Jogszerűtlen volt a Karmelita elkordonozása a Telex újságírói elől

2020. decemberben a Telex két újságírója, Fábián Tamás és Szilágyi Máté végezte mindennapos – és egy demokratikus társadalomban kiemelten hasznos – munkáját: kormánytagokat próbáltak megkérdezni az akkoriban kirobbant Szájer-ügyről. A bejáratnál sem jártak sok sikerrel interjúalanyaik szűkszavúsága miatt. Rövid idő után megjelent viszont húsz rendőr, és ötvenméteres körzetben elkordonozták a bejárathoz vezető területet. Ezzel sikerült lehetetlenné tenni a további kérdezősködést.

A telexesek a Magyar Helsinki Bizottság segítségével panaszt nyújtottak be a Készenléti Rendőrséghez. A rendőrség elutasította a panaszt. Így az újságírók és a civil jogvédők bíróság elé vitték az ügyet. Az első bírósági eljárásban a bíróság azért kötelezte új eljárásra a Készenléti Rendőrséget, mert semmilyen tényállásfeltárást nem végeztek, senkit nem hallgattak meg, még a rendőröket sem. Ezt pótolták 2021 nyarán, de mind a Készenléti Rendőrség, mind a másodfokon eljáró ORFK újra elutasította a panaszt, arra hivatkozva, hogy védett személy, a miniszterelnök érkezése miatt kellett úgynevezett létesíménybiztosítási intézkedést alkalmazni. Az újabb ítéletében, 2022 nyarán, a Fővárosi Törvényszék azt állapította meg, hogy védett személy érkezése önmagában nem indok a terület lezárására, és a rendőrségnek meg kell indokolnia, hogy konkrétan miért volt szükséges és arányos a lezárás. 

2023. április 13-án a harmadik bírósági tárgyalás után a Fővárosi Törvényszék kimondta: szükségtelen és aránytalan volt az intézkedés, ráadásul az újságírók véleménynyilvánításhoz való jogát is csorbította, ezért panaszuk megalapozott. A kordon felhúzását a rendőrök ködös érvelésekkel indokolták. Ezek között szerepelt, hogy védett személy érkezik, illetve „a korábbi időszakhoz képest jelentősebb számú az ellenőrizetlen személy megjelenése a Karmelita Kolostor főbejárata és a volt Honvéd Főparancsnokság közötti területen”.

Azonban a Telex videóján látszik, hogy a „jelentősebb számú ellenőrizetlen személy” nagyjából öt, közérdekű munkáját végző újságíróban merült ki (a helyszínen volt a HVG 3 fős videóstábja is, az eljárásban őket is kihallgatták tanúként). A két meghallgatott rendőr ráadásul arra a kérdésre, hogy miért nem látszik a tömeg a videófelvételen, ellentétes válaszokat adott: az egyik állította, hogy a kamera látószögén kívül estek ezek a személyek, míg a másik, aki a lezárást végrehajtotta, beismerte, hogy csak az öt újságírót látta a helyszínen. 

A bíróság a telexesek által készített videó alapján úgy találta, hogy a rendőrség által hivatkozott „nagyszámú csoportosulás” csak az újságírókat jelentette, rajtuk kívül senki nem volt a helyszínen – ehhez képest a rendőrség csak a „jogsértések megelőzését” jelölte meg a lezárás indokaként. 

Ezek azonban nem elegendő indokok a lezárás szükségességének az igazolásához. Ezért a bíróság megállapította, hogy a lezárás jogellenes volt, és megsértette az újságírók véleménynyilvánításhoz fűződő jogát, hiszen megakadályozta, hogy az újságírói munkájukat megfelelő keretek között végezzék. Ugyan a bíróság nem foglalhatott állást a lezárás valódi indokával kapcsolatban, egyértelműnek tűnik, hogy annak célja már akkor is kizárólag az újságírói munka ellehetetlenítése volt. 

Győző Gábor, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje képviselte a telexeseket az eljárás során. A bírósági döntést így értékelte: „Örülök az ítéletnek, örülök, hogy a bíróság átlátott a rendőrség kilógó lóláb-érvelésén és jogállami szempontok szerint hozta meg a döntését. Nem irigylem a rendőrséget, hiszen ők nyilvánvalóan politikai utasítást teljesítettek a helyszínen (bár ezt értelemszerűen nem vallhatták be az eljárás során) – utána mégis nekik kellett emiatt tartani a hátukat, és hajuknál fogva előrángatni érveket a lezárás indokoltságára. Pedig egy laikus számára is nyilvánvaló, hogy itt a cél kizárólag a hatalom számára túl kíváncsi és kellemetlenkedő újságírók »eltakarítása« volt.” 

Fábián Tamás, az egyik érintett újságíró megjegyezte: „A mostani ítélet azért fontos nekünk, mert rámutat, hogy nem csak morális, de jogállami szempontból sincs rendben, ha mondvacsinált, karhatalmi eszközökkel próbálják elérni, hogy ne tudjunk kritikus kérdéseket feltenni a közhatalom gyakorlóinak. A rendőrségi kordonozás csak egy, egyébként elég látványos része annak, ahogy a hatóságok és hivatalok napi szinten akadályozzák a munkánkat, az emberek tájékoztatását. Nagyon sok esetben nem kapunk választ az állami szervektől, nem engednek be minket közintézményekbe (legyen szó kórházakról vagy iskolákról), hogy megmutassuk a valós viszonyokat, számos politikus pedig egyszerűen még akkor sem válaszol, ha személyesen tesszük fel kérdéseinket.”

Érdemes lehet az ítélet érveit kipróbálni egy újabb panaszeljárásban, ha valaki megpróbál a Karmelita közelébe jutni, és ezt a kordonok megakadályozzák. Ugyanis azóta is rendszeresen zárják le állami hivatalok környékét mondvacsinált indokokkal. A Miniszterelnökség körüli kordon már-már szimbóluma a kormányzat sajtószabadsághoz és a véleménynyilvánítás szabadsáságához való viszonyulásának. Annak, ahogyan a kormányt, a miniszterelnököt, az ő „barátait és üzletfeleit” féltve óvják a valódi újságírói kérdésektől.