Feliratkozás hírlevélre Ne maradj le legfontosabb híreinkről 2025-ben!

Az iráni diákok kollektív kiutasítása jogellenes és életveszélyes

Bírósági felülvizsgálatot és azonnali jogvédelmet kért 13 iráni egyetemista, akiket a napokban utasítottak ki Magyarországról. Mindannyiuk ellen a járványügyi szabályok megsértése miatt indított eljárást a rendőrség. Közbiztonsági veszélyre hivatkozva még ma délelőtt fel akarták őket tenni egy katari gépre, de amíg a bíróság nem dönt legalább az azonnali jogvédelem ügyében, addig biztosan nem toloncolhatók ki. Az egyetemisták egyikét, aki semmi törvénybe ütközőt nem követett el, a Magyar Helsinki Bizottság képviseli az idegenrendészeti eljárásban.

„A veszélyhelyzetben sem korlátozható az ártatlanság vélelme, és senki sem küldhető vissza olyan helyre, amely számára életveszélyes lehet. Ezek az alapjogok mindenkit megilletnek, jóban-rosszban, egészségben és betegségben egyaránt. A Magyar Helsinki Bizottság számára különösen fontos, hogy azok csoportok és emberek, akik egyébként is a kormányzati propaganda célkeresztjében állnak, most is számíthassanak arra, hogy a civil szervezetek megvédik őket a hatalom önkényétől” – mondta Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke.

Az iráni egyetemisták a Szent László Kórházban voltak elkülönítve. A hatóságok szerint ott azonban egyesek megszegték a járványügyi előírásokat és nem engedelmeskedtek az egészségügyi személyzetnek. Ezért rendőri intézkedésre került sor, majd az összes karanténba zárt, később tünetmentesnek bizonyuló diák ellen büntetőeljárást indítottak. Az eddigi eljárások egyáltalán nem tisztázták, hogy valójában mi történt, és személy szerint kinek milyen szerepe volt az eseményekben. A hatósági dokumentumok ellentmondásosak és hiányosak.

Ennek ellenére a rendőrség az összes külföldi egyetemistának a kitoloncolással végrehajtott kiutasítását kezdeményezte az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságnál (OIF). Az OIF kiutasította a fiatalokat, és három évre beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el velük szemben.

Egyikük, egy fiatal nő segítséget kért a Magyar Helsinki Bizottságtól. Ő maga semmilyen rendbontásban nem vett részt, és eleget tett az utasításoknak. Mégis a hatóságtól szokatlan gyorsasággal már ma reggel az ország elhagyására akarták kényszeríteni őt is. Kataron keresztül Iránba akarták visszaküldeni őket. Hazájuk ma valószínűleg a koronavírus által legfertőzöttebb ország, megbízható becslések mintegy kétmillióra teszik a fertőzöttek számát. A hároméves beutazási tilalom pedig az eddigi tanulmányaikat teszi tönkre, és azt is megakadályozza, hogy bármely más schengeni országba beutazhassanak, ott tanuljanak, kettétörve ezzel a diákok életét.

Tegnap ügyfelünk a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédjének segítségével a bíróságnál kezdeményezte az OIF kiutasító határozatának felülvizsgálatát. Úgy tudjuk, így tett a másik 12 diák is. Valójában semmi járványügyi indoka nem lehet a büntetőeljárásuk lezárta előtti kiutasításuknak, hiszen azon kevés magyarországi ember közé tartoznak, akiknek papírjuk van arról, hogy nem fertőznek, és azóta is rendőri kontroll alatt az otthonukban tartózkodnak.

Ráadásul a hatóságok nem tisztázták, ki milyen személyes szerepet játszott a szabályok esetleges megsértésében, A jelek arra mutatnak, hogy kollektív büntetésről van szó, ami sérti az ártatlanság vélelmét és a tisztességes eljáráshoz való jogot. A tettével arányos következményeket annak kell viselnie, aki valamit elkövetett, a többi csoportjához tartozó embernek pedig nem.

A hatóságok számos tartalmi és formai hibát is elkövettek, és azt sem vizsgálták érdemben, hogy Iránban mi várna a kitoloncolt fiatalokra. Ez a súlyos hiányosság felveti a visszaküldés tilalmának sérelmét is, hiszen a kitoloncolással akár a halálba is küldhetik a fiatalokat.

Ezért mindannyian azonnali jogvédelmet is kértek a bíróságtól. Erre azért van szükség, hogy ne történhessen visszafordíthatatlan károsodás, ha ugyanis a kitoloncolás megtörténne, és távollétükben a bíróság mégis úgy határozna, hogy a kiutasítás törvénysértő volt, akkor azt már nem lehetne jóvá tenni. A diákoknak ugyanis alig lenne esélyük visszatérni Magyarországra egy olyan államból, ahol jelenleg tömegsírokba temetik a koronavírus áldozatait.

Még nem tudni, a bíróság megadja-e az azonnali jogvédelmet, és ha igen, akkor hány diáknak, de a kitoloncolás a döntésig biztosan elmarad (a kérelem felfüggesztő hatályú). Ma reggel tehát a 13 iráni diák nem szállt fel a katari gépre.

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság