Sem gyanúsítottként, sem tanúként nem hajlandók kihallgatni a rendőröket
Az ügyészség elutasította a Helsinki Bizottság ügyfelének panaszát, aki nem fogadta el, hogy bűncselekmény hiányában zárják le a nyomozást, amelynek azt kellett volna tisztázni, rendőri intézkedés során miért tört el a felkarja. Az orvosi dokumentáció szerint a nő keze a fürdőkádból kicsúszva tört el. Azonban szinte minden mozzanatot rejtett kamera rögzített, így bizonyítható, hogy a rendőri intézkedés alatt következett be a súlyos sérülés.
Pszichés betegségben szenvedő, középkorú tanárnő ügyfelünk hosszú évek óta áll kezelés alatt, de ha gyógyszereit beszedi, teljes életet él és dolgozik. Hozzátartozói tavaly nyáron attól tartottak, hogy romlott az állapota, mert nem tudtak vele kapcsolatba lépni. Ezért mentőt hívtak hozzá. A nő nem akarta beengedni az ápolókat, de végül a család egyik tagjának sikerült felnyitni az ajtót. Akkor ügyfelünk éppen fürdött, és meglepődött, hogy rendőrök nyitnak rá, és el akarják őt vinni. A rendőrök a támadást nem tanúsító, de felháborodásának hangot adó nőt megbilincselték, áttuszkolták egy másik szobába, eközben egy reccsenés hallatszott, ekkor tört el a karja. Ezután még kb. húsz percig térdeltek a nő hátán. Utána vitték egy kórház baleseti részlegére.
Merőben szokatlan módon az intézkedésről hang- és filmfelvétel is készült. A nő barátja rögzítette mindezt. A felvételek egyértelműen cáfolják a mentősök verzióit: azt, hogy a kádból kiugrás közben csúszott volna el az ügyfelünk, vagy azt, hogy ki akart volna ugrani az ablakon. Az intézkedő rendőröket pedig tanúként sem hallgatták meg az eljárás során. Mindenestre elöljárójuk szerint minden jogszerű, szakszerű és arányos volt az intézkedés során, ahogy az ügyészség szerint is.
A nő családja a Helsinki Bizottságtól kért segítséget, hogy sértetti képviselőként vegyünk részt az eljárásban, miután ők már feljelentést tettek. A tanúkkal és a sértettel ott voltunk a kihallgatásokon, az eljárás megszüntetése miatt pedig Tóth Balázs, egyesületünk ügyvédje a Legfőbb Ügyészéghez nyújtott be panaszt. (Mellékeljük az ügyészség nyomozás-megszüntető határozatát és a panaszt anonimizált formában.)
Az ügyészség azonban a napokban elutasította a panaszt. A jogerős határozatot abszurd módon indokolták. Ezek szerint az intézkedő rendőröket azért nem hallgatták ki gyanúsítottként, mert „megalapozott gyanú hiányában a gyanúsítotti kihallgatásuknak törvényes alapja nem volt”. Tanúként pedig azért nem hallgatták meg őket, mert az „súlyosan sértette volna […] az önvádra kötelezés tilalmára vonatkozó garanciális alapelvet”, és hát a vallomástételt egyébként is megtagadhatták volna. Vajon ezt előre honnan tudhatta az ügyészség? És miért tagadhatják meg a rendőrök a tanúvallomást akkor, ha az ügyészség szerint nem is történt bűncselekmény? Milyen bűncselekmény elkövetésével vádolhatnák akkor saját magukat a rendőrök?
Ugyanakkor az intézkedés során végig a lakásban tartózkodó, a felvételeket készítő tanú vallomását nem tekintette az ügyészség olyannak, amire tényállást lehetne alapozni. Az indoklás szerint ő bujkált a sértett elől, ezért nem láthatott mindent. A panaszt elutasító ügyész szerint „ekként logikus és okszerű, hogy az eljáró ügyészség olyan tanúk vallomásaira alapított tényállást, akik ténylegesen jelen voltak az események során”. Úgy tűnik, ez a logika és okszerűség a rendőr tanúk esetén már nem működött, hiszen őket, akik természetesen végig jelen voltak az intézkedésnél, meg sem hallgatták. Arról nem is beszélve, hogy hiteles tanúnak fogadták el azokat a mentősöket is, akik bizonyítottan hamis tartalmú orvos dokumentációt készítettek az esetről és teljesen életszerűtlen tanúvallomást is tettek később.
A magyar államot számos alkalommal marasztalta el már a strasbourgi bíróság olyan ügyekben, amelyeknél felmerült az, hogy a bűnelkövetők hivatásosok, rendőrök, fegyőrök voltak, de az ügyészség még a legalapvetőbb nyomozati cselekményeket sem volt hajlandó elvégezni. A legelső ilyen ügyünkben, a Kmetty kontra Magyarországban 15 évvel ezelőtt hasonló hiányosságok miatt marasztalták el Magyarországot, a legutóbbi, tavaly októberi esetben szintén a nyomozás hiányosságai alapozták meg a marasztaló ítéletet. A Helsinki Bizottság most is kénytelen lesz az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni.
A Legfőbb Ügyészség panaszt elutasító határozata itt található.