PETÍCIÓ Legyen megfizethető a telefonálás a hazai börtönökben! - Írd alá a Fogvatartottakat és Családjukat Képviselő Csoport (FECSKE) petícióját

Emberi jogi kalendárium

October 26.

Október 26.: a Spiegel-affér (1962)

Az NSZK legnépszerűbb hírmagazinja már-már intézménynek számított, amikor este katonai elhárítók és szövetségi nyomozók jelentek meg a hetilap legfontosabb munkatársainál. Három szerkesztőt azonnal letartóztattak. A laptulajdonos Rudolf Augsteint két nap múlva került rács mögé. Mindez egy cikk miatt, amivel a lap igencsak rátaposott az Adenauer-kormány és Franz-Joseph Strauss hadügyminiszter lábára. Hogy még kínosabb legyen a dolog, a cikk szerzőjét Franco rendőrei segítségével fogták el Spanyolországban.

Október 10-én jelent meg az általános felhördülést kiváltó cikk a hamburgi Der Spiegelben. Az összeállítás arról szólt, hogy az NSZK honvédelme rossz állapotban van, és nem áll készen egy keletről érkező csapás kivédésére vagy egy esetleges atomcsapás kezelésére.

„Védelemre feltételesen alkalmas”

– idézte a cikk a hadsereg minősítését. Mindez egy NATO-ellenőrzés (Fallex-62) során derült ki, de a bonni kormány igyekezett eltitkolni a siralmas helyzetet.

A cikket Conrad Ahlers írta, aki éppen Spanyolországban üdült. Hogy őt is letartóztathassák, ahhoz a diktátor Francótól kellett szívességet kérni. Ez önmagában is botrányosnak számított a komor történelmi előzmények tükrében.

A Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) politikai vezetése mindent elkövetett annak érdekében, miszerint még a látszata se legyen annak, hogy bármilyen mértékben a Harmadik Birodalom örököse. Olykor a látszatra jobban ügyelt, mint a tartalomra. A közegnek erősen patriarchális stichje volt. Igaz, az országot nem lehetett egyik napról a másikra lecserélni, és Adenauer úgy látta, kénytelen akár fontos pozíciókba is korábbi nácikat beültetni.

‌‌

Egykor Hitleréknek egyik első dolguk volt az újságírókat megrendszabályozni, megfélemlíteni, és a szabad sajtót elhallgattatni. Még uralmon sem voltak, amikor újságírókat gyilkoltak meg, majd hatalomba kerülve központosították és propagandává alakították át a teljes német médiát. Az új német állam és a nyugati szövetségesek jó okkal tekintettek a szabad sajtóra garanciaként ahhoz, hogy a történelem ne ismételje önmagát.

A kényes helyzetben a háború utáni német sajtó nagyon óvatosan kezdett el működni. Tán túlzásba is vitte a hazafiasságot, ami a gyakorlatban öncenzúrát jelentett. Rudolf Augstein és a Der Speigel ezzel látványosan szakított. Angolszász mintára igyekezett leginkább a hatalmon levőkön számon kérni ígéreteiket, és a közönséget a legalaposabban tájékoztatni a vezetők viselt dolgairól. (Augstein kritikusságát, nyilván, eleinte az is tüzelte, hogy az ellenzékhez húzott, de amikor aztán ők kerültek hatalomra, velük sem bánt kesztyűs kézzel.)

Adenauer utolsó kancellári éveiben már nem tudta kordában tartani embereit. A tehetséges és gátlástalan bajor hadügyminisztere, Franz-Joseph Strauss is egyre nagyobb önállóságot élvezett, amit igyekezett a maga javára kamatoztatni. Ráadásul korrupciógyanús ügyekbe keveredett ő és az általa felügyelt Bundeswehr is. A Spiegel már nagyon a bögyében volt. Kapva-kapott hát a lehetőségen, hogy a kritikus, de korrekt cikket mint „hazaárulási” ügyet a szerkesztőség ellen fordíthatja.

Csakhogy a büntetőeljárás és a letartóztatások során a hatóságok számos formai hibát vétettek. Nem is szólva a politikai megrendelésre készített hadügyminisztériumi szakértői jelentésről, amely 41 ponton „talált” államtitoksértést a cikkben. Óriási botrány lett a büntetőeljárásból. Hitlerék óta ilyen súlyú vádak nem fogalmazódtak meg újságírók ellen. A tiltakozások és tüntetések a sajtószabadságért és a jogállamért országos méretűvé duzzadtak. (Lásd mai képünket.)

Zavar ütötte fel fejét a kormánypártoknál, a belügyminiszter elhatárolta magát Strausstól, és elismerte, hogy különösen a spanyolországi letartóztatás „meglehetősen távol esett a törvényestől”. Márpedig a parancsot arra is Strauss adta ki, aki igyekezett szabadulni a személyes felelősségtől, és egyre több ellentmondásba keveredett. Majd miután lelepleződött, el kellett ismernie, hogy hazudott.

Adenauer aztán nem tehetett mást, a decemberi kormány-átalakításnál már kihagyta Strausst a kabinetből, majd egy év múlva ő is lemondott. Augstein 103 napnyi fogság után kiszabadult, 1965-ben pedig a Spiegel emberei elleni büntetőeljárást a bíróság végleg megszüntette, és kimondta, hogy a cikk semmiféle államtitkot vagy katonai titkot nem tartalmazott. Igaz, az ügyészség később úgy találta, hogy Strauss visszaélt hatalmával, amikor jogellenes fogvatartást rendelt el, de őt sem ítélték el.




Megosztom másokkal


Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság