Végleges: a Fidesz pert bukott a Helsinki Bizottsággal szemben

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség megsértette a Magyar Helsinki Bizottság jó hírnevét – erősítette meg felülvizsgálati eljárásban a Kúria a korábbi jogerős ítéletet. A bíróság tavaly nyáron a pártot nyilvános bocsánatkérésre és egymilliós sérelmi díjra kötelezte. Az ítélet arra is felszólította a pártot, tartózkodjon a további hasonló jogsértésektől. Szervezetünk a pénzt a menedékkérők jogi segítségnyújtására fordítja.

Jó hírneve megsértése miatt adott be keresetet 2015 tavaszán a Magyar Helsinki Bizottság. A kormánypárt 2015. május 22-iki sajtóközleménye azt állította: „A nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit teljesítő álcivil Helsinki Bizottság pofátlan módon a fekete-fehér adatokat is próbálja meghamisítani. Hazugságaikkal szemben a tény az, hogy 2014-ben a menedékkérők négyötöde, mintegy 35 ezer ember nem háborús övezetből érkezett Magyarországra, tehát megélhetési bevándorló volt.”

A Magyar Helsinki Bizottság azt kérte a bíróságtól, állapítsa meg, hogy a kormánypárt közleményében szereplő kijelentéseivel megsértette a Helsinki Bizottság jó hírnévhez való jogát, illetve becsületét. Emellett arra kérte a bíróságot, kötelezze az alperest, hogy a honlapján, a Magyar Nemzet és a Napi Gazdaság napilapokban fizetett hirdetésként, valamint az Országos Sajtószolgálat útján közzé tett nyílt levélben kérjen bocsánatot, és jelentse ki, hogy állításai mindenféle ténybeli alapot nélkülöznek. Ezen túl a jogvédő szervezet azt is kérte, hogy a Fideszt a bíróság tiltsa el a további jogsértésektől, és kötelezze egymillió forint sérelemdíj megfizetésére. Ezt már a bíróság 2016. januári, nem jogerős ítélete – egy pont részleges kivételével – megítélte.

A másodfokon született jogerős  ítélet aztán – a Helsinki Bizottság keresetének megfelelően – megállapította, hogy a Fidesz – MPSZ megsértette a Magyar Helsinki Bizottság jó hírnevét azzal, hogy a közleményében azt írta, a civil szervezet meghamisította a fekete-fehér adatokat, a nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendelését teljesíti, és meghamisítja a 2014-es menekültügyi statisztikákat. Egyik állítás sem felelt meg a valóságnak, a tárgyalás során az alperes egyiket sem tudta bizonyítani. A bíróság a pártot eltiltotta a jövőbeli jogsértésektől, a Helsinki Bizottság jó hírnevének ismételt megsértésétől. (Mint ismeretes, hasonló ügyben a civil jogvédő szervezet korábban már jogerősen pert nyert a kormánypárt és annak szóvivője ellen.)

A kormánypárt ezek után felülvizsgálati kérelmet adott be a Kúriához, hogy a jogerős elmarasztalását megváltoztassa. Tegnap érkezett meg az ítélet: a Fidesz kérelme elbukott. A Kúria hatályában fenntartja a tavalyi jogerős ítéletet. A mostani döntés kimondja: „A véleménynyilvánítás szabadsága csak a bírálat, jellemzés, nézet és kritika szabadságát foglalja magában, de az alkotmányos védelem nem vonatkozhat a tények meghamisításra.” Hazudozni még egy kormánypártnak sem szabad.

A jogerős ítélet arra is felszólította a Fideszt, tartózkodjon a további hasonló jogsértésektől. Egyelőre nem tűnik úgy, hogy az alperes komolyan venné a bíróság intését. Mindenesetre az 1 000 000 forintos sérelemdíjat már tavaly átutalták nekünk. Eddig jó gazda gondosságával nem költöttünk belőle, a Kúria mostani döntése után azonban örömmel fogjuk a menedékkérők jogi segítségnyújtására fordítani.

A Kúria jogerős ítélete itt olvasható.

DUPLÁZD MEG A FIDESZ „AJÁNDÉKÁT”! EGY FIDESZ-EZRESHEZ DOBJ HOZZÁ TE IS EZRET!

 

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság