A spontán forradalmakat „forrófejű fiatalemberek” szokták kirobbantani. Az egyetemisták igencsak hajlamosak a felkelések első vonalába lépni. Ahogyan 1848-ban, úgy 1956-ban is fiatalok és egyetemisták mutattak utat szüleiknek. A vidéki egyetemeken, Szegeden, Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Sopronban, valamint a budapesti Műegyetemen már a forradalom kitörése előtt megfogalmazták  a forradalom első számú követeléseit. Később ez utóbbi pontok lettek a legismertebbek és legfontosabbak.

‌‌

A februári XX. szovjet pártkongresszus után sok minden megváltozott Magyarországon is. Bár eleinte Rákosi Mátyás és tettestársai el akarták titkolni Nyikita Hruscsovnak magát a Generalisszimuszt és személyi kultuszát élésen bíráló beszédét, mégiscsak egyre többen ismerték meg azt. A Budapesti Műszaki Egyetem pártaktíváján is ismertették, de óvatosságból, hogy ne lehessen jegyzetelni, a sötét teremben csak az előadó előtt égett olvasólámpa.

A kommunista hatalomátvétel után államosították a teljes ifjúsági életet. Minden önszerveződést betiltottak, egyetlen, a pártnak közvetlenül alárendelt ifjúsági és diákszervezetet hoztak létre, ez volt a Dolgozók Ifjúsági Szövetsége. A DISZ-nek minden egyetemista és főiskolás tagja volt. A gigaszervezet célja a teljes politikai indoktrináció, a párt káderutánpótlásának és tömegtámogatásának biztosítása volt. Arra számítottak, hogy az osztályalapon erősen megszűrt, zömében munkás és paraszti származású fiatalok, valamint a kádergyerekek majd hézagmentesen igazodnak a párt irányvonalához, és együtt ingadozzanak vele. 1956-ban ez a terv már egyre kevésbé működött az egyetemeken. A puszta osztályhűség kevésnek bizonyult.

A DISZ-vezetés is kezdett önállósodni. 1956 tavaszán megszervezték vitafórumukat, a Petőfi Kört, aminek erjesztő és megvilágosító hatása messze túlterjedt a fiatalok körén. Országos ügy lett belőle, mert a pártellenzék fórumává vált. Rákosiék hiába próbálták elfojtani, mintává vált, és sok helyen hasonló körök jöttek létre nagy számban fiatalok részvételével.

A diákok ebben a mind merészebb légkörben egyre több bírálatot és követelést fogalmaztak meg. A kollégiumi gyűlések és évfolyam-találkozók témái az ehetetlen káposztás kockától a túlterheltségen keresztül a népgazdasági tervezés általános hibáiig terjedtek.

A DISZ hiába próbálta megőrizni monopóliumát, hiába szervezett diákparlamenteket, Szeged diáksága 1956. október 16-án megalakította a párttól független ifjúsági szervezetét, a Magyar Főiskolások és Egyetemisták Szövetségét, a MEFESZ-t. Ennek közvetlen előzménye az volt, hogy az ELTE diákjai sztrájkot hirdettek az orosz nyelv kötelező tanítása ellen. Eredetileg ennek támogatásáról tárgyaltak volna a szegediek, de túlléptek rajta, az 1600 fős tömeg ennél már többet akart.

Egy újabb szegedi nagygyűlésen 20-án fogadták el a MEFESZ programját. A beszolgáltatási rendszer megszüntetése és a szovjet csapatok kivonása nem került bele az eseményről hírt adó újságokba, pedig már ezek is ott voltak a diákok követelései között. A pontok fele közvetlen politikai tartalmú volt: így pl. a halálbüntetés eltörlése a politikai perekben, a tájékoztatás (a sajtó) szabadsága vagy az egyetemi autonómia. A radikalizálódásban nagy szerepe volt a lengyel eseményeknek és a pesti híreknek is.

A régi Műegyetem épületében szervezetileg két külön választott egyetem működött az ötvenes években: a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) és az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem (ÉKME). Az elkülönítés azonban nem lehetett teljes az ország legnagyobb egyetemén.

A zúgolódás a kollégiumokban kezdődött. A zsúfoltság és a botrányos étkeztetés mindenkit sújtott. A konyha egyszerűen nem kapott elég nyersanyagot, a diákok éheztek. Újabb gond az orosz nyelv kötelező oktatása volt, főleg úgy, hogy nyugati nyelveket nem tanítottak.

19-én forró hangulatú gyűlést tartottak, amelynek 15 pontos követelése kijött a DISZ lapjában, a Szabad Ifjúságban. Itt már az egyetemista nyűgök mellett megjelentek az utazási szabadság, az egyetemi autonómia követelése, illetve az, hogy Farkas Mihály perét tegyék nyilvánossá.

A műegyetemi nagygyűlést végül is a DISZ hirdette meg a BME és az ÉKME diákjainak sürgetésére 22-én 15 órára. Az aula zsúfolásig megtelt. (Ekkor készült mai képünk.) A visszaemlékezők 4–6 ezerre teszik a létszámot. A műegyetemisták mellett más intézményekből is voltak hivatalos küldöttek és kíváncsiskodó diákok. Bár a pártszervek felkészültek arra, hogy kézben tartják majd az eseményeket, a szegedi MEFESZ-küldöttség megjelenése után azonban egy csapásra forradalmi lett a hangulat.

„Nem volt itt már szó a menzáról, a DISZ-ről, meg a kis saját sérelmeinkről, országos ügyek voltak itt napirenden. Minden hozzászóló az igazságról, változtatásról, új Magyarország létrehozásáról beszélt” – idézi az egyik egykori egyetemista visszaemlékezését Horváth Zsolt történész.

„Egy félénk, dadogós diák lépett a mikrofonhoz. Zavartan, alig hallhatóan csak ennyit mondott: M-m-mi lenne, h-h-a k-k-kimennének az oroszok? A hatás leírhatatlan volt. Pillanatnyi halálos csönd után az összegyűlt tömeg egy emberként ugrott fel székeiből, és egetverő, véget nem érő ovációval fogadta a javaslatot” – emlékezik a katartikus pillanatokra Lipták Béla.

Így alakult ki a műegyetemi MEFESZ követelései (10, 14, 16 pontos változatok is ismeretesek), amelyek majd a másnapi tüntetés és a kirobbanó forradalom programjának szolgáltak alapul. Az egyetemisták nem elégedtek meg ugyanis politikai követeléseik megszövegezésével, és mert aznap a Rádió nem volt hajlandó leadni őket csonkítatlanul, röplapok és falragaszok jelentek meg az utcákon és másnapra szolidaritási tüntetést szerveztek.