Nicolas de Condorcet (1743–1794) a Journal de la Société elnevezésű lapban tette közzé A nők polgárjoggal való felruházásáról című cikkét. Ennek nyomán országszerte női klubok, emancipációs politikai szervezetek alakultak és működtek. Nem sokáig. Merthogy a forradalmi kormányzatot egyre nyugtalanította a népi társaságok önállósága. 1793 szeptemberében vezetőit letartóztatták és októberben a konvent végleg betiltotta a női klubokat. A nők politikai szabadsága hosszú időre lekerült a napirendről.

A választójog kiterjesztése a francia forradalom politikai programjához tartozott. Ez azonban a nőkre nem vonatkozott. Igaz, akkor ők még sehol sem rendelkeztek politikai jogokkal. Condorcet márki, a hírneves matematikus és liberális filozófus azonban logikai úton és igazságossági érveléssel eljutott a nők emancipációjához:

„A megszokás képes arra, hogy elfogadtassa az emberekkel természetes jogaik megsértését, mégpedig olyannyira, hogy a jogfosztottak nem is álmodoznak a tiltakozásról, és nem is hiszik, hogy igazságtalanságot követnek el velük szemben. Sőt, vannak olyan igazságtalanságok is, amelyeket akkor sem vesznek észre a filozófusok és a törvényhozók, amikor a legbuzgóbban tevékenykednek az emberi faj egyedei közös jogainak meghatározásán és politikai intézmények egységes alapjainak lefektetésén.

Vagy talán nem szegjük meg a jogok egyenlőségének az elvét, amikor a nők polgárjogokból való kizárásával csöndesen megfosztjuk az emberi faj felét attól, hogy részt vegyen a törvények kialakításában? Kell-e meggyőzőbb bizonyíték a megszokásnak még a felvilágosult férfiak felett is gyakorolt hatalmáról, amikor azt látjuk, hogy három-négyszáz jogfosztott férfi érdekében idézik fel a jogi egyenlőség elvét, tizenkétmillió nőről pedig egyszerűen megfeledkeznek?” (Hahner Péter fordítása.)

Elég bizarrul hangzik, de a nők egyenlőségét tagadók még a menszeszt is felhozták nézeteik igazolására, mondván, a ciklikusan bekövetkező menstruációs problémák akadályozzák a nőket abban, hogy polgárjogaikat észszerűen gyakorolják. – De akkor meg mi van azokkal a férfiakkal, akik köszvényesek vagy télen könnyen megfáznak? Tőlük is meg kéne vonni a választójogot? – kérdezte Condorcet. Ugyanígy vetette el azt az antiemancipációs érvet is, miszerint a nők látványos hiánya a tudományos és művészi kiválóságok között azt bizonyítaná, hogy nem elég érettek a közéleti problémák megértéséhez. „Azt azonban kétségkívül senki nem állítja, hogy a politikai jogokat csak a zseniális férfiaknak kell megadni!”

Condorcet-t mindenesetre méltán tekinthetjük korát megelőző lángelmének, akit bujkáló girondistaként előbb a politikai meg a szabadságjogaitól fosztottak meg, hogy aztán börtönében öngyilkosságba hajszolják. Mondjuk, amilyen előítélet-mentesen viseltetett a nők iránt, annyira elvakultan támadta a királyság intézményét és a koronás főket, de hát senki sem hibátlan.

A női klubok betiltásához 1793 októberében egy jelentéktelen piaci csetepaté kínált ürügyet. A közbiztonsági bizottság „kivizsgálta az esetet”, és arra jutott: „ezt a mozgalmat kizárólag a közügyek ellenségeinek tulajdoníthatjuk”. A bizottság általánosságban is vizsgálta a problémát, hogy a nők képesek-e politikai jogok gyakorlására. És úgy találta, hogy ehhez nem rendelkeznek elegendő „morális és fizikai erővel”, így „nem képesek a zsarnokságnak ellenállni”. Azzal is külön foglalkoztak, vajon a nők egyesületei megfelelnek-e a hatalomellenőrző szerepnek, és képesek-e buzdítani a republikánus erények védelmében. Az újmódi republikánus mázon is átüt, hogy az érvelés lényege mit sem változott az ancien régime korához képest: nem képesek, „mert sokkal fontosabb dolgokra kell figyelmet áldozniuk, amelyekre a természet szólítja őket”. Ezek kizárólagosan a család és a háztartás ügyei volnának. A nő közéleti szerepét a férjének és gyermekeinek „felvilágosításával” gyakorolhatja, de közvetlen beleszólása nem lehet a közügyekbe a konvent szerint. A nők egyesületei – melyek mögött egyébként is az arisztokrácia ármánykodása búvik meg – már csak azért is veszélyesek, mert a nők még nem elég érettek a felelős politizálásra.

A nők „megvédése” saját politikai és szabadságjogaiktól nem jakobinus találmány, és ezzel a fajta szemforgató és szavakban a családi értékeknek hajbókoló érveléssel időről-időre azóta is előrukkolnak a hegemón hatalmukat féltő politikusok. Nálunk például magas szinten kijár a kézcsók a nőknek, de fontos kormányzati pozícióban egyelőre nincsen egy sem közülük, a parlamentben pedig statisztaszerep dukál nekik.

#emberijogikalendarium #emberijogok2019