„S mit vésnek fel majd az én fejfámra? Bibó István. Élt: 1945–1948.” Szomorkás öniróniával így összegezte teljesítményét maga Bibó életútinterjújában. De ebben nem volt igaza. 1956 forradalmi napjaiban is „feltámadt”, és politikai értelemben letartóztatásáig, 1957. május 23-áig „életben maradt”. Bizonyosan voltak nála sokkal sikeresebb politikusok, merthogy neki leginkább a fontos, de reménytelen ügyek melletti kiállások és az utóvédharcok maradtak, de erkölcsösebbek aligha. Ebből a szempontból is kiemelkedik a megszállt Országházban töltött két nap helytállása.

‌‌

A forradalom sűrű napjaiban az egykori Parasztpárt 1956. november elsején Petőfi Párt néven alakult újjá. A szervezésben Bibó István is részt vállalt. A párt Farkas Ferencet és őt jelölte Nagy Imre új, koalíciós kormányába. November 3-án nevezték ki „államminiszterré”, azaz tárca nélküli miniszterré.

„Mikor a város arra ébredt: lövik szét”, és mire Bibót november 4-én behozta az érte küldött autó a Parlamentbe, a kormánynak már csak maradékára talált. Kéthly Anna külföldön, Maléterék szovjet fogságban, Nagy Imréék a jugoszláv nagykövetségen. Bibó csupán Tildy Zoltán és B. Szabó István kisgazda államminiszterekkel tudott beszélni. Meg Dobi Istvánnal, az Elnöki Tanács szétesett elnökével találkozni.

Aztán amikor a szovjet megszálló csapatok körbefogták Parlamentet, ők éltek a szabad elvonulás lehetőségével, és Bibó István a kormány egyetlen tagjaként ott maradt az Országházban. Annak ellenére az épületet katonák és belügyesek szállták meg, csodálatosképpen ő csak november 6-án távozott onnan. Akkor vette kalapját meg elnyűtt aktatáskáját, és kilépett a feldúlt városba.

Előtte két nap alatt megírta és legépelte a Magyarok! megszólítással kezdődő, az országnak szóló rövid Nyilatkozatot, valamint a nagyhatalmaknak és az ENSZ-nek szánt expozéját a kialakult helyzetről és tervezetét a megoldásról. Utóbbit még maga is kézbesítette a nagykövetségeknek.

Ez a két nap nem rengette meg a világot, de a legújabb kori magyar történelem egyik legmegkapóbb politikai gesztusa. Bibó páratlan nyugalma a hivatástudatból és a civil bátorságból fakad, és mondhatni azonnal legendává vált.

A kedves barát, Szántó Piroska festőművész így idézte fel a történteket a Bibó-emlékkönyvben (1980):

„Bibó nyilván úgy gondolta, hogy aki »felelős miniszter«, annak illik a helyén maradni s vállalni a felelősséget azért, amit tenni akart. Bent maradt az Országházban egyedül, s két napig a büfében száradó süteményt ette, s fotelekben aludt. Amikor aztán odaértek, s érdeklődtek, hogy éjjeliőr-e vagy micsoda, közölte velük, hogy ő az államminiszter. A [szovjet] vezető tiszt nagyot kacagott, s egy üveg pálinkát nyomott a markába, amit Bibó azonmód átnyújtott a katonáknak, majd hóna alatt az aktatáslájával – majdnem azt mondtam, hogy a miniszteri tárcájával – kisétált bántatlanul a kapun.”

Konrád György író is ugyanitt örökítette meg Bibó helytállását, talán kicsit bele is színezve. De ne kárhoztassuk, mert valóban filmbe illő a jelenet:

„Leült az írógép mellé, és megfogalmazta gondolatait a második szovjet intervenció következtében előállott új helyzetről. Szovjet katonák léptek szobájába, látták, hogy dolgozik, kérdezték: kicsoda? Miniszter vagyok, mondta oly nyugodtan, hogy állításának igazát a katonák nem vonták kétségbe. Mivelhogy el volt foglalva, tapintatosan kimentek.”

Kicsit olyan volt ez, mint amikor a barbár hódító rómaiak Siracusában a homokba köröket rajzoló Arkhimédészre bukkantak. Csak míg ott zavarukban leszúrták a hőst, Bibó esetében visszavonultak a katonák. „Bibó mögött – ez köztudomású – gondolatai erején kívül soha, semmiféle hatalom nem állt” – írta róla elítélttársa Göncz Árpád. Ezt az erőt érezték volna meg a fegyveresek?

Jó volna hinni, de mindez lehetett véletlen is. Egy ország elfoglalásakor ugyan ki számolhat azzal, hogy valaki a felelős vezetők közül csak a hivatására ügyel, nem hősi gesztusokat tesz vagy elmenekül, hanem eltökélten teszi a dolgát? Mindegy is,  mert a magatartás örökre bibói marad. Donáth Ferenc, akit Nagy Imréékkel együtt ítéltek el, így vonta meg Bibó politikai-gondolkodói teljesítményének mérlegét:

„A történelem nem igazodott Bibó koncepciójához. Ám igazolta egész magatartását.”