Észrevételek és javaslatok: önhibáján kívül nem dolgozó fogvatartottra terhelt tartási költség
A Bv.tv. rendelkezik arról, hogy az elítéltek főszabály szerint kötelesek a tartásukra fordított költségekhez hozzájárulni. Kivételt képez ez alól, ha az elítélt önhibáján kívül nem dolgozik, nem részesül rendszeres pénzellátásban illetve nem rendelkezik letéti pénzzel sem. Dolgozó elítéltek esetén a hozzájárulás összegének levonása közvetlenül a munkadíjból történik. Ha az elítélt nem dolgozik, de rendelkezik az intézetbe folyósított rendszeres pénzellátással vagy – amint azt a Nagykommentár rögzíti – „szabadon felhasználható” letéti pénzzel, akkor a hozzájárulás összegét ezekből vonják le.
A fenti szabályozás értelmében tehát – értelmezésünk szerint – a rabtartás fizetésére való kötelezettség nem terheli az elítélteket abban az időszakban, amikor önhibájukon kívül nem dolgoznak, vagy nem részesülnek rendszeres pénzellátásban, vagy nincs szabadon felhasználható letéti pénzük sem. Több esetben tapasztaltuk ugyanakkor, hogy a bv. intézetek ilyen esetekben nem mentesítik a rabtartás fizetési kötelezettség alól az elítélteket, hanem arra az időszakra vonatkozóan, amelyre az elítélt a fenti körülmények okán nem volt köteles hozzájárulni a tartásának költségeihez, az általa meg nem fizetett rabtartás összegét tartozásként feljegyzik, és azt utólag a későbbi munkába állásakor kapott munkadíjból levonják, vagy akár a szabadulását követően követelik. Ez a gyakorlat jelentősen hátráltatja a reintegrációs célkitűzéseket, hiszen egyrészt a fogva tartottnak – különös tekintettel a rendkívül alacsony összegű munkadíjra – nem vagy jelentősen kevesebb anyagi érdeke lesz az intézeten belüli munkavállalás, illetve, ha a szabaduló elítélt (nagyobb összegű) tartozással kezdi meg a szabad életét, az tovább nehezíti, hogy be tudjon illeszkedni a társadalomba, és ott képes legyen a saját lábán, törvénytisztelő életmódot folytatva megállni.
Egy ügyfelünk tizenkét évig volt börtönben, közben az idő jelentős részében dolgozott, kivéve, amikor betegeskedett, vagy éppen egyik büntetés-végrehajtási intézetből a másikba került át, ahol hónapok teltek el, mire munkát kapott. Amikor tavaly szabadult, több százezres tartozással kellett szembesülnie.
Javasoljuk, hogy azokra az időszakokra nézve, amikor az elítélt önhibáján kívül nem tudott dolgozni, és nem rendelkezett rendszeres pénzellátással és szabadon felhasználható letéti összeggel sem, a rabtartás összege ne legyen feljegyezhető tartozásként, ne legyen visszamenőlegesen követelhető. Megoldást jelenthetne az is, ha a törvény az ilyen jellegű tartozások esetén speciálisan rövid, például hat hónapos elévülési időt határozna meg.
További észrevételek és javaslatok egyes fogva tartással kapcsolatos jogszabályokról és azok alkalmazásáról >>