Termékek Készletkisöprés: kedvezményes helsinkis ajándéktárgyak, amíg a készlet tart!

Lehetett volna tüntetni a Sándor-palotánál

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kimondta, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) határozata jogellenes akadályozta meg a köztársasági elnök rezidenciája előtti tiltakozást. Az is kiderült, a Terrorelhárítási Központ (TEK) intézkedése csak az alkotmánymódosítás miatt tüntetőket sújtotta, sörért és rántott húsért be lehetett jutni.

A Magyar Helsinki Bizottság munkatársai múlt hétfő délután bejelentést tettek a BRFK-n, hogy este 8 és fél 9 között tiltakozni kívánnak az Alaptörvény negyedik módosítása miatt. A jogvédők szónoklat meghallgatására készültek, amely felszólította volna Áder János államfőt, hogy vétózza meg az alkotmánymódosító csomagot.

A gyülekezést a BRFK határozatban a TEK intézkedésre hivatkozva tiltotta meg; a rendőrök azt is leszögezték, hogy ők – mivel a TEK intézkedése nyomán a Szent György tér 2013. március 8. és 16. között nem minősül közterületnek – nem jogosultak eljárni. A civilek mindezt bíróságon támadták meg.

Fábián Judit bíró tanácsa ma helyt adott a kérelemnek, és egyetértett a Helsinki Bizottság azon állításával, hogy a Szent György tér nem vesztette el a közterületi minőségét, így a bejelentést hatáskör hiányában nem utasíthatta volna el a BRFK.

A bíróság megkeresésére a TEK is azt a tájékoztatást adta, hogy a terület „műveleti területté” nyilvánítása nem jelenti azt, hogy a térre nem léphet be senki, csak annyit, hogy ott fokozott rendőri jelenlétre kell számítani, és ha védett személy biztonsága megköveteli, akkor korlátozásokra is sor kerülhet. A bírósági végzésből az is kiderül, hogy a TEK biztonsági intézkedése nem mindenkire vonatkozott. Így például szabad bejárásuk volt a téren működő kereskedelmi és vendéglátó helyek alkalmazottainak, valamint az oda látogató vendégeknek. Vagyis míg a jogaikért tiltakozók ki voltak tiltva a Szent György térről, a pörköltre és fröccsre vágyók nem.

A bíróság egyetértett abban is a Helsinki Bizottsággal, hogy a BRFK és a TEK határozatai nem indokolták azt, hogy bármely védett személy biztonsága érdekében szükséges volt a tüntetés megakadályozása, ezért a BRFK döntése a gyülekezési jog aránytalan korlátozását valósította meg. Ugyanúgy, ahogy 2007-ben a Kossuth téri kordon is ezért volt jogellenes.

A bíróság végzése ellen jogorvoslatnak helye nincs.

A felülvizsgálati kérelem itt érhető el. A bírósági végzés pedig itt.

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság