Az anglikán és a katolikus egyház is mártírként és szentként tiszteli az egykori lordkancellárt, jogászt és írót, a brit humanizmus egyik legnagyobb alakját. Vesztét ugyanaz a királyi önkény okozta, amelyet korábban ő is híven szolgált, és derűs humanizmusa sem akadályozta abban, hogy másokat máglyára juttasson. A véres XVI. század jellemző története Morus Tamásé (1478–1535).

Lépten-nyomon arról hallani, hogy mai korunk mennyire zavaros, bizonytalan és veszélyes, sőt dögletes. Meglehet, tényleg az, de mit mondjanak akkor a XVI. század emberei? Luther és más reformátorok fellépése nyomán egyik napról másikra megszűnt a katolikus vallás egyetemessége, az oszmán török birodalom hatalmas területeket harapott ki Európából, Amerika, az Újvilág felfedezésével tényleg új világ kezdődött, összeomlott a középkor ember-, Isten- és világképe. Minden egész eltörött. Ami korábban bizonyosság volt, bizonytalan lett, ami korábban helyesnek számított, iszonyatossá változott, ami korábban isteninek hirdettek, ördögivé torzult.

Morus jómódú szülei sem olyan tragikusan izgalmas életet terveztek Tamás fiúknak, ami végül adatott neki. Jogi, teológiai, egyházi, udvari pályára szánták a tehetséges ifjút, akinek szépen indult a karrierje. Bár vonzották a karthauzi szerzetesek, és felfigyeltek teológiai előadásaira, mégis inkább a világi pályát választotta, az államigazgatást és a diplomáciát. Családot alapított. Erasmus barátja lett. Irodalmi tevékenységéből dalai maradtak meg leginkább, ezek egyenesen folklórilizálódtak, népdalokká váltak. Meg hát a híres Utópia c. könyve 1516-ból, amellyel nevet adott egy fontos irodalmi műfajnak. A „seholsincs ország” leírásai látszólag azóta is arról szólnak, milyen volna az ideális hely, ország, rezsim, politikai–társadalmi berendezkedés a szerzők szerint, de emellett arról is tudósítanak, mi a baj a kortársi világgal.

Morus Tamás Utópiája legalább annyira taszító, mint Platón Állama. Egy elég barátságtalan falanszter ez is, ahol az alávetettek dolgoznak, miközben a polgárjoggal rendelkezők leginkább a szabad idejük okos eltöltésével foglalkoznak. És mi mást tehetnének egy humanista mennyországban, minthogy latin és ógörög szövegeket búvárolnak. Az iróniával az a gond, hogy múlandó, egy idő után már nehéz felfejteni, hosszabb idő után pedig már nem is érzékelhető, az olvasó hajlamos lesz komolyan venni, direkten érteni a duplafenekű mondatokat is. Még egy olyan profi olvasó is, mint amilyen Szerb Antal volt, elég lesajnálóan beszél az Utópiáról, merthogy ahhoz már a korszakhoz értő szaktudósnak kellene lenni, hogy értsük mi volt Morus valódi vágya és mi az akkori világ karikatúrája.

A reformáció berobbanása után Morus fő tevékenysége az „újhitűek” üldözése lett. Eleinte VIII. Henrik király harcos támogatásával. Sok reformátort máglyára juttattak akkoriban. Csakhogy közbeszólt a király nagytermészete és gőgje. 1525 táján beleszeretett Boleyn Annába, akkori felesége, Aragóniai Katalin udvarhölgyébe. Hiába epedezett azonban a szépséges Annáért annyira, hogy még a fontos dinasztikus házasságát is felrúgta volna érte, a pápa nem volt hajlandó felbontani a házasságot. Isten és az egyház törvényei fontosabbak, mint egy király szeszélyei.

A „király nagy ügye” miatt elképesztő felfordulás volt az országban. Morus jó katolikusként a pápa oldalán állt, de 1529-ben elfogadta, hogy lordkancellárrá nevezte ki a király, és három éven át hivatalban maradt. Akkor mondott le, amikor a király az új házassága miatt végleg szakított a pápával, és magát az anglikán egyház fejének nyilvánította. Morus nem volt öngyilkos típus, nyilvánosan nem bírálta VIII. Henriket, és nem szakított vele, de azért Boleyn Anna királynévé koronázására mégsem ment el. Ezt az „impertinenciát” az uralkodó már nem nézte el egykori közeli emberének. Több eljárás is indult ellene.

Az utolsó perében Morus nagyon bátran viselkedett. Bár tudta, mit is kellene tennie, mondania, hogy életben maradhasson, ő erre családja kérlelése ellenére sem volt hajlandó. Arról beszélt bírái, a király emberei előtt, hogy az állam feje, a király nem lehet egyben az egyház vezetője is. Láthatjuk, az állam és az egyház szétválasztása nem modern lelemény. Ahogy az sem, hogy a bíróságoknak a királytól, kormányól függetlenül kell ítélkezniük, mert így van garanciája a méltányos eljárásnak és ítéletnek.

Morust lefejezték. Így tettek egy év múlva szegény Boleyn Annával, akit a szeszélyes király „dobott” Lady Jane Seymour miatt. VIII. Henrik sikeres uralkodó lett, és a múlékony ötletnek induló anglikán egyház is mély gyökeret vert, amelynek ma is névlegesen az angol király/királynő a vezetője. Viszont ma már nincsenek kivégzések, és szabadon lehet válni-házasodni a királyi családban és alattvalók körében is. Az állam vagy bármiféle hatalom nem szól már bele az emberek házaséletébe.

#emberijogikalendarium #emberijogok2019