#Falfirka kisokos Megvan a véleményed, és látványosan ki is nyilvánítanád?

Kórházban volt a 84 éves nő, miközben elrendelték az előzetes letartóztatását

Kovács Ferencné kontra Magyarország

2001-ben az akkor hetvenhat éves Kovács Ferencné ellen indult büntetőeljárás, mert állítólag bántalmazta a saját lakására kiérkező rendőröket. A bírósági tárgyalásokon az idős nő nem jelent meg, ezért hét tárgyalást is el kellett halasztani. Végül 2009-ben, a nyolcadik tárgyaláson a bíró elrendelte az akkora már nyolcvannégy éves nő előzetes letartóztatását. Az idős nő ezen a tárgyaláson sem vett részt, akkor éppen kórházban feküdt. Márpedig előzetes letartóztatást a terhelt távollétében sem a nemzetközi jog, sem a magyar Alkotmánybíróság határozatai szerint nem lehet elrendelni. Kovács Ferencné a Magyar Helsinki Bizottság segítségével a strasbourgi bírósághoz fordult.

A Bíróság szerint a magyar hatóságok megsértették Kovács Ferencné személyi szabadsághoz való jogát (5. Cikk). A Bíróság szerint mivel a magyar büntetőeljárási törvény sem engedte meg, hogy a bíróság a távollétében rendelje el az előzetes letartóztatását, az eset egyértelműen jogszerűtlen volt. Ha valaki nem jelenik meg a tárgyaláson, akkor el lehet rendelni az elővezetését és a körözését is, ha az sikertelen, akkor meghatározott törvényi feltételek fennállása esetén az egész eljárást le lehet folytatni a távollétében is. Azonban előzetes letartóztatása nem rendelhető el, ahhoz előbb bíróság elé kell állítani. A Kovács Ferencné kontra Magyarország ügyben a Bíróság 5 000 euró nem vagyoni kártérítést ítélt meg a kérelmezőnek.

Az ítélet angolul itt, míg magyarul itt érhető el.

Az ügyről korábban kiadott sajtóközleményünket itt olvashatja el.

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság