A gdanski Lenin hajógyár 27 éves villanyszerelőjeként már az 1970-es sztrájkbizottság tagja volt. A hatalom akkor a tüntetők közé lövetett, mintegy 80-an haltak meg. Lech Wałęsa börtönbe került. A következő évtizedet rendőri felügyelet, munkanélküliség, gyári munka és az ellenállás szervezése töltötte ki. A nyolcvanas években ezek a tapasztalatok aztán jól jöttek Wałęsának. Ő ekkor már politikus is volt, nem pusztán szakszervezti érdekvédő. 1983-ban Nobel-békedíjat kapott, 1988-ban a hatalom kénytelen volt tárgyalópartnernek tekinteni, 1990-ben pedig a nép elnökké választotta. Nem volt ez sima menet.‌

„Munkám során sokszor voltam letartóztatva. Utoljára két éve sikerült megtévesztenem hatvan urat a rendőrségtől… Mindenki ámulatára mégis eljutottam a megemlékezésre. Konténerben mentem oda, leplombált konténerben. Néha meg nőnek öltöztem, tűsarokkal járkáltam, pedig görbe a lábam. Manapság, ha ez eszembe jut, el sem hiszem. Fantasztikus az egész, ahogyan átvertem őket, ők meg engem. Ha majd valamikor eltűnök ebből a mozgalomból, s valaki ezeket az érdekességeket megírja, én csak a pénzt szedem be érte, és hozzá sem nyúlok a munkához. Most tréfálok, de ez az anyag óriási. Érdemes lesz majd megírni!”

– ezt 1981-ben mondta magáról. Akkor az életútjáról szóló fogatókönyv még az elején tartott, és a katartikus happy end után sem ért véget.

Ezzel együtt Wałęsa hősies, „igazi lengyel” története mégiscsak az 1970-es véres sztrájkokkal indult és 1990-ig tartott, amikor megválasztották Lengyelország elnökének. Barátja, a hibátlan dramaturgiai érzékű Andrzej Wajda filmrendező is tudta ezt. Nem véletlen, hogy az ő 2013-ban bemutatott A remény embere c. filmje is ezt a két évtizedet dolgozta fel. Ez volt a Szolidaritás mozgalom és Wałęsa hőskorszaka. Az utána történtek is nagyon érdekesek és fontosak, de az már egy másik történet.

Wałęsáról az utóbbi három évtizedben egyre többen mondták azt, hogy maga rombolja le nimbuszát, mások meg, hogy a lengyeleknek nincsen memóriája. Akárha valami antik hősről szólna a történet Plutarkhosznál: felszabadította hazáját, de ezt háládatlan népe nem tudta neki megbocsátani. Vagy megmentette hazáját, de utoléri hübrisze és szükségszerűen elbukik.

Mai hősünkről az a hamis kép alakult ki, hogy a demokráciákra jellemző bonyolult helyzetekben nem tud tájékozódni. Merthogy a tisztán „ti és mi világában” vagy válságban érezte magát otthon, ahol határozottsága nem minősül erőszakosságnak, ahol egyenességét és egyszerűségét nem tekintik iskolázatlanságnak és surmóságnak.

Csakhogy a ’70-es és ’80-as évek Lengyelországa sem volt tisztán „a ti és mi világa”. Az utólagos leegyszerűsítés. A nagy szónok és nagy munkásvezér Wałęsának nagyon is ügyesen kellett manőverezni akkor is. Kompromisszumok, alkuk, átmeneti szövetségek nélkül ő és mozgalma is elbukott volna. Nagyon is megvolt tehát a politikai érzéke ahhoz, hogy a világpolitikai jelentőségű helyzetben sorozatosan jó döntéseket hozzon.

A szükségállapot (1981) után Wałęsának fontos szerepe volt abban, hogy a Szolidaritás nem halt el, hanem megerősödött, és az állam mellett egy párhuzamos civil világ alakult ki Lengyelországban, ahol az ellenállási mozgalom még külön bélyeget is kiadott, és az ezekkel feladott leveleket is kikézbesítették a postások. Szinte minden területen megtörték az állam monopóliumát – az egyetlen, igaz, nagyon fontos kivétel az erőszakszervezetek voltak. Az 1970-es tüntetések véres tapasztalatai, amikor a rohamosztagosokat a feltüzelt munkások megpróbálták utcakövekkel visszarettenteni, és sokan meghaltak, Wałęsát a békés megoldások, tárgyalások, egyezkedések hívévé tették.

Fontos volt, hogy a nyolcvanas években Wałęsáék végig fenntartották tárgyalási készségüket. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy egyre erősebbek lettek. 1987-ben már a lengyel társadalom többsége állt szemben a hatalommal, ezt az állampárti kormány novemberi népszavazási fiaskója is bizonyította.

Fontos volt, hogy a nyolcvanas években Wałęsáék végig fenntartották tárgyalási készségüket. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy egyre erősebbek lettek. 1987-ben már a lengyel társadalom többsége állt szemben a hatalommal, ezt az állampárti kormány novemberi népszavazási fiaskója is bizonyította.

Az akkor már Nobel-békedíjas Wałęsának – aki a szintén lengyel II. János Pál pápa mellett óriási népszerűségnek örvendett világszerte – volt még egy fontos fellépése a hatalommal folytatott kerekasztal-tárgyalások előtt. 1988. november 30-án a televízió közvetítette vitáját Alfred Miodowicz-csal az állampárti szakszervezet vezetőjével. Ő azt képzelte majd lemossa a Szolidaritás nyilvánosságtól elszokott vezetőjét. De ennek épp az ellenkezője történt. Wałęsa mosta le őt. A nép embere elégtételt vett mindenki szeme láttára.