Az NDK összeomlásához és a német újraegyesítéshez számos lépéssel jutottunk el. Egyik ezek közül a sopronpusztai–fertőrákosi páneurópai piknik volt, ahol a magyar politika és hatóságok előzékenységének köszönhetően mintegy hatszáz keletnémet menekülő tudott átjutni Ausztriába, majd onnan Nyugat-Németországba, azaz NSZK-ba. A szabadság szimbolikus pillanata volt ez. A kezdeményezők szervezők civilek, politizáló civilek voltak. Ők adtak lendületet az eseményeknek.

‌‌

1989 a csodák éve volt. Egyik ilyen csoda volt az Német Demokratikus Köztársaság (NDK) stupid rezsimjének összeomlása is. Moszkva kreatúrája születése óta csak úgy volt képes megtartani alattvalóit, hogy elvette tőlük sok más szabadságuk mellett az utazási szabadságukat is, és a többi államszocialista ország együttműködésével fogva tartotta őket. Az NDK börtönéhez a Magyar Népköztársaság biztosította a lángosszagú sétaudvart és az ellenőrzött családi beszélő lehetőségét, merthogy nálunk, a Balatonnál találkozhattak a keletnémetek nyugatnémet rokonaikkal.

A keleteurópai gyakorlat egyik jellegzetessége az volt, hogy a határokat inkább a saját állampolgáraiktól védték, nem a külföldiektől. Az is kiderült ebben a néhány évtizedben, ha az embereknek lehetőségükben áll elmenekülniük innen, akkor el is fognak menekülni. A népek a lábukkal szavaztak a létező szocializmusról – már ha tehették. Ezt történt Magyarországgal (1956) és Csehszlovákiával (1968). A keletnémetekre ez még fokozottabban igaz, hiszen nekik ott volt az NSZK.

Az új magyar vezetésnek (Németh Miklósnak, Horn Gyulának és másoknak) egyre nagyobb nyűgöt jelentett a vasfüggöny fenntartása. Először tán leginkább költségvetési értelemben, de elég hamar politikailag is. A felszabadulás izgalmában élő országban a közhangulat gyorsan változott. A nagy többség az itt rostokoló keletnémetek tízezreivel érzett együtt, akik a rövid hajdúszoboszlói nyaralás után nem tértek vissza keletnémet otthonukba, hanem bíztak jó szerencséjükben, hogy majd valahogy átjuthatnak az NSZK-ba. A világpolitika fordulatait látva nem ok nélkül, ezzel együtt nagy kockázatot vállaltak.

A magyar lakosság soha nem tartotta igazán ellenségnek a Nyugatot, inkább referenciának tekintette. Igazából a párt- és államvezetés is kénytelen volt belátni, hogy nyugati kereskedelmi kapcsolatokra, technológiára és hitelekre szüksége van ahhoz, hogy működtetni tudja az országot. Budapest minden Moszkvára sandító óvatossága mellett is az enyhülési folyamat pártján állt. A nyolcvanas évek végén – elsősorban az életszínvonalpolitika kudarca és gazdasági-vezetési válság miatt – a politizáló magyar társadalom erősen Nyugat-barát lett. Őszinte és naiv várakozással fordult a Nyugathoz, az ottani politikai és gazdasági gyakorlatokhoz, a demokráciához és a piacgazdasághoz (kapitalizmushoz).

És őszinte és naiv érdeklődéssel fordult a saját eltitkolt múltjához is. Amikor Habsburg Ottó, egykori trónörökös 1989 júniusában Debrecenben járt, Mészáros Ferenc költő vetette fel, hogy látva a Nyugat és Kelet közötti enyhülési folyamat felgyorsulását, az osztrák-magyar határsávban kellene folytatni a beszélgetést szalonnát sütögetve.

Az ötletre többen is ráharaptak. A szervezői kör igencsak tarka. A páneurópai pikniket az akkor még a párt és mozgalom közt billegő MDF debreceni szervezete, a Páneurópai Unió, az Országos Klubtanács (Hazafias Népfront) és a soproni ellenzéki kerekasztal szervezte meg Habsburg Ottó és Pozsgay Imre államminiszter védnöksége mellett. Mindehhez akkortájt még kellett a kormány jóváhagyása, és határőrség engedélye is. Hiszen, ha nem volt éppen piknik arrafelé, még tűzparancs volt érvényben az „illegális határátlépőkkel” szemben.

Szerencsére 1989. augusztus 19-én a határőrök nem lőttek rá senkire, a mintegy hatszáz keletnémet turista könnyedén benyomhatta a határkaput és átözönölhetett Ausztriába. Ott pedig senki nem vonta kérdőre őket, hogy „érvényes útiokmány nélkül” mi jogon léptek osztrák területre. Senki nem akarta őket visszazsuppolni. Magától értetődött, hogy ők menekülők, akiket segíteni kell. Ugye, megmondtuk, hogy 1989 a csodák éve volt?