Adjuk össze! Támogasd adományoddal a kölcseys tanárok jogi küzdelmét!

Emberi jogi kalendárium

December 11.

December 11.: kihallgatják XVI. Lajost az ellene folyó perben (1792)

Bár már augusztus 12. óta fogva tartották a valamikori XVI. Lajost, a detronizált francia királyt, az 1793. január 20-ig elhúzódó eljárásban mégis csak egyetlenegyszer szólhatott érdemben bírái, a Nemzeti Konvent képviselői előtt – és kiváló ügyvédei akkor sem lehettek jelen. Noha Lajost utóbb halálra ítélték, fellebbezési eljárás nem lehetett: másnap ment a vérpadra. Ő és majd a felesége elleni „per” is tartalmát és eredményét tekintve hasonlított a Ceaușescu házaspár ellenihez, csak több szereplővel, több patetikus gesztussal és hosszabb ideig tartott a cirkusz.

 

A király és családja legalább az 1791. júniusi sikertelen szökési kísérletük óta halálfélelemben éltek. Már azt is pánik számlájára volt írható, de azok után is számos súlyos hibát követett el az uralkodó és környezete az egyre ellenségesebb légkörben. Ott volt még a háború is. És ha ez nem lett volna elég, Európa koronás fői és a francia emigránsok is hozzátették a magukét a helyzet elmérgesedéséhez. A legnagyobb gondot azonban a francia pártok, a girondisták és a jakobinusok élethalálharca jelentette.

A Rober Lindet képviselő által fogalmazott vádiratnak nyilvánvalóan voltak hamis elemei, mint például az, hogy a Mars-mezei sortűzért vagy a Tuileriák 1792. augusztus 10-iki megrohanását követő sortűzért is a királyt tették felelőssé, mondván, azokat az udvar viselkedése provokálta ki.

De voltak olyanok, amelyeknek volt alapjuk: „Capet Lajos” (miután szeptemberben kikiáltották a köztársaságot, így nevezték) még királyként segítséget kért külföldi hatalmaktól és emigránsoktól. Ezek akár hazaárulásnak is tekinthetők. Mindenesetre a konvent mindegyik szavazó képviselője annak tekintette.

Még a valóban erényes és a halálbüntetés eltörlést javasló Condorcet is megszavazza majd a napokon át tartó ítélethozatalnál, hogy „a franciák volt királya bűnös a szabadság elleni összeesküvésben és az állam biztonsága elleni merényletben”. Mondjuk, az is sokat elárul az eljárás jogszerűségéről, hogy bár sok tucatnyi vádpontot hoztak fel az ex-rex ellen, szavazni csak egyetlen pontról lehetett.

XVI. Lajos pere egyáltalán nem volt tisztességes eljárás, a jogállami garanciák hiánya egyebütt is ordító volt. Igaz, különösebben nem is titkolták, noha előtte hónapokon át folyt a politikai locsogás arról, milyen eljárás keretében „ítéljék el” a volt uralkodót. Mert az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy el fogják ítélni. A kérdés csak az lehetett: vajon megússza-e majd a guillotine-t?

Amikor a konvent beidézte Lajost, és a vádpontokra kellett mondania valamit, még védője se lehetett, noha akkor már három hónapja fogságban tartották családjával, feleségével, lányával és kisfiával együtt. Védőt kért, és a képviselők nagy kegyesen mégiscsak engedélyezték azt neki. Alig három év telt el még az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatának elfogadása óta.

Lamoignon de Malesherbes és François Denis Tronchet lesznek a király első ügyvédjei. Robespierre – aki egyébként maga is ügyvéd – azt szeretné elérni, hogy védőit a királlyal történő találkozás előtt vetkőztessék meztelenre, motozzák meg („még a legtitkosabb helyeken is”), majd öltöztessék át őket egy másik ruhába, és ne hagyják egyedül védencükkel. A Konvent ezt azért nem fogadta el.

A király harmadik ügyvédje, Raymond de Sèze meggyőző jogi érvekkel kifejtette: hogy a Konventnek, ami maga helyezte vád alá Lajost, nem lenne szabad ítélkezni is felette. Ahogyan az sem járja, hogy miután mint királyt a köztársaság kikiáltásával letették, elveszítette előjogait, de nem kapta meg a minden francia polgárt megillető jogokat, így például ügyében nem pártatlan bíróság ítélkezik:

„Nem rendelkezik sem a polgár jogaival, sem a király előjogaival! Sem a régi, sem az új helyzetével járó biztosítékokat nem élvezheti!”

Csakhogy a forradalmi Franciaország már egyre kevésbé az alkotmányos korszakát élte, hanem egyre inkább az önkényeset, amit a nemzetre leselkedő belső és külső ellenség ármányával indokoltak. Az alkotmányos rend fogyatkozó hívei tisztességes (vagy legalább arra emlékeztető) eljárást akartak, a forradalmi terroré pedig bosszút.

Bosszút, de nem csak a király vélt bűneiért, hanem az inflációért, drága kenyérért, szegénységért, mások gazdagságáért és a háborús fenyegetettségért. Párizs népe bosszúért lihegett. A jakobinusok pedig tovább tüzelték a gyűlöletet. Legendre például azt javasolta, hogy a király testét vágják majd 84 darabra, hogy minden megyében tűzre vethessék. A jakobinusok és a nép egy történelmi jelentőségű pillanatra tényleg egymásra talált.

‌Öntözze hát, rút vérük a határt! Korabeli szatirikus röplap‌

Saint-Just 1792. november 13-iki beszéde a Konventben – iszonyúan tehetségesen – ezt a vérszomjas közérzületet helyezi racionális keretbe:

„A bizottság mindenáron arról igyekezte meggyőzni önöket, hogy a királyt egyszerű polgárként kell elítélni, én pedig azt mondom, hogy a királyt ellenségként kell elítélni; hogy nem is annyira ítélkeznünk kell felette, mint harcolnunk ellene, s minthogy neki semmi néven nevezendő része nincs a franciákat egyesítő szerződésben, az eljárás formáit egyáltalán nem a polgári törvénykönyv írja elő, hanem az emberi jogoké. […] Egy törvény igazságügyi viszonylat. Mármost miféle igazságügyi viszonylat áll fenn az emberiség és a királyok között? Mi a közös vonás Lajos és a francia nép között, hogy kímélni kellene árulása után? […] A természet minden embernek azt a titkos küldetést adta, hogy irtsa az elnyomást minden országban. Nem is lehet ártatlanul uralkodni, ez a helyzet magában véve őrültség. Minden király lázadó és bitorló. […]

[Lajos] idegen közöttünk; nem volt állampolgár, mielőtt elkövette bűnét; nem szavazhatott, nem állhatott be katonának; s bűne óta még kevésbé állampolgár. És miféle meghamisítása volna az igazságszolgáltatásnak, ha állampolgárt csinálnának belőle, hogy elítéljék? Mihelyt az ember bűnt követ le, kirekeszti magát az államból; nos, mindennek a teteje lenne, ha Lajos – bűne által – bekerülne az államba!”

Óriási nyomás nehezedett a képviselőkre, hogy mindenképpen ítéljék halálra a volt királyt. A kora reggeltől gyakran éjfél utánig ülésező konvent karzatán főleg radikálisok ültek, akik azon melegében vérpadot követeltek a nekik nem tetsző szónokoknak. Ehhez képest, mondhatni hajszál híján lett meg a többsége a halálbüntetésnek: 361-en szavaztak Lajos feltétel nélküli halálára. Az abszolút többséghez éppen 361 szavazat kellett. Igaz, további 27-en voltak olyanok, akik megszavazták a halált, de azzal, hogy a parlament vizsgálja meg az elhalasztás lehetőségét is. Azt egyébként megtette, de nem egyezett bele a halasztásba.

A király kivégzése nem hozott nyugalmat. A vérszomj nem csillapodott. Közhangulatot megkapóan szemlélteti egy korabeli, egyébként szatirikusnak szánt írás is, amely a képviselőket szólítja meg:

„az a dolgotok, hogy ne végezzetek félmunkát, hanem tisztítsátok meg Franciaországot mindazoktól a szarjankóktól, akik együtt bűnöztek a zsarnokkal. Nagy számban vannak még: él még felesége és pereputtya: nem lesz nyugtotok, amíg meg nem nyuvadnak. A kis halból nagy potyka válik.” (Józsa Péter fordításai.)

A királyné, Mária Antónia, az „osztrák szuka” kilenc hónappal élhette túl férjét: lefejezték. A kis Lajos Károlyból pedig nem lett „nagy potyka”, őt a tébécé vitte el. Mária Terézia Saroltát 1795-ben kiváltotta a bécsi udvar, ő megélhette a felnőttkort.




Megosztom másokkal


Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság