Tudnivalók a kínzásról

Minden európai országban szigorúan tiltják, hogy a hatóság emberei megkínozzák vagy megalázzák a polgárokat. Ehhez képest a strasbourgi bíróság által megállapított állami jogsértések közül minden kilencedik kínzás vagy megalázó bánásmód volt. Több európai ország példásan lép fel a rendőri vagy börtönőri erőszak ellen. Más helyeken, így Magyarországon is nem egyszerűen a hatóság egyes emberei erőszakosak, hanem maga az állam tart fönn olyan körülményeket, amelyek megalázó vagy embertelen bánásmódnak, esetenként kínzásnak minősülnek.

A kínzás a történelemben

A kínzás kifejezést eredetileg az ókortól kezdődően a bűncselekményt beismerő vallomás megszerzése, kicsikarása érdekében alkalmazott testi vagy lelki szenvedést okozó módszerre használták.

Az antik görögöknél rabszolgákkal és idegenekkel szemben alkalmazták, szabad emberekkel szemben nem. A rómaiaknál kezdetben a szabadokkal szemben szintén csak kivételesen folyamodtak a kínvallatáshoz. Sok esetben inkább a halálbüntetés végrehajtásához kapcsolódott, így a rabszolgákkal (később a keresztényekkel) szemben általánosan alkalmazott keresztre feszítés eleve együtt járt a kivégzés előtti testi fenyítéssel. A császárok korában alapvetően megváltozott a helyzet, ekkor már gyakran vettetek kínzás alá szabad – sokszor előkelő – rómaiakat is. Ulpianus részletesen taglalja a kínvallatásnak a jogrendszerben elfoglalt helyét, meghatározza végrehajtásának korlátait, illetve még az eljárás során feltehető kérdésekre is kitér.

A kínzást a középkorban is előszeretettel alkalmazták. A büntetőeljárásnak eszköze és célja egészen a felvilágosodásig és az újkorig a test sanyargatása, sok esetben csonkolása volt. A büntetés szoros kapcsolatban állt a test szenvedésével. Egészen a 18. század közepéig-végéig világszerte a kínzás a büntetőeljárási jog általánosan elismert részeként funkcionált. A kínzás célja, hogy a gyanúsított beismerő vallomást – esetenként a tanú a vádnak megfelelő vallomást – tegyen. Idővel a kínvallatás legális és közkeletű eljárási módszerből üldözendő bűncselekmény lett. (Forrás: Kovács Levente – Sánta Ferenc: A kínzás bűntette a nemzetközi  büntetőjogban)

Ennek ellenére a kínzás, rabszolgaság és rendszerszintű bántalmazás sok helyen ma is elterjedt. Ehhez sokszor elég, ha más a vallásod, az életmódod vagy a politikai véleményed, mint amit a hatalom elvár.

Mit jelent a kínzás és az embertelen bánásmód fogalma?

Hiába tiltják szigorúan minden európai országban, hogy a hatóság emberei megkínozzák, sanyargassák vagy megalázzák a rájuk bízott polgárokat, mégis a strasbourgi bíróság államokat elmarasztaló ítéletei közül minden kilencediket kínzás vagy megalázó, embertelen bánásmód miatt mondanak ki. Nem csak fizikai erőszak tartozik ebbe a kategóriába, hanem a pszichés kínzás is.

Vajon milyen konkrét formákat ölt a kínzás Magyarországon? Kik az elszenvedői? Mi a helyzet azokkal, akik éppen az elszenvedett kínzás szexuális vagy más erőszak elől menekülnek el hazájukból és kérik Magyarország védelmét? – Ezekről a kérdésekről beszélgettek a Helsinki Hangadó 2020. június 26-i adásában.

Milyen jogszabályok és fórumok védenek a kínzással szemben?

A kínzás áldozatai támogatásának világnapja az ENSZ kínzás elleni egyezménye alapján létrejött nemzetközi világnap, melyet 1987. június 26-án tartottak meg először. Az ekkor bevezetett kínzás elleni egyezmény kötelezi az azóta együttműködő 173 államot, hogy küzdjön a kínzások ellen, szüntesse meg a büntető és egyéb eljárásaiban a kínzás gyakorlatát, s az ezt elkövetőket büntesse meg, valamint hozzon létre központokat a kínzás áldozatainak rehabilitációjára.

