Pride 2025 kisokos Légy tudatos pride-résztvevő!

Családok kényszerülnek vissza Ukrajnába, ahol újra fellángolt a háború

Az oroszok intenzív rakéta- és dróntámadást indítottak a napokban Ukrajna és fővárosa, Kijev ellen. A magyar kormány eközben kárpátaljai, zömében magyar ajkú családok százainak nem hajlandó támogatott lakhatást biztosítani. Sokuk így kénytelen visszatérni a háborús Ukrajnába – figyelmeztet a Magyar Helsinki Bizottság.   

Május 4-től a Magyar Máltai Szeretetszolgálat sem biztosít tovább támogatott lakhatást a korábban a Komárom-Esztergom megyei Kocson elhelyezett kárpátaljai családoknak. Ők azok közé a magyar ajkú menedékesek közé tartoznak, akiknek a kormány tavaly augusztus 21-től megszüntette a támogatott lakhatását, és utcára kerültek. 

A kormány „veszélyhelyzet rendelete” ugyanis a támogatás feltételeként szabta meg, hogy a mendékes utolsó ukrajnai lakóhelyén harci tevékenységnek kell folynia. Ráadásul nem a valós helyzet, hanem a háborús területek listája alapján döntenek. Ez már önmagában abszurd szabályozás, ám a listát tavaly nyár óta egyetlenegyszer sem módosították. A kormány szerint Ukrajna nagyobbik fele, benne Kárpátalja is biztonságos. 

Hazugság az, hogy ahol nem folynak közvetlen harci cselekmények, ott béke van, és esély van normális életre. Ezt az is mutatja, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága senkinek nem javasolja, hogy visszatérjen Ukrajnának bármelyik régiójába. 

A háború nem csak a frontvonalakra hat ki, de az egész országot teszi élhetetlenné. Ott sincs áram, gáz, fűtőanyag, ott sincs közszolgáltatás és munkalehetőség, ott is ellátási zavarok vannak, ott is felfoghatatlan bizonytalanságban és életveszélyben élnek, ahol éppen nem dörögnek a fegyverek. A hátország sincs biztonságban az orosz katonai támadásoktól.

A Magyarországra menekültek és itt élő menedékesek nagy része kárpátaljai, magyar nemzetiségű, sőt gyakran ukrán-magyar kettős állampolgár. A kormány őket hozta szorult, nem egyszer kilátástalan helyzetbe. A legtöbbjük nő és gyerek.

A Magyar Helsinki Bizottság segítségével bíróságon próbálták elérni, hogy Pál Norbert kormánybiztos gyakoroljon méltányosságot, és a nyomorgó, hazájukból elüldözött családok biztonságban, támogatott szálláshelyeken élhessenek. A pereket eddig 94-en nyerték meg, köztük 73 gyerek. A bíróság minden tárgyalt ügyben megsemmisítette a kormánybiztos elutasító döntését, és új eljárásra kötelezte. Ő viszont nyilvánvaló időhúzási szándékkal a Kúriához fordult. A családok vigasztalan helyzete maradt a régiben. Sőt most tovább romlik.

A kormány ugyanis törvénybe akarja foglalni a kárpátaljai családok kirekesztését. A Kúria pedig engedett a kormánybiztos előzetes kérelmének: egyelőre nem kell a jogerős ítéleteket végrehajtani, és új, immáron szabályos határozatokat hozni a 73 gyerek és szüleik ügyében. Még tisztességes eljárás sem jár nekik, nemhogy szállás.

A magyar állam felelőtlen és gyalázatos viselkedése miatt magyar ajkú családok kénytelenek visszatérni Ukrajnába. Abba az országba, amelyet Putyin hadserege megújult intenzitással támad. „A világon a legfontosabb dolog a család” – mondta nemrég a magyar miniszterelnök. Az állam első számú vezetőjeként helyes volna ezt végre bizonyítani.

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság