Feliratkozás hírlevélre Ne maradj le legfontosabb híreinkről 2025-ben!

Újabb strasbourgi ítélet figyelmeztet: nem nyomoznak tisztességesen a rendőri erőszak-ügyekben

Translation is available for this content

Switch to English

Az Emberi Jogok Európai Bírósága jogerős ítéletben állapította meg, hogy a magyar állam megsértette a rendőrök bántalmazta Csúcs Zsombor emberi jogait, amikor az ügyészség nem nyomozott elvárható gondossággal. Sokatmondó, hogy a Magyar Helsinki Bizottságnak már az első nyertes strasbourgi perénél 2003-ban ugyanezt mondta ki a bíróság: nem csak maga a kínzás vagy hatósági bántalmazás sérti az emberi jogokat, hanem az is, ha az állam nem tesz meg mindent azért, hogy kivizsgálja a lehetséges bántalmazási ügyeket és megtalálja a felelősöket.

Az 1990-es évek közepén a rendőri bántalmazások miatt indított feljelentéseknek mindössze 9%-a jutott el bíróság elé. Ez a feltűnően rossz arány a 2010-es években tovább romlott: 1–4%-ra. A Magyar Helsinki Bizottság elemzései igazolják, hogy nem csak az állhat a háttérben, miszerint a bántalmazási ügyek nehezen bizonyíthatók, vagy gyakrabban születnek „bosszúból” feljelentések, hiszen a nyomozási szempontból hasonlóan problémás kapcsolati erőszak vagy éppen hivatalos személy elleni erőszak ügyeket sokszorosan nagyobb arányban tárgyalhatják bíróságok. Más gond is van itt.

Csúcs Zsombor bántalmazási ügye is rávilágít arra, hogy erősen lejt a pálya. Az akkor 23 éves budapesti egyetemista még 2016 nyarán került szóváltásba rendőrökkel. A rendőrök azt állították, hogy vezetés közben mobiltelefonozott, ezt a fiatalember határozottan tagadta. Szükségtelenül fenyegetően léptek fel vele szemben. A vita természetesen eldönthető lett volna a cellainformációk és híváslista kikérésével, erre a rendőrség azonban később sem volt hajlandó. A szóváltás elmérgesedett, a fiatalembert elkezdték fenyegetni, az édesapját hívta, és amikor az arca felé kapva akarták telefonját elvenni, akkor Csúcs befutott segítségért egy irodaházba, ahol apja cége is működött. A rendőrök erősítést kértek, akik mintegy két perc alatt kirángatták a recepció mögül, leteperték, a hátára térdepeltek, és kezeit hátrabilincselték. Folyamatosan szidalmazták. Ezek után előállították a X. kerületi rendőrkapitányságra, majd elengedték.

A frissen felvett látlelet szerint nyolc napon belül gyógyuló sérülések, sebek, zúzódások keletkeztek rajta a fején, a bal combján, térdén, a farkcsonti területen, a mellkasán és – a bilincselés miatt – a két csuklóján. A fiatalember a Magyar Helsinki Bizottság segítségével panaszt nyújtott be a rendőri eljárással szemben, és feljelentést tett bántalmazás miatt.

Az ügyészség hét hónap után megszüntette a nyomozást, mondván, nem talált bizonyítékokat, amelyek a bántalmazás hivatalos eljárásban bűncselekményre utaltak volna. Mindezt fenntartotta annak ellenére is, hogy Fazekas Tamás, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje panaszt nyújtott be a Legfőbb Ügyészséghez a büntetőeljárás megszüntetése miatt. Pedig magukat a rendőröket ki sem hallgatták az ügyészek, az eseménysor bizonyos részeit rögzítő irodaházi kamerafelvételeket pedig nem értékelték megfelelően.

Hazai jogorvoslat hiányában Csúcs Zsombor a strasbourgi bírósághoz fordult. A múlt héten született ítélet kitér arra, hogy a magyar állam megbízásából eljáró kormánynak nem sikerült bizonyítani, hogy feltétlenül szükséges volt erőszakot alkalmazni a magányos, megrettent, az irodaházban lévő fiatalember ellen. Fontos körülmény, hogy az azóta lediplomázott Csúcs ellen még 2017-ben a bíróság megszüntette az eljárást, mert semmi sem támasztotta alá, hogy vezetés közben mobiltelefonozott volna.

A strasbourgi ítélet kitér arra is, hogy a hazai ügyészség nem folytatott hatékony nyomozást, amely a felelősök azonosítására és megbüntetésére alkalmas lett volna. Márpedig a kellő nyomozás hiánya valójában hozzájárul az elkövetőek büntetlenségéhez, és ezzel az állam megsérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének a kínzást és megalázó bánásmódot tilalmazó rendelkezését. A strasbourgi bíróság 5000 eurós igazságos jóvátételt is megállapított Csúcs Zsombornak.

A sok magyar panaszoshoz hasonlóan az ő esete is arra figyelmeztet, hogy a hazai gyakorlat még jelentősen elmarad az elvárttól, vagyis attól, hogy a bántalmazási ügyek mindegyikében tisztességesen nyomozzanak, és a rendőri erőszak áldozatai kellő támogatást kapjanak az államtól.

Csúcs Zsombor vállalta, hogy kamara előtt is elmondja történetét. A videó ma 18 órától lesz látható a 444 oldalán működő Helsinki Figyelő blogon: https://helsinkifigyelo.444.hu/

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság