A röszkei tranzitzónában tartják fogva az iráni rendezőt és kisfiát

Abouzar Soltani filmjét ma este mutatják be a Verzió emberi jogi dokumentumfilm fesztiválon. Az iráni rendezőt és fiát, a 10 éves Armint a röszkei tranzitzónában tartják fogva immáron 11 hónapja. Soltaniék itt akartak menedéket kérni, de a hatóságok nem hajlandók érdemben meghallgatni őket. A fesztivál szervezői meghívták a rendezőt és kisfiát a bemutatóra, de nem engedik ki őket. 

Ma este lesz a magyarországi premierje az Abouzar Soltani rendező Hal című dokumentumfilmjének. A film főszereplője a rendező 10 éves fia, Armin Soltani. Az alkotóknak és a filmnek nem mindennapi a története. Nem mindennapi, de nem egyedi. Az ő történetük a tranzitzónákban fogva tartott emberek, szülők és gyerekeik története is.

Abouzar Soltaninak jó állása volt Iránban, egy egészségügyi szolgáltatónál dolgozott PR-osként és dekoratőrként. Annyit lehet a meneküléséről nyilvánosan mondani, hogy mást gondolt a világról, mint az Iránban uralkodó nézet, és zaklatták emiatt. Három és fél éve úgy döntött hát, hogy fiával együtt elhagyja hazáját. Olyan helyen akar élni, ahol nem kell félni annak, akinek más véleménye van.

Előbb Bulgáriába került, ahol három hónapig volt bezárva. Majd Szerbiába mentek. Itt két és fél évig vártak arra, hogy a röszkei tranzitzónán keresztül beléphessenek Magyarországra. Legálisan jöttek ide tehát. Azonban a menekültkérelmüket érdemben nem voltak hajlandók kivizsgálni a hatóságok, mondván, a menekülők a biztonságosnak ítélt Szerbián keresztül érkeztek. Kiutasították őket, de a szerb hatóságok nem veszik vissza őket. Ezért az új kiutasítási célpont Irán lett, épp az az ország, ahonnan el kellett menekülniük és ahová nem térhetnek vissza, mivel keresztény hitük miatt akár ki is végezhetik őket. Soltaniék három pert is indítottak a magyar állam hatóságaival szemben, amelyekben a Magyar Helsinki Bizottság képviseli őket.

Abouzar Soltani hosszú útja során kitért a síita muszlim vallásból és keresztény lett. Megtanult filmezni is, Hassan Fazilitől, egy afgán sorstársától leste el a mesterfogásokat. (Fazili egyik filmje azóta díjat nyert a Sundance filmfesztiválon.)

Az iráni férfi abban reménykedett, hogy védelmet kap Magyarországon. Nem ez történt. A hatóságok ki akarják szekírozni a röszkei tranzitzónából, arra akarják rávenni, hogy menjen vissza Szerbiába. Egy ideig még éheztették is, és csak a strasbourgi bíróság fellépése nyomán kaphat újra enni.

Őrá is nyomasztóan hat az élet egyhangúsága és a kényszerű tétlenség a tranzitzónában. De az egyébként eleven, játékra mindig kész kisfia még rosszabbul van, egyenesen depresszióba zuhant. Nincs rendes oktatás, játszani se igen lehet. Pajtása még akadna, mert a tranzitzónák „népének” nagyobbik fele gyerek, de az őszre forduló időben nincs kedvük kimenni a sivár udvarra. Csigalassúsággal telik az idő. Csak a rajzolgatás meg a mobiltelefon marad, és az alvás, az álmok.

Az apa ezért kitalálta, hogy filmet készít fiáról és az elrabolt gyerekkoráról. A kisfilmben Armin arról is beszél, hogy nem érti, a felnőttek miért zárják el előle a világot szögesdrótokkal. Valóban, felfoghatatlan, miért tartanak ártatlan gyerekeket és szülőket úgy fogva, mintha veszélyes bűnözők volnának. Sőt, bizonyos tekintetben még rosszabb körülmények közt, mert a fogságuk határozatlan ideig tart.

A Verzió fesztivál meghívta Abouzart és Armint – mint a film alkotóit – a premierre, de erre sem engedik ki őket. A Magyar Helsinki Bizottság azért készített egy kisfilmet róluk, hogy ne csak a fesztivál közönsége, de mindenki láthassa, kiket tartanak fogva a röszkei tranzitzónában. Nekik is van arcuk.

***

A tranzitzónákban fogva tartott emberek, gyerekek és szüleik helyzetéről itt lehet olvasni még: https://helsinki.hu/tomegevel-tart-fogva-artatlan-gyerekeket-a-magyar-allam/