Merch Jól állnak neked az emberi jogok: szerezz be helsinkis tárgyakat!

Feketelistákból még nem épült ország

Súlyos kormányzati támadás készül a civil szervezetekkel és a kormányfüggetlen sajtóval szemben. Célkeresztben a társadalom.

Helsinki figyelő

  • Szekeres Zsolt és Bátonyi Péter

    Elkezdődött a műemléki visszaélést leleplező művészettörténész pere

    Bátonyi Péter tavaly feltárta, milyen szerepet játszottak számos műemlék épület bontásában és átépítésében a kormány különféle szervei. Az örökségvédelmi szakembert azonnal elbocsátották az Építési és Közlekedési Minisztériumtól. A volt kormányfőtanácsos a Magyar Helsinki Bizottság segítségével folytat pert. 

  • Megvádolt komáromi tanárokat véd a Magyar Helsinki Bizottság

    Balla Istvánt és Nagyné Pelsőci Edinát rágalmazással vádolta meg volt igazgatójuk. Az ügy különlegessége, hogy már egyikőjük sem dolgozik a komáromi iskolában. Az igazgató a vele szemben felmerült szexuális visszaélési botrányt követően távozott az iskolából. A két tanár fel akarta tárni, mekkora a baj, de ellenállásba ütköztek. A gyerekekért fellépő pedagógusokat a Magyar Helsinki Bizottsága védi a magánvádas eljárásban.

  • Nem beszélhetett az emberek előtt, csak azért, mert meleg

    Léderer András a strasbourgi bírósághoz fordult, mert megtiltották a magánszemélyként bejelentett emberi jogi tüntetését. Civil szervezetek kiállnak a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa mellett, és határozott álláspontjuk, hogy „gyermekvédelem” ürügyével sem lehet önkényesen korlátozni a polgárok szabadságjogait. Az pedig végképp elfogadhatatlan, hogy meleg és transznemű emberek ezentúl ne lehessenek szónokok tüntetéseken.

Régebbi tartalmat vagy dokumentumot keresel? Használd a keresőnket!

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság