Nem lehet indoklás nélkül kirúgni a köztisztviselőket

K.M.C. kontra Magyarország

 

Egy 2010 őszén bevezetett törvénymódosítás lehetővé tette, hogy a köztisztviselőket indokolás nélkül kirúgják az állásukból. A szabályt sokan a politikai tisztogatás eszközének tekintették, ami egyben lehetetlenné tette az elbocsátás jogellenességének megállapítását a bíróságon. Ugyanis ha nem kell indokolni egy döntést, akkor nincs, aminek a jogellenességét támadni lehetne. Vagyis így önkényesen válhat meg az állam az alkalmazottjaitól. A Magyar Helsinki Bizottság segítségével nyolc indoklás nélkül elbocsátott köztisztviselő fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, a vezető ügy a K. M. C. kontra Magyarország volt.

A Bíróság szerint az indokolás nélküli elbocsátást lehetővé tevő szabályozással a magyar állam megsértette a kérelmezők tisztességes eljáráshoz való jogát (6. Cikk). A Bíróság egyhangú ítélete szerint a jogorvoslathoz való hozzáférésnek hatékonynak és valódinak kell lennie, márpedig pusztán a munkajogi kereset benyújtásának lehetősége nem tesz eleget ennek az elvárásnak. Ugyanis ha a kereset benyújtása a pernyertességnek semmilyen reális esélyével nem jár, akkor kiüresedik a bírósághoz fordulás joga. Pedig pontosan ebből következett, hogy indokolás nélkül lehetet állami tisztviselői jogviszonyokat megszüntetni.

A K. M. C. kontra Magyarország ügyben a Bíróság 6 000 euró nem vagyoni kártérítést ítélt meg a kérelmezőnek. A másik hét ügyben a magyar állam összesen 49 000 eurót fizetett volt köztisztviselőknek. Az A. B. kontra Magyarország, a K. I. kontra Magyarország, Ko. I. kontra Magyarország, az M. P. kontra Magyarország, a Polgár kontra Magyarország, a Soproni kontra Magyarország és a V. F. E. kontra Magyarország ügyek mind megegyezéssel zárultak, Magyarország 7-7000 eurót fizetett a kérelmezőknek. (Az ügyek nevére kattintva a megegyezést jóváhagyó határozatot olvashatja el angol nyelven.)

K. M. C. ügyfelünk ítélete angolul itt, magyarul itt érhető el.

A perről korábban kiadott sajtóközleményünket itt olvashatja el.

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság