#Falfirka kisokos Megvan a véleményed, és látványosan ki is nyilvánítanád?

Menekültek világnapja -1 a 40.000-ből: Karox

Világszerte évente százezrek indulnak útnak háborúk, éhínségek, kínzás és üldözés elől menekülve. A biztonságosnak hitt Európában is gyakran elutasítás, fogvatartás és kitoloncolás fogadja a menekülőket.
A Magyar Helsinki Bizottság azért dolgozik, hogy a menekülők Magyarországtól éppúgy igazi segítséget kapjanak, mint ahogyan az 1956 után innen nyugatra menekülő százezrek.

A mai alkalomra készítettünk egy filmet egy fiatal ügyfelünkről, aki gyerekként, egyedül jutott el Magyarországig, de a magyar állam egyszerűen kidobta őt Szerbiába.

helsinKINO: Történetek az emberi méltóságról // 1 a 40.000-ből: Karox

2017-ben, az akkor 16 éves Karoxot a magyar rendőrség egy júniusi hajnalon a szerb pusztába kényszerítette, pedig az iraki fiúnak kiskorúként a fóti gyermekotthonban lett volna a helye. Ezzel a hatóságok is tisztában voltak. Az, hogy Karox sorsa végül jóra fordult, egyedül az őt segítő civileknek köszönhető.
A menekültek világnapja alkalmából szeretnénk bemutatni az ő kivételesen szerencsés történetét.

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság