Börtön kisokos Tájékoztató bevonulóknak, családtagjaiknak és mindazoknak, akik többet szeretnének tudni arról, mi van a rács mögött.

Emberi jogi kalendárium

September 10.

Szeptember 10.: megnyitjuk a határt a keletnémet menekülők előtt (1989)

Keletnémet menekülők szeptember elején a budapesti nyugatnémet nagykövetségen már 171-en, az épület körül és az ideiglenes konzulátusnál több százan, a fővárosban pedig sok ezren tartózkodtak. A helyzet tarthatatlanná vált. Szeptember 10-én a magyar kormány Moszkva támogatását bírva úgy döntött, hogy mindenki szabadon távozhat az országból Ausztria felé NDK-s útlevelével. 10 nap alatt kb. 16 ezer keletnémet menekült hagyta el az országot. És mire két hónap múlva leomlik a berlini fal, több mint 50 ezren lépik majd át nálunk a határt.

‌‌

1969-ben a prágai tavasz leverésében és Csehszlovákia megszállásában is szövetségesként együttműködő Magyarország és a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) megállapodást írt alá. Ezek szerint a felek nem engedik tovább egymás állampolgárait olyan harmadik országba, ahová nincs érvényes úti okmányuk; valamint automatikusan kiutasítják a másik állampolgárait, ha tiltott határátlépést kísérelnek meg. A szerződés húsz éven át működött. 1989-ben azonban felbolydult a világ, és a magyar kormány a szerződést egyoldalúan „felfüggesztette”.

Mindezt megelőzte a kormány tapogatózása. Megkeresték a nyugat- és keletnémeteket és természetesen a szovjeteket is. Az NDK vezetői tajtékzottak. Míg nyugaton, úgy tudni, Kohl kancellár rákérdezett, mit kérünk a keletnémetek kiengedése fejében. Mire Németh Miklós miniszterelnök szinte már lovagiasnak tetsző egyenességgel azt válaszolta: Magyarország nem kér pénzt emberekért.

Akkor már hónapok óta fogós kérdés volt, mit lehetne tenni az egyre több NDK-ból érkezővel. És nem csak nálunk kellett ezzel foglalkozni. Az NSZK prágai és varsói nagykövetségét is menekültek szállták meg. Először azonban a magyar kormány vette magának a bátorságot, hogy nyíltan is az üldözöttek oldalára álljon. Ebben jelentős szerepe volt az ország menekültbarát közvéleményének, az egyházaknak, a civil szervezeteknek (így a frissen alakult Magyar Helsinki Bizottságnak is) és az ellenzéki pártoknak.

Azt se felejtsük el, hogy az NDK-sok mellett tömegesen menekültek ide még a Conducator Romániájából is. Ahogyan egyre többen jöttek a Föld más szerencsétlen térségeiből, például a Szovjetunióból, Kubából vagy Kínából is. Az azonban vitathatatlan, hogy 1989 nyarán és koraőszén a keletnémetek voltak a legtöbben, és messze ők látszottak a leginkább.

Sok tekintetben hasonított az akkori helyzet a 2015-öshöz. Mindkettő humanitárius válsághelyzetnek számított: idegen, részben ellátatlan emberek az utcákon alszanak, feszültek, elcsigázottak, koszosak. A vésőkig eltökéltek, mert vissza nem mehetnek.

De nagyon különbözött egymástól az ország hozzáállása, és a krízisek is másképpen értek véget. 1989-ben a politika és a társadalom összefogott azért, hogy segítsen a bajban lévőkön. 2015-ben viszont a politika mindent elkövetett annak érdekében, hogy a társadalom rettegjen a bajban lévőktől. 1989-es önzetlen helytállásával az ország nemzetközi presztízse megerősödött, és jogos büszkeség töltötte el az embereket. Míg az 5 éve induló önző menekült- és idegenellenes offenzíva szörnyen sokat rontott a megítélésünkön és a magyarok közérzetén.

De vissza a daliás időkre. Szeptember 10-én, vasárnap napközben már elterjedt, hogy a kormány fontos bejelentést fog tenni. Aztán Horn Gyula külügyminiszter a tévé A hét c. műsorában rövid közleményt olvasott fel arról, hogy szeptember 11-én 0 órától az itt tartózkodó, hazatérni nem akaró NDK-állampolgárok szabadon távozhatnak Ausztria felé.

Az első határátlépőket tudósítók és tévés stábok várták a határ mindkét oldalán. Urbán Tamás fotóriporter így emlékezik a megindító történésekre:

„Az éjfél előtti utolsó perceket már nem mindenki tudta kivárni. Akik a kocsijukat hátrahagyva gyalogosan érkeztek a határra, egyszerűen átbújtak a sorompó alatt, és táncolva itták a pezsgőket a »senki földjén«. Aztán éjfélkor megindult a többi menekült is, akik hevenyészett útlevél-ellenőrzés után, már roboghattak is tovább Ausztria felé. Sokan taxival érkeztek, másokat a budapesti ismerősök hoztak le saját kocsijukon. Volt olyan család, ahol az apa a bőröndöket cipelte, az anya pedig mindkét kezével egy-egy kisgyerekeket húzott maga után.

Odaát, a nickelsdorfi oldalon már álltak a sebtében felállított sátrak, ahol meleg kávéval, teával várták a menekülteket. Volt, akinek épp a határ előtt fogyott ki a benzin a Wartburgjából, de nem esett kétségbe. Nekigyürkőztek és áttolták az ócska kocsit a szabadságba.” Ez a jelenet látható Urbán Tamás képén.




Megosztom másokkal


Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság