#Falfirka kisokos Megvan a véleményed, és látványosan ki is nyilvánítanád?

Semmisítse meg az Alkotmánybíróság a visszakényszerítést!

Magyarországon gyakorlatilag nem lehet menedéket kérni. A menekülőkre a tisztességes eljárás és a védelem helyett embertelenség, nem egy esetben pedig hatósági erőszak vár. Az Alkotmánybíróság most véget vethet ennek a szégyenteljes gyakorlatnak. A Magyar Helsinki Bizottság az emberséges, jogállami döntés elősegítése érdekében amicus curiae beadvánnyal fordult a testülethez.

Hétfőn tárgyalja az Alkotmánybíróság azt a bírói kezdeményezést, amely a visszakényszerítéseket lehetővé tevő jogszabály megsemmisítését kéri a testülettől. A visszakényszerítés a menekülőkkel szembeni hazai bánásmód kiemelten embertelen eleme. Azt jelenti, hogy minden menekülőt, aki nem útlevéllel, vízummal vagy tartózkodási engedély birtokában lépte át a határt, a magyar rendőrök mindenféle teketória nélkül visszalöknek Szerbiába. Akkor is, ha menedéket kér, akkor is, ha idős, akkor is, ha gyerek, akkor is, ha kínzásáldozat, akkor is, ha terhes nő, akkor is, ha keresztény hitre tért, és ezért kérné hazánk védelmét.

Hasibullah, a Magyar Helsinki Bizottság ügyfele jogszerűen érkezett Magyarországra, majd önként kereste fel a hatóságokat, hogy védelmet kérjen. Hazájába, Afganisztánba nem tudott hazatérni, miután a tálibok átvették a hatalmat. Az iszlamista szélsőségesek korábban súlyosan bántalmazták ügyfelünket, egy rokonát pedig meg is ölték. Ahelyett viszont, hogy a hatóságok emberségesen és tisztességgel megvizsgálták volna a kérelmét, kidobták őt a szerbiai pusztába.

Hasibullah esete nem egyedi. Ezek a visszakényszerítések számos esetben kegyetlenségig  erőszakosan valósulnak meg. A Magyar Helsinki Bizottság több ügyfelét bántalmazták a rendőrök, miközben jogellenesen megtagadták tőlük a menedékkérelmezés jogát. Így járt az az ügyfelünk is, akinek ügyében először mondta ki a strasbourgi bíróság jogsértőnek a visszakényszerítést. Keresztény hitre tért, így halállal fenyegetett iráni ügyfeleinket is jogsértően kényszerítették vissza Szerbiába. A strasbourgi bíróság jelenleg a szüleitől elszakított gyerek ügyfelünk ügyét vizsgálja, akit egyenesen a kórházból löktek át Szerbiába, miközben azt hazudták neki: gyermekotthonba viszik.

A visszakényszerítés sérti az uniós jogot, mint ahogyan ezt az Európai Unió Bírósága már 2020-ban kimondta. A magyar államnak így véget kell vetnie ennek a gyakorlatnak: ez alól nincs felmentés a kormánynak.

Az Alkotmánybíróság előtt itt a lehetőség, hogy végre megszüntesse ezt a rendszerszintű embertelenséget. A visszakényszerítést lehetővé tevő jogszabály megsemmisítése csak annyit jelentene: a hazai hatóságoknak ismét tisztességesen és emberségesen kell végezni a dolgukat. Ha az Alkotmánybíróság komolyan veszi feladatát, nem tagadhatja meg a támadott jogszabály megsemmisítését.

A Magyar Helsinki Bizottság csatlakozó alkotmányjogi szakvéleményét itt lehet letölteni.

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság