Észrevételek és javaslatok: kegyeleti jog gyakorlása a börtönben

A fogvatartottak kegyeleti joga a három jogintézményt foglal magában:

• a haldoklótól való elbúcsúzás
• a temetésen való részvétel és 
• a sírhely meglátogatására. 

A jelenleg hatályos egyes szabályok rugalmatlanok, és nem tesznek lehetővé egyéniesítést, míg más szabályok túlzottan tág mérlegelési jogkört engednek a bv. intézetek parancsnokainak. A jogszabály alapján ugyan főszabály szerint a kegyeleti jogok gyakorlását biztosítania kell a bv.intézetnek, ugyanakkor a gyakorlatban csupán a kérelmek ¼-ét engedélyezik. Ez a tapasztalataink szerint azért van, mert a döntéskor a családi élethez fűződő alapjog jogsértő módon eltörpül a biztonsági, technikai és adminisztratív szempontok érvényesítése mellett, részben amiatt, hogy a szabályozás túlzottan elnagyolt, nem ad szempontokat a helyes jogalkalmazáshoz, így az sokszor önkényessé válik. A döntésekből a legtöbbször nem ismerhetőek meg az indokok, a mérlegelés folyamata. Az alapul fekvő iratokat pedig nem bocsátják a kérelmező rendelkezésére arra hivatkozva, hogy döntéselőkészítő, szakterületi vélemény, ill. a kockázatértékelés. Ezáltal a jogorvoslati jog is kiüresedik. 

A hozzátartozó fogalma

A jelenlegi szabályozás csak az élettárs és a Ptk. szerinti közeli hozzátartozó vonatkozásában teszi lehetővé a kegyeleti jog gyakorlását. 

A Magyar Helsinki Bizottság ügyfele, X.Y. húsz éven át élt élettársi kapcsolatban három gyermeke édesapjával. A szülők és közös gyermekeik a szülők közötti élettársi érzelmi közösség felbomlása ellenére is – rövidebb megszakításokkal – egy háztartásban éltek. X.Y. letartóztatásáig folyamatosan gondoskodott korábbi élettársáról, aki komoly beteg volt. X.Y. fogva tartásának ideje alatt korábbi élettársa továbbra is az X.Y. tulajdonában álló ingatlanban élt egyik közös gyermekükkel és unokájukkal. Kapcsolattartásuk folyamatos volt, egészen az élettárs hirtelen haláláig. X. Y. a jogszabály erejénél fogva tartott alanyi okok miatt eleve kizárt a temetésen való részvételből, a sírhely meglátogatásából, noha azt egyébként a kötelék erőssége, jellege indokolná. 

Az EJEB gyakorlatával összhangban javasoljuk a kegyeleti jog gyakorlására vonatkozó szabályok hatályának kiterjesztését az olyan kapcsolatokra is, amelyek a Bv. tv. értelmében nem minősülnek közeli hozzátartozói viszonynak, azonban az elhunyt és a fogva tartott közötti tényleges kapcsolat minősége vagy az érintett magánéleti körülményei megalapozzák.

A kegyeleti jog gyakorlásának megtagadása

A temetésen való részvétel

A hatályos szabályok szerint az intézet parancsnoka a kegyeleti jog gyakorlását csak kivételes esetben tagadhatja meg. A normaszöveg azonban példálózó jelleggel sem határozza meg, hogy melyek ezek a kivételes esetek. A törvény indokolása orientál ugyan, de az Alaptörvény 28. cikke e jogalkalmazói szinten ritkán érvényesül, így a parancsnokok mérlegelési jogköre gyakorlatilag korlátlan, amellyel gyakran élnek is. Az ilyen korlátlan mérlegelési jogkör az EJEB szerint nem egyeztethető össze az Emberi Jogok Európai Egyezményével. 

Ismert előttünk olyan eset, amikor az elhunyt édesanya három fia három különböző bv.intézetben volt fogva tartva, és különféle indokokkal, de egyiküket sem engedték ki édesanyjuk temetésére. Az egyik fiú a temetés időpontját követő napon letartóztatásból szabadult a bv. intézetből, a bíróság engedélyezte a temetésen való részvételét, azt azonban mégis megtagadták. 

Rögzítendő, hogy a bv. intézetnek először a részvételről kell döntenie a szabályozás alapján, majd ezt követően mérlegelheti a kényszerítő eszköz alkalmazását, de ez a gyakorlatban nem érvényesül, az eltávozás lehetőségét érdemben meg sem fontolják a parancsnokok. 

Fontosnak tartjuk, hogy a gyakorlatban is főszabály legyen az eltávozás engedélyezése, ami nyilvánvalóan nem kizárólag a fogva tartott magatartásának következménye kell, hogy legyen, hanem valamennyi releváns körülmény figyelembevételével kell megtörténnie (az EJEB gyakorlata szerint csak kivételes esetben [extrém távolság, költségek, biztonsági kockázat] tiltható meg a temetésen való részvétel). Megfontolandó lehet példálózó felsorolással rögzíteni a törvényben azokat a kivételes eseteket, amelyek fennállása esetén megtagadható az eltávozás, továbbá érdemes iránymutatást adni arra nézve, hogy milyen körülmények mérlegelésére köteles a bv. parancsnok a döntés meghozatala során.

A kegyelet utólagos lerovása

Ha a fogvatartott a temetésen nem vett részt, akkor a temetést követő harminc napon belül kérheti a bv. intézet parancsnokától, hogy az elhunyt sírhelyét meglátogatva róhassa le kegyeletét. E körben is fennáll az a probléma, hogy a bv. parancsnokot megillető döntési jogot a gyakorlatban többször korlátlannak értelmezik. A jogérvényesítés mellett a kegyelet lerovásának a fogvatartott lelki egészségének megőrzésében, így reintegrációjában is van szerepe. 

Ezen túlmenően a jogszabály harminc napos határideje objektív és jogvesztő. Emiatt lehetséges, hogy a határidő letelik addigra, mire a fogva tartott egyáltalán tudomást szerez a temetés időpontjáról, és így kegyeleti jogát – önhibáján kívül – nem gyakorolhatja, de ezen túlmenően is elképzelhető, hogy a fogva tartottnak csak 30 múlva tudja vagy szeretné leróni a kegyeletét. Olyan esettel is találkoztunk, amikor az elhunyt személyt nem temették el (hamvait egy urnában hazavitte hozzátartozója), ezért eleve nem volt egyértelmű, hogy van-e lehetőség arra, hogy fogva tartott közeli hozzátartozója utólag lerója-e  kegyeletét a Bv. tv. 123. § (4) bekezdése alapján.

Y.Z.. fogvatartott ügyfelünk – miután a temetésen való részvételre irányuló kérelmét a COVID-19 járványra hivatkozva szóban elutasították – a Bv. tv. 123. § (4) bekezdése alapján kérte, hogy meglátogathassa elhunyt fia sírhelyét. Az intézet parancsnoka elutasító döntésében úgy foglalt állást, hogy a Bv. tv. 123. § (4) bekezdése csak lehetőség a fogva tartott számára, nem pedig alanyi jog, ezért valamennyi körülményt mérlegelve nem engedélyezi az eltávozást. A döntésből nem derült ki, hogy mit értett a parancsnok „valamennyi körülmény” alatt, ahogy az sem, hogy ezen „valamennyi körülmény” hogyan minősülhet a megtagadás alapjául szolgáló „kivételes esetnek”. Y.Z. ügye jelenleg az EJEB előtt folyik.

Álláspontunk szerint a kegyeleti jog gyakorlásának határidőhöz, különösen pedig objektív és jogvesztő határidőhöz kötése nem indokolt és nem is észszerű, ezért javasoljuk a határidőre vonatkozó jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezését, és annak a lehetővé tételét, hogy a fogva tartott bármikor kérvényezhesse legalább egy alkalommal a kegyelet utólagos lerovását. 

A kegyelet lerovásának költségei

A jelenlegi szabályok szerint a kegyeleti jog gyakorlásával összefüggő előállítás költségét a fogva tartott köteles megtéríteni. Álláspontunk szerint nem terhelhető automatikusan és minden esetben a fogva tartottra a kegyeleti jog gyakorlásának költsége, vagy más megfogalmazásban: nem lehet anyagi követelményekhez kötni a kegyeleti jog, mint alapvető jog gyakorlását. E körben találkoztunk olyan esettel, ahol a bv. intézet nem az előállítással történő kegyeleti joggyakorlás esetén is kötelezően alkalmazandó 21/2023. (VI. 30.) BM rendeletben rögzített számítási mód és összegek alapján, hanem saját költségeit alapul véve, az előállításban közreműködő személyi állományi tagok órabével és az előállításhoz használt gépjárművek tényleges fogyasztásával kalkulálva határozta meg az előállítás várható több mint 300.000 forintos költségét olyan módon, hogy nem indokolta meg, hogy miért szükséges 7 fő személyi állomány (és kutya) valamint 7 óra igénybevétele. 

Javasoljuk, hogy elhunytanként legalább egyszer költségvonzat nélkül gyakorolhassa kegyeleti jogát a fogva tartott vagy legalább az anyagi forrással nem rendelkező fogva tartottak a közeli hozzátartozójuk temetésén (sírhely-látogatásán) térítésmentesen részt vehessenek.

Az ügyintézési határidő hiánya

A haláleset és a temetés közötti időtartam – különösen vallási okokból – gyakran igen rövid. Tapasztalataink alapján problémás, hogy a jogszabályok nem határoznak meg egyértelmű ügyintézési határidőt a kegyeleti jog gyakorlására irányuló kérelmek elbírálására. A Bv. tv. általánosságban előírja ugyan, hogy a sürgős elintézést igénylő kérelmeket soron kívül kell elbírálni, azt azonban már nem rögzíti a törvény, hogy a temetésen való részvétel engedélyezését sürgős eljárásban kell elbírálni, és azt sem, hogy a soron kívüli eljárásban milyen határidők irányadók. A temetésre való eltávozási kérelmeknél továbbá gyakorlat, hogy a helyi szervektől környezettanulmányt, jelentést kér a bv. intézet, ezt kötelező eljárási elemként értelmezik (holott világosan nem az), amelynek időtartama alatt az ügyintézésre megállapított határidő nem telik, illetve a vizsgálat eredményének hiányára való tekintettel hoznak elutasító döntést. Mindez több esetben is azt eredményezte, hogy mire hivatalos döntés született, a kérelem okafogyottá vált, mert a temetés már lezajlott. A késedelmes döntéshozatal, azon túl, hogy a kegyeleti jog gyakorlása szempontjából problémás, értelmetlenné teszi a jogorvoslathoz való jogot is. 

Megfontolandó, hogy a temetésen történő részvétel bizonyos feltételek fennállása esetén (pl. kapcsolattartói viszony, kapcsolattartás megvalósulása, halál tényének igazolása, stb.) automatikusan engedélyezett legyen. A megtagadó vagy a részvételt korlátozó (pl. csak előállítással lehetővé tevő) döntést a temetés időpontja előtti olyan időpontban kelljen meghozni, amely valódi lehetőséget biztosít a jogorvoslati eljárás temetés előtti lefolytatására is.

További észrevételek és javaslatok egyes fogva tartással kapcsolatos jogszabályokról és azok alkalmazásáról >>