Merch Jól állnak neked az emberi jogok: szerezz be helsinkis tárgyakat!

A Kúrián nyertek pert a kárpátaljai menedékes családok

Elbukott Pál Norbert kormánybiztos akciója, hogy a Kúrián torpedózza meg azt a jogerős ítéletet, amely tisztességes eljárást biztosítana kárpátaljai menedékes családoknak. Most már végleges: a kormánybiztosnak végre alakilag szabályos határozatokat kell hoznia. 

Mint ismeretes, tavaly számos ukrajnai, mégpedig kárpátaljai magyar ajkú menedékes perelte be az orosz háborús támadás elől Magyarországra menekülő személyekért felelős kormánybiztost. Pál Norbert ugyanis megtagadta ezektől és más családoktól is, hogy 2024. augusztus 21. után is támogatott lakhatásuk legyen. Három-négyezer ember, nagy többségében magyar ajkú gyerek lakhatása vált így bizonytalanná.

A Magyar Helsinki Bizottság sikerrel képviselte a segítségre szoruló családokat, és a Főváros Törvényszék három perben összesen 94 kárpátaljai menedékes esetében is megsemmisítette a kormánybiztos döntéseit, és új eljárás lefolytatására kötelezte Pál Norbertet. Ezek az ítéletek jogerősök voltak.

A kormánybiztos viszont felülvizsgálati eljárás keretében megtámadta őket. Azt az ügyet, amiben a legtöbben pereltek ma tárgyalta a Kúria. Pál Norbert gyengének bizonyuló érvelése szerint azért nem lehetne közigazgatási eljárásnak tekinteni a méltányossági kérelmek elbírálását, mert álláspontja szerint a kormánybiztos nem közigazgatás szerv, és az általa hozott döntések sem közigazgatási döntések, így nem kell szabályos, indoklással ellátott határozatokat hoznia, amelyeket ezért a bíróságon sem lehet megtámadni.

Csakhogy a Kúria dr. Sperka Kálmán vezette tanácsa ezt az érvelést elutasította. Mivel a kormánybiztosnak jogszabályok – elsősorban éppen maga a szálláshely-támogatásokról szóló kormányrendelet – által meghatározott feladat- és hatásköre van ebben a kérdésben, ezért nem vonhatja ki magát a szabályok alól. A kormánybiztosnak igenis alakilag szabályos, egyedi tényállást, jogszabályi hivatkozást és indoklást tartalmazó határozatokat kell hoznia. 

Ez azt jelenti, hogy a leírt ítélet átvétele után 30 napja van a kormánybiztosnak, hogy elvégezze a feladatát, valóban egyedileg kivizsgálja a kérelmezők szociális helyzetét, lehetőségeit, és ezek után méltányosan döntsön arról, hogy részesülhetnek-e állami lakhatási támogatásban.

A családok kálváriája azzal indult, hogy tavaly nyáron a kormány újabb „veszélyhelyzet rendeletet” adott ki. Ebben a lakhatási támogatás feltételeként szabta meg, hogy a menedékes utolsó ukrajnai lakóhelyén harci tevékenységnek kell folynia. Ráadásul nem a valós és időszerű helyzet, hanem a háborús területek listája alapján döntenek. Ez már önmagában abszurd szabályozás, ám a listát tavaly nyár óta egyetlenegyszer sem módosították. A kormány szerint Ukrajna nagyobbik fele, benne Kárpátalja is biztonságos. 

A rendelet a kormánybiztost nevesíti, mint olyan állami szereplőt, aki méltányosságot gyakorolhat, és a rászorulóknak mégiscsak támogatott lakhatást biztosíthat. Csakhogy a kérelmek 80%-át Pál Norbert indoklás nélkül utasította el tavaly nyáron. Ezek után kezdtek pereskeni a családok a Magyar Helsinki Bizottság segítségével.

„Bár szerintem az eddig kialakult joggyakorlat alapján amúgy is támadhatatlan volt a törvényszék ítélete, a Kúria  példásan gyorsan és dicséretes szakszerűséggel utasította el a kormány kérelmét és erősítette meg a saját gyakorlatát. Ez újra megnyitotta az utat a valóban méltányos eljárások előtt. Sok családnál ez már most is túl késő, vannak, akik kénytelenek voltak visszatérni a háborús Ukrajnába. De maradtak még, akiken sokat segítene, kiszámíthatóvá tenné a jövőjüket, ha lakástámogatáshoz juthatnának” – értékelte a helyzetet Győző Gábor, a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje.

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság