A sztrájkjog alapjog. Ha elveszik, nem marad más, mint a polgári engedetlenség 

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) lassan egy éve szeretne sztrájkolni jobb munkakörülményekért és magasabb bérekért. A kormány ezt eleinte a tárgyalások halogatásával akadályozta. A felek pereskedése közben, amelynek döntenie kellett volna a még elégséges szolgáltatásról (tehát arról, hogy mik azok a feladatok, amiket a tanároknak mindenképpen el kell látniuk a sztrájk alatt), a kormány a járványhelyzetre hivatkozva február 11-én rendeletben határozta meg a minimálisan kötelező szabályokat. Vagyis arról döntött, mi történjék az óvodákban és iskolákban sztrájk idején, például milyen legyen a gyerekfelügyelet, hány tanórát kell megtartani. Ennek meghatározása korábban a bíróság dolga volt, ha a tárgyaló felek nem tudtak megállapodni ebben a kérdésben.

A teljesen abszurd indokolással megalkotott rendeleti szabályok azt a célt szolgálják, hogy a bíróság érdemben ne vizsgálhassa és ne dönthessen a vitatott elégséges szolgáltatásról. Merthogy ezt már az egyik peres fél, a kormány megtette. Mégpedig egyoldalúan és visszaélve erőfölényével úgy alakította a szabályozást, hogy a szülők és gyerekek gyakorlatilag semmit ne vehessenek észre a sztrájkból, minden menjen tovább majdnem úgy, mint teljeskörű oktatás idején. Az a sztrájk, amit nem érez meg a munkaadó (jelen esetben a kormány) és a társadalom, az nem sztrájk. A munkabeszüntetés a munka beszüntetése nélkül nem több egy sóhajtásnál: nyomásgyakorlásra nem alkalmas.

A PSZ és a PDSZ Alkotmánybírósághoz fordult, de az érdemben nem vizsgálta a problémát, mondvacsinált formai okokra hivatkozva elutasította a panaszukat. A szakszervezetek kimerítették az összes hazai jogorvoslatot. Így most a Magyar Helsinki Bizottság és a TASZ segítségével a strasbourgi bírósághoz fordultak.

A sztrájk alapjog, amit az Emberi Jogok Európai Egyezménye is véd. Az állam nem üresítheti ki a sztrájk jogintézményét, nem veheti el önkényesen az egyik alapjogunkat. A kormány nem léphet a bíróság helyére sem, mert jogállamban a vitás kérdések eldöntése a bírák dolga, nem pedig az egyik peres félé.

Ezen túl gond van a rendeleti jogkorlátozás arányosságával is. A strasbourgi bíróság gyakorlata csak azokat a korlátozásokat tekinti elfogadhatónak a sztrájkjognál, ahol létfontosságú szolgáltatásokat nyújtó dolgozóktól zárják el jogszabállyal a munkabeszüntetés nyomásgyakorló eszközét, de még ebben az esetben is vizsgálni kell, hogy a korlátozás arányos-e. A tanár létfontosságú munkát végez, de azt senki sem állíthatja, hogy emberek életét vagy egészségét az veszélyeztetné azzal, ha pár órát, napokat vagy akár heteket is sztrájkolna.

A kormányszervnek számító tankerületek most sorra azzal fenyegetik a pedagógusokat, hogy ha részt vesznek a múlt héten elindult polgári engedetlenségi akciósorozatban, és nem tanítanak, akkor elveszíthetik munkájukat. Az egyik miskolci gimnázium igazgatóhelyettesét már fel is mentették mint vezetőt, mondván, jogot sértett azzal, hogy engedély nélküli munkabeszüntetésen vett részt.

A jogsértő helyzetet valójában nem a tiltakozó tanárok idézték elő, hanem maga a kormány. Az az alapjog, amit nem lehet gyakorolni, csak írott malaszt. Ha legálisan semmilyen formában nem lehetséges érdeket érvényesíteni a munkavállalónak, akkor már csak a polgári engedetlenség marad nekik. A kormány ezt tudja jól, mert a csapdát maga állította önkényes jogalkotással és hatalomgyakorlással a pedagógusoknak. Mint az illiberális állam annyi más területén, a rendelet betűje itt is ellentétben áll alapjogaink lényegével. A mostani strasbourgi eljárást azért is indította el a PSZ és a PDSZ, hogy a tiltakozók kiszabaduljanak a csapdahelyzetből, a tanárok visszaszerezzék sztrájkjogukat, és ne legyen szükség többet polgári engedetlenségi akciókra.