Sztálin igyekezett megindokolni szövetségeseinek, Churchillnek és Rooseveltnek, hogy miért is nem segítette a varsóiak felkelését. A mind reménytelenebb hősies küzdelmük a német megszállókkal akkor már három hete tartott, miközben a közelben állomásozó Vörös Hadsereg feltűnően tartózkodott a komolyabb harcoktól. Pedig előtte már szovjet páncélosok érték el a lengyel fővárost, de aztán visszavonultak. Varsót szovjet asszisztálással németek pusztították el pokoli bosszút állva egy hősies, de tévesen kalkulált felkelésért.

‌‌

Lehetetlen helyzetet kellett volna megoldani a rosszul felszerelt varsói felkelőknek. Önállóan kellett volna felszabadítaniuk a városukat. Méghozzá azért, mert félő volt, hogyha a szovjetek verik ki a németeket, az a lengyel függetlenség végét jelentheti. Csakhogy jelentős szövetséges támogatás nélkül képtelenség volt a jól felszerelt és kegyetlen német erőket kiverni a városból. Magyarán, a szovjet támogatástól függött, hogy a felkelők képesek legyenek megelőzni a szovjeteket…

Ez még akkor is abszurd elképzelés lett volna, ha a szovjeteket nem Sztálin vezeti. De hát ő vezette. Márpedig neki esze ágában sem volt, hogy a Molotov-Ribbentrop-paktum nyomán Lengyelország lerohanásával 1939-ben elfoglalt területeket elveszítse. Sőt újabb területeket akart szerezni. A független Lengyelország egyébként is bosszantotta, a lengyel tisztek katyńi lemészárlása (1940) már birodalmi céljait szolgálták. Furcsa, hogy a Honi Hadsereg meg a londoni emigráns kormány, akik jó okkal tartottak Sztálintól, és éppen ezért indították el a felkelést, abban bíztak, hogy majd kisegíti őket szorult helyzetükből.

Az ország kettős megszállása megosztotta a lengyeleket. Nehéz volt eldönteni, melyik a veszélyesebb ellenfél, a németek vagy az oroszok. Ennek megítélése sok mindentől függött. 1944 nyarára úgy tűnt, hogy küszöbön áll a németek kapitulációja, és ezzel együtt az oroszok bevonulása. A németek azonban kitartottak, és Hitlerék mindent elkövetettek azért, hogy megbüntessék Varsót.

A felkelésben mintegy 50 ezer lengyel vett részt, de megfelelő fegyverzete pár ezernek volt. A jól felfegyverzett 16 ezres német erők erősítést kaptak. Rendőri alakulatok, SS-különítményesek és az hírhedett SS RONA gránátos hadosztálya kapcsolódott be a harcokba. Tomboló kegyetlenséggel folyt az öldöklés. A felkelés 63 napja alatt és utána a tisztogatások során a szovjetek 1945. januári bevonulásáig 21 ezer felkelő esett el, emellett 180-200 ezer civil áldozat voAugusztus 18.: máglyahalálra ítélik Urbain Grandier plébánost a louduni „ördögperben” (1634)lt. A túlélőket elhurcolták. Varsó összes épületét lerombolták, mindent felperzseltek, sivataggá tették a várost.

Sztálin a két nyugati szövetségesének írt levelében gonosztevő kalandoroknak nevezte a felkelést elrendelő lengyel vezetőket. Saját szerepét nyilvánvalóan nem kívánta kritikusan értékelni, és a nácik minél gyorsabb legyőzésére törekvő angol miniszterelnök és amerikai elnök sem firtatták különösebben. A végső győzelemhez nagy szükségük volt Sztálin hadaira is. A Generalisszimusz ravaszul akadályozta az angolszász segítséget, és tessék-lássék még csapatokat is küldött „Varsó megsegítésére”. Ők persze kevesen voltak, és újoncokból álltak.