Az Alkotmánybíróság (AB) 1990-es döntései értelmében a kopogtatócédulán ott lehettek a választók személyi adatai, viszont a pártok vezetőinek nem kellett vagyonbevallást készíteniük. Sok minden változott azóta, nincs már kopogtatócédula, viszont kötelezően nyilatkozniuk kell vagyonukról mostanság még az iskolaigazgatók helyetteseinek is. Az AB első évének két határozata ma nem is döntésük tartalma miatt érdekes, hanem a szemléleti változás miatt, ami szűk nyolc hónap alatt következett be. Sólyom László érdemei ebben vitán felül állnak.

Egy technikainak tűnő, mégis alapvető fontosságú alkotmánybírósági gyakorlatról emlékezünk meg ma. Merthogy idilli értelemben az alapjogok nem korlátozhatók. Csakhogy a jogoknak nem az éterben kell érvényesülniük, hanem a valós világban, a létező társadalomban. És hát mi van akkor, ha az alapjogok konfliktusba kerülnek egymással? Mi van akkor, ha, mondjuk, a szólásszabadság adott esetben az emberi méltóságot veszélyezteti? Vagy ha éppen fordítva? Hogyan dönthető el, melyik élvez előnyt? Vagy mi van akkor, ha az egyik alapjogról is törvény rendelkezik és a másikról is? Hogyan dönthető el az adott, „ember alkotta” törvényről, szabályról, hogy az nem önkényesen korlátozza-e a „születésétől fogva mindenkit megillető” emberi jogokat? És a kérdéssel felkeresett alapjogi bíróságot miféle eljárás, teszt biztosítja arról, hogy a lehető legobjektívabb, „minden harag és részrehajlás nélküli” döntést hozhasson?

Az egyszerűbb eset, ha az alkotmány formai szabályokat ír elő. Például, mint nálunk, hogy az alapjogok csakis törvénnyel, ráadásul minősített többséggel (kétharmaddal) elfogadott törvényekkel korlátozhatók. De előfordulhat (ahogyan elő is fordul), hogy a minősített többség rossz, alapjogsértő törvényt alkot. Mármost mit tehet ilyenkor az alapjogi bíróság, hogy ne vegye át a törvényalkotó szerepét, de hatékonyan védelmezze az állampolgári alapjogokat és emberi jogokat?

Az alkotmánybíráskodás nemzetközi gyakorlata megmutatta, hogy pusztán a formai követelmények nem jelentenek elégséges garanciát. Így aztán nem lehet eltekinteni a jogi normák tartalmi vizsgálatától sem. Első lépésben az kell szemügyre venni, hogy a rendelkezés milyen célból korlátozza az alapjogot, és a cél alkotmányosan igazolható-e. A tevékenységét 1990. január 1-én megkezdő magyar AB belül a célhoz kötöttség tesztjéről nem is volt vita. Viszont már rögtön az elején, a második döntésnél felvetődött, hogy a cél tesztelése kevés, azt is vizsgálni kellene, hogy az adott alkotmányosan igazolható cél elérése érdekben a kérdéses jogi norma milyen mértékben korlátozza az alapjogot, az vajon szükséges-e és arányos-e.

A bírák többsége akkor, 1990 februárjában még elvetette a Sólyom László által alkalmazni kívánt általános jogkorlátozási tesztet. Így aztán az AB 2/1990 (II. 18.) AB határozat jóváhagyta, hogy a választási ajánlási szelvényen („kopogtatócédulán”) szerepeljenek a választó személyes adatai. A testület többsége elfogadta, hogy a választójog visszaélésektől mentes gyakorlása olyan alkotmányos cél, amely igazolja a személyes adatok védelméhez való jog korlátozását.

Sólyom László sem vitatta, hogy az adott esetben a cél alkotmányos volt, viszont ő megvizsgálta a jogkorlátozás mértékét is, hogy az vajon szükséges-e és arányos-e. Márpedig az ő európai és német mintákon alapuló tesztjén a szabályozás fennakadt, merthogy véleménye szerint túl sok személyes adat szerepelt a szelvényen, és annál kevesebbel is megelőzhető lett volna a választási visszaélés. Sólyom különvéleményben fogalmazta meg arányossági tesztjét:

„Az állam csak akkor nyúlhat az alapvető jog korlátozásának végső eszközéhez, ha a másik jog védelme vagy érvényesülése semmilyen más módon nem érhető el, és a korlátozás csak olyan mértékű lehet, amennyi ehhez feltétlenül szükséges.”

Ezt tekintjük az alapjogi teszt első hazai megfogalmazásának – írja Halmai Gábor és Tóth Gábor Attila magisztrális emberi jogi kézikönyve.

Innen tudható az is, hogy az AB többsége elég hamar elfogadta Sólyom érvelését, és 1990. október 4-iki 20. határozatától már alkalmazta is az általános jogkorlátozás tesztjét. Az adott döntés kimondta, hogy alkotmányellenes „a jelenleg működő pártok és társadalmi szervezetek” országos vezetőitől vagyonnyilatkozatot követelni.

Így lett tehát Sólyom különvéleménye többségi álláspont, és – legalábbis az elvek szintjén – ma is a jogi normák vizsgálatának alapkövetelménye maradt az Alkotmánybíróságon.