„A magyarországi szegények helyzete mindmáig megoldatlan, az ország gazdasági állapotának romlásával az ő körülményeik is tovább romlanak.” Történelmünk során számtalanszor megfogalmazható lett volna ez a mondat. Csakhogy ez 1980-ban íródott, amikor szegények papíron egyáltalán nem léteztek a Magyar Népköztársaságban. A pártállamtól független civil szervezet alapítása önmagában is kesztyűt dobott a hatalomnak. De a SZETA más módon is provokálta a rezsimet, amikor természetesnek és tartalommal bírónak tekintett olyan fogalmakat, mint szabadság, emberi méltóság és szolidaritás.

A Szegényeket Támogató Alapot (SZETA) néhány „másként gondolkodó értelmiségi” kezdte el szervezni 1979 késő őszén. Az alapító tagok az alábbi személyek voltak: Havas Gábor, Iványi Gábor, Lengyel Gabriella, Matolay Magdolna, Nagy W. András, Nagy Bálint, Pik Katalin és Solt Ottilia. (Mai képünkön ő és Nagy W. András látható egy csintalan gyerekkel.) Rajtuk kívül számos más aktivista is hosszabb-rövidebb ideig részt vett a munkában. Mivel az államszocialista rendszeren belüli szegénység a Kádári-érában tabutéma volt, és a hatóságok várhatóan korlátozták volna a SZETA tevékenységét, az alapítók úgy határoztak, meg se kísérelik a legális egyesületté alakulást.

Az alapkoncepció szerint a SZETA egy spontán civil szerveződés volt, amely rászoruló, ám az állami gondoskodásból kiszoruló családokat segített. Ismerős és ismeretlen támogatókon keresztül elsősorban pénzt és ruhát gyűjtöttek. (Mai képünkön Solt Ottilia és élettársa, Nagy W. András látható.) Az adományokat közvetlenül a családoknak osztották ki. A segélyezésen kívül a tagok önkéntes alapon szociális munkát is végeztek: kérvényeket írtak, jogsegélyhez juttatták a gyakran írástudatlan ügyfeleiket. A pénzgyűjtést az alapításkor megkezdték, az első segélyeket 1979 decemberében küldték el. A segélyezetteket a SZETA tagjai saját szociológiai terepmunkájuk során megismert rászoruló – főként roma – családokból választották ki.

A kiválasztottak rendszeres segélyezése mellett a tagok részt vettek számos ellenzéki megnyilvánulásban, s a szervezet saját akciókat is indított. A gyűjtés kiterjesztésére 1980 márciusában és júniusában „Felhívás a szegények támogatására” címmel támogatásgyűjtő körlevelet indítottak útnak ismerőseik révén. 1980 szeptemberében jótékonysági estet szerveztek Kocsis Zoltán zongoraművész fellépésével – a hatóságok azonban megakadályozták a rendezvényt. Három hónap múlva kiállítással egybekötött jótékonysági árverést szerveztek, amely során több mint kétszáz művészeti alkotást értékesítettek, a befolyt összegből pedig házat vettek egy szegény asszonynak, akitől lakhely híján a gyámhatóság korábban elvette gyerekét.

A SZETA tagjai a belügyi szervek állandó megfigyelése alatt álltak, az alapítókat már 1980 végén rendőrhatósági figyelmeztetésben és pénzbírságban „részesítették”, azzal az indokkal, hogy egy illegális szervezethez tartoznak.

1981 nyarán a SZETA kéthetes üdülőtábort szervezett a Balatonnál hátrányos helyzetű lengyel gyerekeknek. Az 1981. decemberi lengyel puccs után újabb adománygyűjtéshez fogtak, majd megszervezték a következő évi nyári tábort. 1982 augusztusában azonban a magyar és lengyel belügyi hatóságok együttműködésével sikerült megakadályozni a gyerekek Magyarországra utazását.

1983 februárjában bemutatták a saját kiadásban megjelentetett kis példányszámú Feketében c. grafikai és irodalmi antológiát. A kötetet Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság későbbi alapító elnöke szerkesztette. A rendőrség több alkalommal kis híján meghiúsította az akciót, és elkobozták a nyomdai példányokat.

A SZETA működése 1984 után mindenfajta bejelentés nélkül leállt, anélkül, hogy a szervezetet megszüntették volna. Lengyel Gabriella szerint: „akkor valahogy mindenki mással foglalkozott, és nem is voltak olyan kutatások, mint amilyenekhez az addigi tevékenység kötődött”. Őmaga újszülött gyereke nevelésével foglakozott, többőjüket a Beszélő c. szamizdat folyóirat szerkesztése és más rendszerellenes tevékenység kötötte le.

#emberijogikalendarium #emberijogok2020