1% Add adód 1%-át az emberi jogok védelmére! Május 20-ig legkönnyebben az ügyfélkapun keresztül tudsz rendelkezni róla. ADÓSZÁMUNK: 19013983-1-42

Jelentéseink az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága számára

Translation is available for this content

Switch to English

Az ENSZ Közgyűlése 1966. december 16-án fogadta el a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát és az Első Fakultatív Jegyzőkönyvet, amely lehetővé teszi egyéni panaszok benyújtását az ENSZ Emberi Jogi Bizottságához. Az Egyezségokmány és az Első Fakultatív Jegyzőkönyv 1976. március 23-án, a halálbüntetés eltörléséről szóló Második Fakultatív Jegyzőkönyv 1991. július 11-én lépett hatályba. Magyarország 1974. január 17-én csatlakozott az Egyezségokmányhoz, az Első Fakultatív Jegyzőkönyvet 1988. szeptember 7-én, míg a Második Fakultatív Jegyzőkönyvet 1994. február 24-én ratifikálta.

Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága, amely az emberi jogok terén elismert, független szakértőkből áll, rendszeresen vizsgálja, hogy a részes államok tiszteletben tarják-e a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya rendelkezéseit. Emellett az Emberi Jogi Bizottság hatásköre kiterjed egyéni panaszok elbírálására is. Az Egyezségokmány tiszteletben tartását az Emberi Jogi Bizottság a magyar kormány által is rendszeresen készített jelentések alapján vizsgálja, de emellett felhasználja a független szakértők és nem-kormányzati szervezetek által benyújtott kiegészítéseket, kommentárokat vagy esetenként párhuzamos jelentéseket.

Az alábbiakban az Egyezségokmány magyarországi érvényesülésével kapcsolatos dokumentumok és a Magyar Helsinki Bizottság által az Emberi Jogi Bizottságnak benyújtott párhuzamos jelentések és egyéb dokumentumok olvashatóak.

***

A hatodik országjelentéshez kapcsoló anyagok (2015/2018):

– A Magyar Helsinki Bizottság 2015 augusztusában a hatodik országjelentés kapcsán összeállította az Egyezségokmány érvényesülése kapcsán felmerülő legfontosabb problémákat és a Kormánynak feltevésre javasolt kérdések listáját, amely angol nyelven itt olvasható.

– A Magyar Helsinki Bizottság által az országjelentéshez kapcsolódóan 2018 februárjában készített angol nyelvű párhuzamos jelentés itt olvasható. Az Emberi Jogi Bizottság ülését követően benyújtott kiegészítő információk itt, javaslataink pedig itt érhetőek el.

Az ötödik országjelentéshez kapcsolódó anyagok (2010):

– A Magyar Helsinki Bizottság 2010 márciusában összeállította az ötödik országjelentés témaköreihez kapcsolódó legfontosabb kérdések listáját, amely angol nyelven itt olvasható.

– A Magyar Helsinki Bizottság által az országjelentéshez kapcsolódóan 2010 szeptemberében készített angol nyelvű párhuzamos jelentés itt, a legfontosabb problémák összefoglalása szintén angol nyelven itt olvasható.

– Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága 2010 októberében hozta nyilvánosságra kapcsolódó következtetéseit.

A negyedik országjelentéshez kapcsolódó anyagok (2002):

– 2002 februárjában négy magyar civil szervezet (a Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda és az Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Központ) párhuzamos jelentést készített az Egyezségokmány teljesüléséről a negyedik országjelentés kapcsán. A munkát a Magyar Helsinki Bizottság koordinálta.

– Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága 2002 szeptemberében hozta nyilvánosságra kapcsolódó  következtetéseit.

 

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság