-es életre hívása után a hatalomnak különösen sürgető lett az egyletek, különösen a politizáló (közéleti) egyletek megrendszabályozása. A kormánypárti konzervatívok elő is álltak az egyesülési törvény javaslatával, mondván, a legális keretek majd serkenteni fogják a szervezetalapítási kedvet, és a hatalom nem járhat el önkényesen a civilekkel.

Ebben a helyzetben publikálta tanulmányát az ügyről Lukács Móric Néhány eszme az egyesületi jog körül címmel. „Az egyesületek fontosságát és üdvös hatásait az emberi nem és polgári társaság úgy szellemi mint anyagi érdekeinek előmozdítására minden civilisált nemzet érzi és tapasztalja” – írta a szerző. Végül az ellenzéknek sikerült megakadályozni, hogy a kormány szája íze szerinti egyesületi szabályozást fogadjanak el.

A neoabszolutizmus alatt a civil egyesületeket a hatalom jó okkal tekintette veszélyforrásnak. A titkosszolgálati akciókkal, igazgatási eszközökkel igyekeztek kordában tartani a közéleti szerveződéseket, így azok kénytelenek voltak kulturális, művészeti, közművelődési, szociális (önsegélyező és jótékonysági) vagy éppen szabadidős lepelben megjelenni.

Az 1867-es kiegyezés után, a dualizmus korában egyik fénykorukat élték a magyar civil szervezetek. Az egyletek mellett, kaszinók, vallási kongregációk, ifjúsági szervezetek, olvasókörök szaporodtak gombamód. 1881-ben már négyezer olyan egyesület működött, amely tíz évnél korábban alakult. A liberális szabályozás megkönnyítette az NGO-k dolgát. Ráadásul az induló munkásmozgalom és az egyházak is beszálltak egyesületek gründolásába.

1932-re 14 365 regisztrált egyesület működött az akkor már trianoni Magyarországon. 3 millió ember rendelkezett egyesületi tagsággal, ami az akkori összlakosság egyharmada volt. 

Az egyesülési jogot legliberálisabban és előremutatóan szabályozta az 1919. évi III. néptörvény, amely szerint „az egyesülés és gyülekezés joga mindenkit megillet. Egyesület alakításához vagy gyülekezéshez sem hatósági engedély, sem pedig bejelentés nem kell. Az sem kell bejelenteni, hogy az egyesület megalakult, vagy hogy a gyülekezést megtartották.” A szabályozás azonban nem sokáig volt érvényben, már a Tanácsköztársaság hatályon kívül helyezte. 

A szabályozási rendszer aztán lényegét tekintve 1955-ig nem változott. Ezek szerint ellenjegyeztetni kellett az egyesületek alapszabályát, de a szervezet már előtte megkezdhette tevékenységét.

A hatósági gyakorlat és az egyesületek működési lehetőségei azonban nagyban függtek az időszerű politikai helyzettől. Elég itt arra utalni, hogy zsidónak minősülő személyek 1939-től nem lehettek egyesületi vezetők, tisztségviselők. A német megszállás alatt pedig betiltották az egyesületek működését. 

A háború utáni rövid koalíciós korszakban még számos korábbi szervezet folytatni tudta tevékenységét vagy alakult újra. De a civil társadalom és „a szabadság kis körei” (Bibó István) kihívást jelentettek a berendezkedő moszkovita kommunistáknak és a szovjet megszállóknak. Már 1946 nyarán tisztogatási akcióba kezdtek, és pár év alatt felszámolták az autonóm szervezeteket, illetve a Hazafias Népfront égisze alatt kiépítették a maguk GONGO-hálózatát (Government-Organized Non-Governmental Organization, vagyis a kormányzat által létrehozott nem kormányzati szervezet). 

Autonóm önszerveződéseknek sokáig semmi esélyük nem volt a legális működésre, amennyiben politikai-közéleti ügyekben akarták hangjukat hallatni. Ez a szabadságjogunk is rendőrhatósági, sőt állambiztonsági kontroll alatt állt. A hatalom mindenütt politikai aknamunkát orrontott. Így lett politikai ügy például a nudisták vagy a macskatenyésztők önszerveződéséből is.

Az egyik első rendszerváltó törvény volt az 1989. évi II. törvény az egyesülésről. A példásan liberális szabályozást 2011-ben váltotta fel az új, máig hatályban lévő. Ez ugyan részletesebb, így hosszabb is (29-ről 76-ra nőtt a paragrafusok száma), de továbbra is meglehetősen liberálisnak tekinthető, noha a sokszor szükségtelen adminisztratív terhek folyamatosan nőnek: ma jelentősen nehezebb és drágább egyesületet alapítani és működtetni, mint 1989-ben volt, amikor a Magyar Helsinki Bizottságot is bejegyezte a bíróság. 

2011 óta több olyan törvényt is elfogadott a fideszes kormánytöbbség, amely önkényesen bélyegez meg NGO-kat. 

Hogyan, mennyire érintik a civilellenes törvények az NGO-kat? 

Fidesz–KDNP-koalíció folyamatosan megpróbálja ellehetetleníteni a közéletben részt vállaló kormányfüggetlen civil szervezetek működését és ellenük hangolni a közvéleményt. A nyilatkozatokat  politikai és jogalkotási lépések hosszú sora követte. Habár a Velencei Bizottság és az Európai Unió különböző intézményei rendre megállapították, hogy a civil szervezeteket vegzáló jogszabályok és a velük szemben kialakított ellenséges politikai környezet ugyanúgy ellentétes az európai joggal és értékekkel, mint a jogállamiságot sértő egyéb rendelkezések, a kormány mégsem hajlandó érdemben változtatni a hozzáállásán.

2017. június 13-án fogadta el az Országgyűlés az első nyíltan NGO-ellenes szabályozást,  „a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt”. Ez putyini mintára létrehozta a civil szervezeteken belül az ún. „külföldről támogatott szervezet” kategóriáját. Az olyan szervezeteknek, amelyek évi 7,2 millió forintnál több támogatást kapnak külföldről, egy külön nyilvántartásba kell bejelentkezniük, ki kell adniuk támogatóik nevét, amit nyilvánosságra hoznak, és a szégyenbélyeget kiadványaikon és honlapjukon is fel kell tüntetniük. 

A törvény elfogadása előtt és után is kijelentett a Velencei Bizottság, hogy az új szabályozás „aránytalanul és feleslegesen korlátozza a véleményszabadságot és az egyesülési szabadságot, valamint a magánélethez és a megkülönböztetéstől való mentességhez való jogot”. Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított a kormány ellen, amelynek végén a törvényt több ponton is uniós jogba ütközőnek talált az Európai Unió Bírósága, és megállapította, hogy a civilek ilyen irányú korlátozása megkülönböztető és indokolatlan. 

2018. június 20-án, éppen a menekültek világnapján fogadta el az Országgyűlés a Fidesz, a KDNP és a Jobbik képviselőinek támogató szavazatával az ún. Stop Soros törvényjavaslatot. Az elfogadott törvény azóta is börtönnel fenyegeti a háború elől menekülőknek segítséget nyújtó civileket. Habár az Európai Unió Bírósága 2021 novemberében megállapította, hogy a jogszabály ellentétes az uniós joggal, a magyar kormány azóta sem tett lépéseket az ítélet végrehajtása érdekében.

Az ún. „Stop Soros” törvénycsomag részeként foglalták Büntető Törvénykönyvbe a „jogellenes bevándorlás elősegítése, támogatása” nevű büntetőjogi tényállást (Btk. 353/A. szakaszt). Ennek az a lényege, hogy bűncselekményt követ el az, aki szervező tevékenységet végez azért, hogy olyan személynek tegye lehetővé menedékjogi eljárás kezdeményezését, aki hazájában vagy abban az országban, amelyen keresztül érkezett, üldöztetésnek nincsen kitéve, vagy az üldöztetéstől való félelme nem megalapozott. Ugyanezt a bűncselekményt követi el az is, aki annak érdekében végez szervező tevékenységet, hogy Magyarországra jogellenesen belépő vagy jogszerűtlenül tartózkodó személy tartózkodási jogcímet szerezzen.

Ez olyan teljesíthetetlen elvárást fogalmaz meg a (civil) jogvédőkkel szemben, hogy csak olyan menekülőnek nyújtsanak segítséget, aki biztosan védelmet fog kapni. Mindez nyilvánvalóan megfélemlíti a civil jogvédőket. Már csak azért is abszurd ez a törvényi elvárás, mert a jövőbe senki nem láthat, még az állam sem. Hasonló ez ahhoz, mintha egy terhelt védelmét csak akkor láthatná el egy ügyvéd, ha a vádlottat majd biztosan felmenti a bíróság, és ha mégsem, akkor a védőt is leültetik.

2018-ban foglalták törvénybe és vetették ki az ún. „bevándorlási különadót” is. Ez a „bevándorlást segítő tevékenységet” végző civil szervezeteknek nyújtott anyagi támogatást célozza megadóztatni. Ez is csak arra irányul, hogy megnehezítse a menekülőket segítő civil szervezetek munkáját, megbélyegezze és elbizonytalanítsa őket.

Ugyanezt a cél szolgálja, csak most már bővebb körben az a törvényi változtatás (2021. évi XLIX. törvény), amely olyan civil szervezetek számvevőszéki vizsgálatát is lehetővé teszi, melyek egyetlen fillér állami pénzt nem használnak fel.

Ezeknek a törvényi változtatásoknak és kormány uralta nyilvánosságban folyó civilellenes kormányzati feketepropagandának az a célja, hogy aláássa az autonóm civil szervezetek iránti társadalmi bizalmat, egyben elbizonytalanítsa magukat a civileket is, és éket verjen közéjük. Ez egyelőre nem történt meg. Sőt az utóbbi években erősödött a civil szervezetek közötti szolidaritás. Ennek látványos bizonyítéka a Civilizáció nevű civil szervezeti koalíció működése.  

Híres nemzetközi és magyar NGO-k

Az első sikeres NGO-k és INGO-k a rabszolgaság elleni küzdelemhez kapcsolódtak:

• Clapham-kör (A brit William Wilberforce mozgalma a rabszolgaság globális betiltásáért. A Clapham később küzdött a gyermekmunka ellen, fellépett a hadigondozottak, az árvák, a betegek és a fogvatartottak érdekében is. Volt olyan időszak, amikor 69 különféle társadalmi reformot szorgalmazott.)
• Amistad Bizottság (Eredményes küzdött rabszolgának eladott Sierra Leone-i rabszolgák felszabadításáért)

Korán fontos szerepet kapott a háború elleni küzdelem és háború áldozatainak segítése:

• Vöröskereszt és Vörösfélhold (A svájci Jean-Henry Dunant alapította 1859-ben.)
• A Nobel-alapítvány (Itt különösen a Nobel-békedíjra gondolunk, de a nemzetközi tudományos díjak kiválóságalapú kiosztása is segíti a népek közötti békét és megértést.)
• Nemzetközi Olimpiai Bizottság (Coubertin báró békeeszméje nyomán létrehozott nemzetközi sportmozgalom. Később vezetői sokszor elárulták eredeti eszméit, maga Coubertin is.) 

Jogvédő csoportok:

• Amnesty International (Peter Benenson alapította 1961-ben.)
• Memorial (Az orosz csoportot Andrej Szaharov alapította 1989-ben, és Vlagyimir Putyinék tiltottak be 2021-ben.)
• Moszkvai Helsinki Csoport (A nemzetközi Helsinki-mozgalom bátor elindítói 1976-ban alapították. Ezért kényszermunkára, börtönre ítélték vagy száműzték őket a  Brezsnyev-korszakban. A már legálisan újra alakult szervezetet Vlagyimir Putyinék tiltották be 2023-ban.)
• KOR (Antoni Macierewicz, Jacek Kuroń és még 12-en alakították meg 1976-ban az illegális Munkásvédelmi Bizottságot, Komitet Obrony Robotników-ot Lengyelországban.)
• Amerikai Polgári Szabadságjogok Szövetsége (Az ACLU-t 1920-ban alapították. Ma 1,8 millió tagja van. Rendszeresen áll ki a szabadságjogok mellett erősen megosztó ügyekben is.)
• Országos Szövetség a Színes Emberek Haladásáért (Az 1909-ben alapított kisebbségi jogvédő szervezetnek, az NAACP-nek ma is 300 ezer tagja van. Óriási eredményeket ért el az amerikai feketék emancipációjában és a szegregáció felszámolásában. Legendás ügyvédjük, Thurgood Marshall lett az első fekete bíró a Legfelsőbb Bíróságon 1967-ben.) 

Jótékonysági, szociális segítő, embermentő szervezetek:

• Albert Schweitzer alapítványai (A neves filantróp Afrikában hozott létre kórházakat, Európában pedig a II. világháború után gyermekfalvakat az árván maradt gyerekeknek.) 
• SZETA (A Szegényeket Támogató Alapot néhány „másként gondolkodó értelmiségi” kezdte el szervezni 1979 késő őszén. Az alapító tagok: Havas Gábor, Iványi Gábor, Lengyel Gabriella, Matolay Magdolna, Nagy W. András, Nagy Bálint, Pik Katalin és Solt Ottilia.) 
• Háborús Menekültek Bizottsága (A War Refugee Board bízta meg Raul Wallenberget, a budapesti svéd külképviselet követségi titkárát, hogy közvetítsen a WRB és a zsidókat mentő magyarok között. Wallenberg ennél sokkal többet tett: maga is mentette az embereket a halálos veszedelemből.)  

Politikai mozgalmak (a politikai elnyomás miatt sokszor kénytelenek nem közvetlenül politikai szervezetként megjelenni):

• Mozgalom az Ogoni Nép Túléléséért (A MOSOP-ot Ken Saro-Wiwa nigériai író alapította, és azért küzdött, hogy visszaszorítsa a Shell olajtársaság természetkárosítását országukban. Saro-Wiwát a korrupt junta végeztette ki 1995-ben.)
• Szolidaritás Szakszervezet (A lengyel mozgalom eredetileg munkás érdekképviseletnek indult, de a szükségállapot idején az ellenállás nemzeti intézményévé vált az 1980-as években. Legendás vezetője Lech Wałęsa volt.)
• Charta ‘77 (A nemzetközi Helsinki-mozgalom második civil szervezete. 1976-ban államellenes szervezkedés vádjával letartóztatták a Plastic People of the Universe nevű underground zenekar tagjait. Majd az emiatt tiltakozó szabadságpárti polgári kezdeményezés vezetőit is letartóztatták, mert petíciót írtak a pártállam vezetésének. Ezek után a Charta ’77 lett az ellenállás legfontosabb szervezete Csehszlovákiában.)