Az élethez és az egészséges élethez való jog is emberi jogok. Igazán fejlett társadalmak, civilizációk nem a háborúskodásban alkotnak maradandót, hanem az értelmes élet meghosszabbításában. A hatékony betegápolás kulcsfontosságú. Florence Nightingale (1820–1910) egyszerű gyakorlatai és elvei ma is alapnak számítanak. Így például az, ha a kórház nem tud segíteni a betegnek, legalább ne ártson neki.

‌‌

Neve olyan mintha utólagos kitaláció volna, pedig valóban ezzel a névvel anyakönyvezték 1820-ban. Vezetéknevét, ami magyarul csalogányt, fülemülét jelent, apjától, a gazdag és bizonyos tekintetben szabad szellemű whig párti bankártól örökölte. Keresztnevét pedig szüleitől kapta, akik hosszú nászutazásuk során Firenzébe (angolul Florence-ba) is eljutottak, és mivel kislányuk ott született meg, ezt a nevet adták neki. (Ebből a szempontból örülhetünk annak, hogy nem Egyházasdengelegen született.)

A szülők nonkonformizmusa Florence előnyére vált, mert olyan dolgokat tanulhatott, amelyekben lánytársainak nem volt részük: élő és holt nyelveket, filozófiát, történelmet és matematikát. Ezeknek később nagy hasznát vette. Szülei mint jó házból való úrilánynak gazdag férjet szántak neki. Csakhogy ő másra érzett hivatást: a betegápolásra.

Meglehetősen lenézett hivatás volt az ápolónői, alig valamivel megbecsültebb pálya, mint a színésznőké, artistáké és prostituáltaké. Angol úrilánynak akkoriban eszébe sem juthatott ez az életcél. Valójában a viktoriánus korban semmilyen pénzkereső munka nem jöhetett szóba, amely a patriarchális család sáncain túl lehetett elérni.‌‌

A 17 éves Florence választásán szülei különösen felháborodtak. Ma elég furán hangzik, de amiatt teremtették le, hogy titokban ápolási és orvostudományi szakmunkákat olvas.

Elhivatottsága akkora volt, hogy felmondta hatéves jegyességét, és minden idejét a betegápolásnak kívánta szentelni. Felbőszített szülei – ezt se mindennapos – hosszú utazással próbáltak elterelni figyelmét. De ő („ez a megátalkodott”) Egyiptomtól Düsseldorfig ezt is arra próbálta kihasználni, hogy minél többet megtudhasson az ápolásról.

Szülei belefáradtak a hasztalan viaskodásba, és végül engedélyezték, hogy a korszerű német higiénés gyakorlattal a helyszínen ismerkedhessen. Innen került Londonba a Beteg Úrihölgyek Kórházába, ahol fizetés nélküli főnővér lett.

1853-ban kitört a krími háború. Florence Nightingale még korábbi körútján ismerkedett meg az angol hadügyminiszterrel, akinek felajánlotta, hogy pár tucat nővérrel segít majd a pocsékul működő törökországi hadikórházákat megreformálni. Az üsküdari ispotályban pokoli állapotokat talált. Sok ezren nem az orosz fegyverektől haltak meg, hanem a fertőzésektől. A mocsokban fekvő betegek között patkányok futkostak, nemhogy élelem, de víz sem volt elég. Az ápolók ittasak voltak, és nem törődtek a betegekkel.

Mai hősünk rövid idő alatt ráncba szedte a mai Isztambul ázsiai részén lévő sebesültkórházat. Kitakarította, higiénés, élelmezési és szervezési újításokat vezetett be. Florence-t „lámpás hölgynek” nevezték az angol lapok, és az áldozatkészség hősének tartották, mert még éjjelente is járta kórháza termeit lámpásával. Mások ezt azzal magyarázták, hogy ápolónőkre vadászott, akik csekély fizetésüket szexuális szolgáltatással és lopással egészítették ki.

Nightingale kórháza figyelemreméltó sikereket ért el, a súlyos betegek halálozási aránya 42 százalékról 2,2-re csökkent.

Ez azonban az orvosoknak nem feltétlenül tetszett. Megkérdőjelezték az outsider, ráadásul egy női outsider eredményeit. Valóban, Nightingale-t a túlzásairól már akkor ismeretes brit tömegsajtó tette ismertté, de ez esetben nem tódítottak. Az orvosszakma elképedésére Florence statisztikailag is igazolta sikereit.

A háború után hazatérve a gyakorlati munka mellett leginkább az ápoló-, védőnő- és bábaképzésben alkotott maradandót. Hatása óriási volt. Joggal tekinthetjük őt a modern ápolói szakma megteremtőjének. Az ő utódai küzdenek most a járvány ellen.