Amikor paralízises férje már nem tudott mindenhova eljutni, ahova el akart volna menni, akkor azt mondta: „én vagyok a férjem lába és szeme”, és ő ment le a bányába, autózott el az ördögszekér járta farmokra és ő rázott kezet Amerika népével. Merthogy az ő férje Franklin Delano Roosevelt volt, aki az ország történetében a leghosszabb ideig volt elnök. Eleanor Roosevelt (1884–1962) szokatlan first ladynak számít ma is, saját politikai arcéllel és önálló politikai teljesítménnyel, amelyben központi helyet foglalnak el az emberi jogok.

‌‌

A tekintélyes családokhoz tartozó ifjú pár távoli rokona volt egymásnak. Franklin édesanyja mindent elkövetett, hogy megakadályozza a számára nem kívánatos házaságukat. Ez nem sikerült, és az esküvői szertartáson a 21 éves Eleanort nagybátyja, az elnök Theodor Roosevelt vezette Frankin elé. – Az első tíz év a szülések és a szoptatás jegyében telt – írta memoárjában Eleanor. Hat gyerekük született. Aztán a házasság majdnem zátonyra futott, miután megtudta, hogy az akkor már politikussá lett férj tartós, mint később kiderült, sírig tartó szerelmi kapcsolatot ápolt felesége titkárnőjével.

A házaspár kapcsolata alapjaiban formálódott át. Elveszítette konvenciális jellegét és meghittségét, mégis véd- és dacszövetség maradt – igaz, nem a magán-, hanem a közéletben. A mindig is önálló véleménnyel rendelkező Eleanor belevetette magát a közéletbe, legtöbbször a férje oldalán, de olykor akár vele szemben is. Folyamatosan képezte magát, tudatosan formálta ösztönös vagy megörökölt nézeteit. Így például ő is, mint annyian az amerikai fehér protestáns elitből, antiszemita volt, és szükségesnek tartotta akár az oktatási intézményekben is a „zsidókvótát”, ám ezt az ellenszenvét az idők folyamán sikerült levetkőznie.

Eleinte elsősorban a nőmozgalom támogatója volt. Ami nem jött rosszul férjének sem, hiszen a nők egyébként is felértékelődtek a politika szemében, amikor 1920-ban országos választójoghoz jutottak.

A szegényügy, a szociális kérdések, a gyermekjogok és az emberi jogok ügye erősen foglalkoztatták az Eleanort. Őt tán inkább, mint a férjét. Vagy legyünk igazságosak: amit a férje a választói többség megszerzése-megtartása érdekében nem tehetett meg, azt felesége megtette. Többször sejthetünk e mögött tudatos szereposztást, de Eleanor olykor a férje akaratával szemben állt a sarkára. Demokrata párti politikusként például FDR nagyon óvatos volt a feketék egyenlőségét illetően. Leginkább pártja akkori déli beágyazottsága miatt oldalozott el a probléma elől. Eleanor azonban nem. Számos gesztust tett országa afroamerikai lakosságának, akár még Délen is. Emellett a gazdasági válságból kilábaló ország szociális megújításának arca volt, a New Deal „szeme és füle”.

Roosevelt elnök halála után sem ért véget Eleanor politikai pályafutása. Azután elsősorban az emberi jogok nemzetközi normává tételén dolgozott. A világháborús tapasztalatok megerősítették meggyőződését abban, hogy az emberi jogok globális elfogadása békés hellyé teheti a Földet. Az emberi jogok nem maradhatnak csupán a szerencséseknek, a gazdag demokráciákban élőknek a privilégiumai, a nemzetközi kapcsolatokat éppúgy az emberi jogoknak kell átlelkesíteniük, ahogyan az országok belső életét is.

Már 1941-ben társalapítója lett a Freedom House-nak. Utána pedig azon dolgozott, hogy a korábban impotensnek bizonyuló Népszövetséget hatékony világszervezetté alakítsák át. Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete lett. És társaival közösen szövegezték meg és fogadtatták el 1948-ban az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Ekkoriban mondta rá Truman elnök, hogy Eleanor Roosevelt „a világ first ladyje”.