Látlelet az ombudsmanról: kevésből keveset és kelletlenül

Ma van az emberi jogok világnapja. Az állami jogvédelmi intézményeknek nemcsak ilyenkor, hanem egyébként is folyamatosan és hatékonyan kell működniük, hogy megvédjék az állampolgárok jogait a hatalom túlkapásaival szemben. Az ilyen intézmények szerepe különösen fontos olyan helyzetekben, amikor a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszere gyengül.

Gyengülő állami jogvédelem

Magyarországon az autokratikus rezsim 2011 óta módszeresen építi le az állami jogvédelem intézményeit vagy számolja fel függetlenségüket. A folyamat friss fejleményei például: a bíráskodás függetlensége elleni koncentrált támadás, vagy az egypárti Alkotmánybíróság döntése „a szuverenitásvédelem” alkotmányosságáról. Miközben egyre nagyobb szükség lenne állami jogvédelemre, az valójában gyengébb lett, mint amikor az ország demokratikus jogállamként működött, és a fékek és ellensúlyok rendszere még érvényesült.

Az Európai Bizottság éves jogállamisági jelentése is utal arra, hogy a magyar ombudsmant 2022-ben leminősítették a külföldi kollégái. A Nemzeti Emberi Jogi Intézmények Világszövetsége (GANHRI) döntése szerint „A” kategóriából a „B”-be sorolták át a magyar emberi jogi állami intézményt. A leminősítés azt jelenti, hogy a magyar ombudsmannak nincs szavazati joga és nem viselhet tisztséget a Világszövetségben, csak megfigyelő a szövetség találkozóin, és nem vehet részt aktívan az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának munkájában.

A Magyar Helsinki Bizottság és a Háttér Társaság most közös tanulmányban tárja fel, mi történt Kozma Ákosnak, az alapvető jogok jelenlegi biztosának 2019-es hivatalba lépése óta. A dokumentum három területet vizsgál. Ezek a 2015 óta működtetett kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni nemzeti megelőző mechanizmus (NMM), az egyenlő bánásmód védelme és a rendőri intézkedések elleni panaszrendszer. Utóbbi két területen a korábban önálló intézményeket, a Független Rendészeti Panasztestületet (FRP) 2020-ban, az Egyenlő Bánásmód Hatóságot (EBH) 2021-ben számolta fel a hatalom. A beolvasztást a Velencei Bizottság  és számos magyar civil szervezet bírálta.

Panasz a panaszra

A kormányerő azt ígérte, hogy nemcsak nem csökken majd a jogvédelem szintje, hanem még emelkedni is fog. Az ígéretből azonban semmi nem valósult meg: a helyzet sokat romlott, és az állami jogvédelemhez való hozzáférés esélyei ezekben a kérdésekben rosszabbak, mint korábban voltak.

Amikor a rendőri intézkedések elleni panaszrendszert a biztoshoz telepítették, elvileg jobb helyzetbe kerültek a panaszosok (pl. azzal, hogy a panasz benyújtásának határidejét 30 napról 1 évre növelték), nőtt a biztos jogköre, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy az ombudsman nem él a jogosítványaival. Viszont az, hogy őt már nem köti a három hónapos határidő, mint egykor az FRP-t, végtelen hosszúságára nyújtotta a panaszügyeket (egyikben például négy év után sem született határozat). Most fele annyi ember dolgozik az ügyekkel, mint 2021 előtt, amikor még önálló intézmény járt el ezekben. A panaszosok elégedetlenségét mutatja, hogy a panaszok száma felére esett vissza.

Egyenlőtlen bánásmód

Az autonóm és progresszív gyakorlattal rendelkező Egyenlő Bánásmód Hatóságot (EBH) egy 2020. decemberben elfogadott módosítással vonták össze az ombudsman hivatalával, 2021. januárban már ott működött. Az Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatóság (EBFF) elveszítette a függetlenségének intézményes garanciáit: költségvetése az ombudsmani hivataléba olvadt, és a mai napig nem neveztek ki se főigazgatót, se főigazgató-helyettest az élére.

Az EBFF-hez benyújtott egyéni panaszok száma az egyharmadára csökkent, és ez ellen az ombudsman nem tett semmilyen proaktív lépést. Az EBH honlapján korábban megtalálható, összetett keresést lehetővé tevő adatbázis, valamint az áldozatoknak és a kötelezetteknek szóló közérthető kiadványok elérhetetlenek. Az EBFF munkáját jellemzi a védett tulajdonságok hierarchizálása: a fogyatékosság és az anyaság egyértelműen magasabb prioritást élvez, mint a szexuális irányultság, a nemi identitás, a faji/etnikai hovatartozás és a politikai vélemény. A lesújtó képet megerősítették a kérdőíves kutatásban résztvevő civil szervezetek: elsöprő többség úgy gondolta, hogy az EBH beolvasztása az ombudsmani hivatalba rontotta a diszkrimináció elleni jogvédelmet. 

Szűkre zárt szemek

Az ombudsmannak  mintegy 2900 zárt intézetet kellene monitoroznia, ahol összesen 120 ezer embert tartanak fogva például pszichiátriai intézetekben, börtönökben és zárt gyermekvédelmi intézményekben.  

Papíron a monitorozásban 9 ember vesz részt, így több mint 10 évre lenne szükség akárcsak ahhoz is, hogy az összes helyszínt végigjárják.  A látogatások sokszor formálisak voltak (például egyetlen nap jutott a szombathelyi és a sopronkőhidai börtön vizsgálatára); több helyen nagyon kevés fogvatartottal beszéltek; volt, hogy  csak a fizikai körülményeket vizsgálták; és nem tettek érdemi ajánlásokat. A vizsgálati jelentéseket pedig csak későn, akár évek múlva hozzák nyilvánosságra.

Már csak emiatt is érdemes volna szakértő civileket bevonni az NMM munkájába. Noha mindezt a törvény lehetővé tenné, még sincs együttműködés a monitorozás során.  

A civil jogvédők szerint egyéb jelentős intézményi, eljárási és gyakorlati változásokra is szükség lenne az emberi jogok korábbi védelmi szintjének javításához vagy legalábbis visszaállításához. 

A jelentés szerzői több megoldást javasolnak. Egy önálló intézmény segíthetné az egyenlő bánásmód érvényesülését és a jelenlegi helyzet javítását. Az alapjogsértő rendőri intézkedésekkel szembeni panaszok esetében a rendőri panaszeljárás garanciális elemeinek megerősítése jelenthetne előrelépést. Az NMM területén pedig a civil szakemberek bevonása enyhíthetné a kapacitáshiányból fakadó problémákat.