Az alaptörvény-módosítás európai vizsgálatát kértük

A Magyar Helsinki Bizottság, az Eötvös Károly Intézet és a Társaság a Szabadságjogokért levélben fordult az Európa Tanács főtitkárához, illetve az Európai Unió alapjogi biztosához, és tájékoztatta az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének jelentéstevőit Magyarország Alaptörvényének tervezett negyedik módosítása ügyében. A civilek elsősorban azt kérték, hogy a Velencei Bizottság véleményezze az Alaptörvény tervezett módosítását, mert az sérti a demokrácia és a jogállam értékeit.

 

Az EKINT, a Helsinki Bizottság és a TASZ szerint a tervezett módosítások sértik az európai értékeket, veszélyeztetik azok magyarországi érvényesülését, és ellentétesek hazánk uniós kötelezettségeivel. A módosítások aláássák a jogállamot és az alkotmányosságot Magyarországon azzal, hogy tovább gyengítik az Alkotmánybíróságnak a parlament fölötti kontrollját, valamint azzal, hogy ismételten és tömegesen az Alaptörvényben rögzítenék azokat a szabályokat, amelyeket az Alkotmánybíróság korábban alkotmányellenesnek, illetve az Emberi Jogok Európai Egyezményével ellentétesnek talált. A módosítással nemcsak olyan szabályok kerülnének az Alaptörvénybe, amelyek nem illeszkednek a mostani szövegéhez, de jelentősen csökkenne az alapvető jogok védelmi szintje is. A három szervezet szerint ha a tervezett módosítások az Alaptörvény részévé válnak, az a továbbiakban nem fog alkotmánynak minősülni az alapvető alkotmányos követelmények fényében.

A három szervezet február 26-i levelében arra kérte Thorbjorn Jaglandot, az Európa Tanács főtitkárát, hogy a jogállamiság, valamint az Emberi Jogok Európai Egyezményében biztosított jogok magyarországi érvényesülése érdekében kérje fel a Velencei Bizottságot az Alaptörvény tervezett negyedik módosításának véleményezésére. Viviane Redinget, az Európai Unió alapjogi biztosát arra kérték, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel lépjen fel azért, hogy érvényesüljenek a magyar jogrendszerben az Európai Unióról szóló Szerződésben foglalt értékek. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének raportőreivel – magyarországi látogatásuk során – a jogvédők személyesen osztották meg fenntartásaikat a módosításokkal kapcsolatban. Az Európa Tanács ezt követően fog dönteni arról, hogy, indokolt-e eljárást indítani hazánk ellen az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt kötelezettségek súlyos megsértése miatt.

A civil szervezetek elkészítették az Alaptörvény módosító javaslatának angol fordítását, és részletes elemzést is csatoltak levelükhöz, amelyben sorra veszik az egyes módosításokat és kifejtik az azokkal kapcsolatos aggodalmaikat.

 

A Thorbjorn Jaglandnak írt levél itt tölthető le angolul és magyarul.

A Viviane Redingnek írt levél itt tölthető le angolul és magyarul.

A tervezett módosítások részletes elemzése angolul itt érhető el.

Az alaptörvény-módosítás nem hivatalos angol fordítása itt tölthető le (az Országgyűléshez eredetileg benyújtott szöveg).

 

***

 

Az Alaptörvény negyedik módosítása elfogadott szövegének részletes elemzése angolul itt érhető el; az elemzés magyar fordítása itt olvasható.

Az Alaptörvény negyedik módosítása elfogadott szövegének nem hivatalos angol fordítása itt tölthető le.

 

***

 

Az Európai Bizottság alelnökének válasza  a civil szervezetek levelére itt érhető el.

Az Európa Tanács főtitkárának válasza a civil szervezetek levelére itt érhető el.

 

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság