Merch Jól állnak neked az emberi jogok: szerezz be helsinkis tárgyakat!

Vélemény a legújabb igazságügyi reformról

Az Országgyűlés 2025. június 11-én fogadta el az igazságügyi törvények módosításáról szóló 2025. évi XLIX. törvényt, amely 28 törvény módosítását felölelő igazságügyi reformot valósít meg. A társadalmi egyeztetésre bocsátott törvénytervezetet az Amnesty International Magyarország és a Magyar Helsinki Bizottság korábban közösen véleményezte, felhívva a figyelmet arra is, hogy a tervezetről való érdemi szakmai és társadalmi konzultációt a jogszabály előkészítői nem tették lehetővé.

A mostani elemzésükben a véleményező szervezetek azt értékelték, hogy a tervezettel kapcsolatban a korábbi véleményükben és a bírói szervezetek állásfoglalásaiban megfogalmazott problémákat a jogalkotó megfelelően orvosolta-e. A vizsgálat eredményeként megállapítható, hogy a korábban tárgyalt három témakör közül csak egy területen mutat érdemi előrelépést a reformtörvény.

A bírák nyugdíjkorhatáron túli továbbfoglalkoztatása terén üdvözlendő, hogy automatikus jóváhagyást ír elő az elfogadott jogszabály, így nem a bírósági vezetőkön múlik, hogy egy nyugdíjas kort elért bíró tovább dolgozhat-e, ami a bírói függetlenség és a diszkriminációtilalom szempontjából sokkal kedvezőbb megoldás, mint amit a tervezet eredetileg tartalmazott .

Ugyanakkor az eljárások elhúzódása esetére előírt vagyoni elégtétel intézménye – azon túl, hogy az előterjesztők semmivel nem indokolták a már meglévő, hasonló funkciót betöltő jogintézmény melletti szükségességét – valószínűsíthetően hatalmas adminisztratív és pénzügyi terhekkel jár majd a bírói szervezetrendszerre. Ennélfogva pedig fennáll a veszély, hogy az új rendszer súlyosan akadályozni fogja a jogkeresők ügyeinek hatékony és időszerű elintézését.

A civil szervezetek véleményében megfogalmazott aggályok fennmaradtak a jogi személyek büntetőjogi felelősségével kapcsolatban is; például a felelősség gondatlan bűncselekményekre való indokoltalan és aránytalan kiterjesztése, vagy a szabályok nem kellő világossága és kiszámíthatósága terén.




Letölthető anyagok


Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság