Mária Magdolna az egyik legnépszerűbb bűnbánó szentalak Péter és Pál mellett. A züllöttségétől Jézus segítségével szabaduló nő figurájának számos olyan folklorisztikus vonása akad, amely a kanonizált Újszövetségben nincsen benne vagy eredetileg nem magdalai Máriával (Miriammal) kapcsolatos. Személyiségében egyszerre jelent meg a maga végletességben a bűn és a bűnbánat. Olyannyira népszerű volt a Magdolna-hagyomány, hogy bizonyos elemeit még a szentkultuszt elutasító protestánsok is átvették, a változás képessége ugyanis nagyon is egybevágott emberképükkel.

Jézus tanítványai, az apostolok mellett többnyire csak statisztaként, nevesítetlenül jelennek meg az asszonyok. Noha jól tudható, az új hit, majd a kereszténység elterjedésében mennyire fontos szerepet töltöttek be a nők. Mária Magdolna abban is különleges, hogy őt többször említik az evangéliumok, méghozzá első helyen és a jézusi élet szempontjából kulcspontokon: a Golgotára vezető keresztúton és a feltámadásnál. János evangéliumában egyenesen ő az első tanúja a feltámadásnak. Ezért is nevezhetik őt „az apostolok apostolának”, noha nőként nem lehetett apostol, „küldött”, azaz hittérítő, missziós pap.

Az Újszövetségből nem derül ki egyértelműen, hogy mikor is találkozott először a Mesterével, akit haláláig és azon túl is híven szolgált. De kikövetkeztethető, hogy Jézus korábban megszabadította a magdalai illetőségű nőt a bűneitől, hét ördögöt űzött ki belőle. A kanonikus szöveg nem mondja azt, hogy feslett, züllött nő vagy egyenesen szajha lett volna, a hagyomány mégis úgy tartotta számon. És az apokrif szövegekből akár erre is lehetett következtetni. Valamint más nevesített vagy név nélküli bibliai figurák keveredtek alakjával, adtak neki határozottabb kontúrt. Például az a névtelen bűnös asszony, aki Simon házában találkozott Jézussal, és „könnyeivel öntözte Jézus lábait, hajával törölgette, majd megcsókolta és megkente kenettel”.

Mária Magdolna, azaz a megtérő bűnös asszony legendás alakja mintegy ellensúlyozta Boldogságos Szűz Máriát, egyben látványosan példázta a jézusi szeretet határtalanságát, amely nem csak a hibátlanokat, szeplőtleneket képes átkarolni, de a vétkeseket is.

Nagy Szent Gergely volt az első pápa, aki meglátta a bűnbánó Mária Magdolna alakjában lévő lehetőséget reményre és vigaszra. Valójában a koraközépkori egyházfő ráerősített az újszövetségi üzenetre, hogy nem (vagy nem mindig) a Sátán, azaz nem valami külső erő tesz minket gonosszá, hanem ,,a szívből törnek elő a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a kicsapongás, a lopás, a hamis tanúság, a káromlás”. Azaz az ember felelősséggel tartozik bűneiért, nem teheti meg bűnbaknak mindig a „Sátánt”, vagy nem háríthat mindent a külső körülményekre. Ez persze, amennyire vigasztaló, annyira súlyos gondolat is. Felnőttnek kell lennünk.

Nekünk, jogvédőknek pedig az is tanulság, hogy segíteni a bűnösökön is üdvös cselekedet.

Megtérő bűnös nők, orvosok és gyógyszerészek, haldoklók, foglyok, borászok, fodrászok, parfümkészítők, patakok és források védőszentjére emlékezünk liturgikus ünnepén, halála hagyomány szerinti napján július 22-én.