Magyarország Alaptörvénye a tiltott bánásmódokat és büntetéseket illetően azt a megfogalmazást vette át, amit az Emberi Jogok Európai Egyezménye és az Európai Unió Alapjogi Chartája tartalmaz, vagyis hogy „senkit sem lehet kínzásnak, embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni.”

Egyre több ország ismeri fel, hogy a kínzást túlélt bevándorlóknak joguk van a védelemhez és a rehabilitációhoz azokban az országokban, ahol menedéket kérnek. A szegénység és a menekültstátusz bizonytalansága hatással van a mentális egészségre is. 

Az ENSZ, az Ember és Népek Jogainak Afrikai Bizottsága, az Európai Unió Bírósága és az Emberi Jogok Amerikaközi Bizottsága biztosítják ezeket a jogokat. Aktivisták és szervezetek világszerte segítik a kínzástúlélőket. 

A Kínzás Elleni Világszervezet (OMCT) a világ legnagyobb civil szervezetekből álló koalíciója, amely az önkényes fogvatartás, a kínzás, a kivégzés, kényszerített eltűnés (mikor a hatóság illegálisan letartóztat valakit, esetleg tagadja is ennek tényét) és az erőszak egyéb formái ellen küzd. Több mint 200 tagszervezetének célja a kínzás felszámolása és az emberi jogok tiszteletben tartásának elősegítése világszerte. Magyarországról a Magyar Helsinki Bizottság tagja a világszervezetnek.

Kínzás Áldozatainak Nemzetközi Rehabilitációs és Kutató Tanácsa (IRCT) szintén egy segítő szervezeteket egyesítő hálózat. Célja, hogy támogatást és reményt adjon mindazoknak, akik kínzás áldozatai lettek. A hálózathoz ma a világ minden részéről 162 traumaközpont csatlakozik. Egyes szervezetek fő tevékenysége az áldozatok rehabilitációja, míg más szervezetek tevékenységi köre bővebb – például általános egészségügyi program biztosítása is része a munkájuknak. Sok szervezet tevékenységének részét képezi a kínzás megelőzése is. Tagszervezetük a hazánkban egyetlenként kínzásáldozat menekülőket gyógyító Cordelia Alapítvány.

Az emberiségnek egyik legnyomorultabb betegcsoportja a kínzásáldozatoké, akik a kínzás által kiváltott poszttraumás stressz zavarban (PTSD) vagy egyéb pszichiátriai-pszichológiai bajokban szenvednek. És hát az egyik legnemesebb feladat őket abban segíteni, hogy meggyógyuljanak vagy legalább valamennyire funkcionáljanak, mondjuk, a családjukban, ahol nagy szükség van rájuk. Ráadásul nagyon izgalmas pszichológiai kihívásokkal néz itt szembe maga a terápiás szakember is, mert neki sem könnyű rendezni magában a megismert, feltárt borzalmakat – mondta el Hárdi Lilla, a Cordelia alapítója és vezetője egy korábbi interjúban a munkájukról.

Honnan tudhatom, hogy valami kínzásnak minősül-e?

Annak megítélése, hogy mi minősül kínzásnak, embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek, az idők folyamán változott. A különböző társadalmak és kultúrák is eltérően ítélhetik meg, mi az, ami már nem fogadható el. Európán belül azonban az egységesítést szolgálja az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) gyakorlata, amely egyre szigorúbban ítéli meg az emberi méltóság és testi épség elleni támadásokat: ami korábban még csak embertelen bánásmódnak minősült, azt ma már sokszor kínzásként értékelik. 

A tűrésküszöb egyre alacsonyabb. Ahhoz, hogy egy rossz bánásmódot egyezménysértőnek minősítsen a strasbourgi bíróság, el kell érnie egy minimum súlyossági szintet. Ez a szint az eset körülményeitől, például a bánásmód tartamától (folyamatos vagy ismétlődő), fizikai és mentális hatásától, valamint egyes esetekben az áldozat nemétől, életkorától és egészségi állapotától is függ. (Forrás: dr. Dudás Dóra Virág: Emberi jogok az EJEB gyakorlatában IV. – A kínzás, embertelen vagy megalázó bánásmód tilalma)

Fontos esetjogi példák az EJEB gyakorlatából

A Magyar Helsinki Bizottság által képviselt panaszosok perei során a strasbourgi bíróság eddig több mint egy tucat jogerős döntésében állapította meg, hogy a magyar állam megsértette a kínzás tilalmát.

Volt ügyfelünk, aki bár deréktól lebénult, mégis veszélyes rabként kezelték, és ahol csak lehetett, kiszúrtak vele. Az efféle strasbourgi ügyeink közül a legjelentősebbnek a Varga Lajosnak és másoknak a börtöntúlzsúfoltság miatt indított eljárása számít. Az EJEB ugyanis nem csak egyéni jogsérelmet állapított meg, hanem azt is, hogy – mivel a túlzsúfoltság volt a fő szabály a hazai börtönökben, és nem a kivétel – rendszerszintű volt a probléma, így az áldatlan börtönkörülmények miatt a fogvatartottak embertelen és megalázó bánásmódnak voltak kitéve.

A strasbourgi bíróság azt is több esetben megállapította már, hogy a magyar állam jogellenesen és embertelen körülmények között, hatékony jogorvoslat lehetősége nélkül tartott fogva és éheztetett menedékkérő családokat az azóta már felszámolt tranzitzónákban. Ügyfeleinknek folyamatosan és tömegesen sértették meg az alapvető jogaikat, és ez a jogsértés nem hatósági túlkapásból eredt, hanem a rendszerből következett.

A mai napig fennálló rendszerszintű probléma, hogy a hazai menekültügyi rendszer lerombolásának részeként 2016 nyara óra a magyar hatóságok azonosítás nélkül “visszakényszeríthetik” Szerbiába mindazokat, akik Magyarország területén a megfelelő papírok nélkül tartózkodnak. 

Az ő esetükben államunk több alapvető jogot is megsértett. Ezek egyike a kínzás tilalma. Nem vizsgálják ugyanis, hogy Szerbiába történő visszaküldésük milyen következménnyel járna. Márpedig a felelőtlen állami magatartás hozzájárulhat ahhoz, hogy ügyfeleink embertelen és megalázó bánásmódnak legyenek kitéve. Ráadásul számos esetben rendkívül súlyos bántalmazásról számoltak be az áldozatok. Jelenleg is több ilyen ügyben képviseljük őket az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt. 

Hogyan büntetik ma az elkövetőket?

A hazai büntetőjog a hivatali bűncselekmények között tartja számon a bántalmazást hivatalos eljárásban, a kényszervallatást és a jogellenes fogvatartást. Az állam elvben szigorúan lép fel bántalmazó rendőrökkel és börtönőrökkel szemben.

A bántalmazások és kényszervallatások áldozatainak mégis különösen nehéz dolguk van Magyarországon. Az 1990-es évek közepén a bántalmazások miatt indított feljelentéseknek mindössze 9%-a jutott el bíróság elé. Ez a feltűnően rossz arány a 2010-es években tovább romlott: 1–4%-ra.

Egyes bűncselekmények miatt lefolytatott bűnperek a feljelentésekhez viszonyítva

A Magyar Helsinki Bizottság elemzései igazolják, hogy nem csak az állhat a háttérben, miszerint a bántalmazási ügyek nehezen bizonyíthatók, vagy gyakrabban születnek „bosszúból” feljelentések, hiszen a nyomozási szempontból hasonlóan problémás kapcsolati erőszak vagy éppen hivatalos személy elleni erőszak ügyeket sokszorosan nagyobb arányban tárgyalhatják bíróságok.

Tehát más gond is lehet itt. Az egyik ilyen az, hogy a rendőri vezetés és a testület elnézően áll hozzá az ilyen bűncselekményekhez. A másik az, hogy az ügyészség gyakran még a legalapvetőbb nyomozati cselekményeket sem végzi el, a bizonyítékokat hanyagul értékeli, és szünteti meg az erőszakos rendőrök és börtönőrök ellen indítitt büntetőeljárásokat.