Feliratkozás hírlevélre Ne maradj le legfontosabb híreinkről 2025-ben!

Újfent egymondatos indokolással tervezi a kormány meghosszabbítani a veszélyhelyzetet

Négy éve élünk „veszélyhelyzetben”, és a kormány szándékai szerint ez még jó ideig így is marad: egy múlt héten társadalmi egyeztetésre bocsátott törvénytervezet szerint a veszélyhelyzetet 2024. november 19-ig újra meghosszabbítanák. Ezt a tervezetet előkészítő Igazságügyi Minisztérium megint egyetlen mondattal „indokolta”. Az Amnesty International Magyarország, az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért újra hangsúlyozza, hogy az indokolás nélküli, rutinszerű meghosszabbítgatások helyett a kormány indokolatlan túlhatalmának megszüntetésére és a veszélyhelyzeti szabályok átalakítására lenne szükség.

Ma van a veszélyhelyzet 1313. napja. A kormány 2020. március 11-én, közel négy éve hirdetett először veszélyhelyzetet, akkor a koronavírus-járványra való hivatkozással. Azóta egy pár hónapos időszakot leszámítva folyamatosan fennáll a „rendeleti kormányzás”, ami lehetővé teszi, hogy egyik napról a másikra felülírjanak törvényeket. A kormány ezt kihasználva eddig több mint ezer veszélyhelyzeti rendeletet fogadott el, amelyek közül számos semmilyen összefüggésben nem volt a veszélyhelyzet elrendelésének alapjával (korábban a koronavírus-járvánnyal, jelenleg pedig az Ukrajnában zajló háborúval), ehelyett a kormány politikai céljait szolgálta.

Eközben a parlamenti kormánytöbbség a kormány javaslatára módosította a különleges jogrendre vonatkozó alaptörvényi és törvényi szabályokat, tovább növelve a kormány indokolatlan túlhatalmát. Az Amnesty International Magyarország, az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) számos alkalommal hívták már fel a figyelmet az ezzel kapcsolatos jogállamisági és alapjogi problémákra, észrevételeiket azonban a kormány nem vette figyelembe, ahogy a nemzetközi szervezetek és az Európai Unió kritikáit sem.

A civil szervezetek a veszélyhelyzet tavaly tavaszi és őszi meghosszabbításakor is jelezték aggályaikat, felhívva a figyelmet arra is, hogy a veszélyhelyzet jelenlegi szabályai nemzetközi sztenderdeket is sértenek. Véleményük és javaslataik elutasítását mindkét alkalommal mindössze azzal indokolta a kormány, hogy azok „nem illeszked[nek] a kormányzati politikába”, illetve „ellentétes[ek] a jogalkotói szándékkal”.

Egy múlt héten társadalmi egyeztetésre bocsátott törvénytervezet szerint a veszélyhelyzetet májustól újabb 180 nappal meghosszabbítanák, 2024. november 19-ig. Ráadásul a tervezethez a tavaly őszi meghosszabbításhoz hasonlóan megint csupán egyetlen szűkszavú mondatot csatolt „indokolás” gyanánt az Igazságügyi Minisztérium, ami a civil szervezetek álláspontja szerint jogszabálysértő.

A civil jogvédők továbbra is azon az állásponton vannak, hogy a veszélyhelyzet teljes szabályozásának újragondolására lenne szükség. A társadalmi egyeztetés keretében a kormánynak eljuttatott véleményükben ezért kénytelenek voltak harmadszor is megismételni korábbi kritikájukat, és a következő problémákra hívták fel újra a figyelmet:

  • A túl tágan és általánosan megfogalmazott szabályok gyakorlatilag korlátlan felhatalmazást biztosítanak a kormánynak a törvények felülírására, nem jelentenek semmilyen érdemi gátat a veszélyhelyzeti rendeletek tárgyköre és tartalma kapcsán.
  • Az Alaptörvény kilencedik módosítása bebetonozta azt a koronavírus-járvány alatt az ún. „felhatalmazási törvényekkel” kialakított rossz gyakorlatot, hogy az Országgyűlés nem gyakorol automatikus és rendszeres kontrollt az egyes veszélyhelyzeti rendeletek felett. Azzal, hogy többé nem szükséges az Országgyűlés jóváhagyása ahhoz, hogy a veszélyhelyzeti rendeleteket 15 napon túl hatályban tartsák, a kormány egy „biankó” felhatalmazást kapott. Ez ráadásul megfosztja az országgyűlési képviselőket attól a lehetőségtől, hogy az egyes kormányrendeletek indokoltságát a parlament nyilvánossága előtt vitassák meg.
  • Nem biztosított a gyors és hatékony alkotmánybírósági kontroll a rendeletek felett, például nincs semmilyen határidő meghatározva az Alkotmánybíróság számára a veszélyhelyzeti rendeletekkel kapcsolatos indítványok elbírálására.
  • november 1. óta a veszélyhelyzetet a kormány az első 30 napot követően csak az Országgyűlés felhatalmazása alapján hosszabbíthatja meg, alkalmanként legfeljebb 180 nappal. Ez a féléves időtáv eleve túl hosszú, de ami még aggasztóbb, hogy semmi nem akadályozza meg a kormányt abban, hogy a kormánytöbbség segítségével bármeddig, akár egy teljes parlamenti cikluson keresztül fenntartsa a rendeleti kormányzást.
  • Továbbra sem zárják ki a szabályok azt, hogy a veszélyhelyzettel párhuzamosan a kormány egyéb, az Alaptörvényben nem szereplő válsághelyzeteket is fenntartson, mint például a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet.

A civil szervezetek az Igazságügyi Minisztériumnak eljuttatott véleményükben megismételték korábbi konkrét javaslataikat is a különleges jogrendi szabályok átalakítására. Álláspontjuk szerint minimálisan ezek teljesítése szükséges lenne ahhoz, hogy alapjogaink a különleges jogrend idején is védve legyenek, és a veszélyhelyzeti rendeletek a társadalom és az emberek érdekeit, ne pedig a kormány érdekeit szolgálják.

Az Amnesty International Magyarország, az Eötvös Károly Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ közös véleménye itt érhető el.




Letölthető anyagok


Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság