1% Add adód 1%-át az emberi jogok védelmére! Május 20-ig legkönnyebben az ügyfélkapun keresztül tudsz rendelkezni róla. ADÓSZÁMUNK: 19013983-1-42

Kártérítést kell fizetni a Készenléti Rendőrségnek

A Fővárosi Törvényszék csütörtöki elsőfokú, nem jogerős ítéletével 500 ezer forint kártérítés megfizetésére kötelezte a Készenléti Rendőrséget, amiért jogelődjének, a Rebisz-nek a munkatársai 2006 októberében a Blaha Lujza térnél elfogását követően bántalmaztak egy fiatalembert.

A bíróság emellett megállapította, hogy a Készenléti Rendőrség megsértette a bántalmazott emberi méltóságát, valamint testi és lelki egészségét, és magánlevélben történő bocsánatkérésre is kötelezte a rendőri szervet.

A kártérítési pert a sértett azt követően indította, hogy a Kúria 2012 végén harmadfokon jogerősen elítélt két, a bántalmazásban bűnsegédként részt vevő, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat, a Rebisz állományába tartozó rendőrt abban a büntetőeljárásban, amely a sértett mint pótmagánvádló részvételével folyt.

Az ügyben egyébként a sértettet fizikailag bántalmazó rendőrök kilétére nem derült fény. A bűnösnek talált két rendőrt azért ítélték el, mert bár látniuk kellett a bántalmazást, mégsem tettek semmit a megakadályozására. Emellett a sértett zúzódásos fejsérüléseit jelentésükben azzal magyarázták: a sebek nem bántalmazás, hanem jogszerű intézkedés közben keletkeztek.

A tegnapi kártérítési perben a Készenléti Rendőrség elismerte, hogy magát a bántalmazást elkövető személyek is a Rebisz állományába tartoztak. (A bántalmazásokról felvételt készített az RTL Klub, ez később fontos bizonyítékul szolgált mindkét eljárásban, többek között annak megállapítására, hogy a fizikailag bántalmazó rendőrök Rebisz-es egyenruhát viseltek.)

A kártérítési perben eljáró bíróság külön jelentőséget tulajdonított annak, hogy a sértett a bántalmazáskor már védekezésre képtelen állapotban volt.

A sértettet mind a pótmagánvádas büntetőeljárásban, mind a kártérítési perben a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje képviselte, illetve képviseli.

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság