Info Oda vannak cementezve a bársonyszékeikhez - A Helsinki Bizottság tanulságos infografikájának segítségével a jövőbe láthatunk

A harmadik hullám – az alkotmányozás

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért közös elemzése szerint az Alaptörvény-javaslat ellehetetleníti a politikai váltógazdálkodást, gyengíti a fékek és ellensúlyok rendszerét, a választójog kiterjesztésével pedig indokolatlanul átalakítja a politikai közösség kereteit. Ha elfogadják az Alaptörvényt, az alapjogok a korábbinál alacsonyabb szintű védelmet élveznek majd, e jogok kikényszeríthetősége pedig súlyos csorbát szenved az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítésével. A három szervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy mivel a sarkalatos törvények tartalma ma még nem ismert, az Alaptörvény elfogadása csupán az alkotmányozási folyamat kezdetét és nem a végét jelenti.

A három szervezet kritikája az alábbiakban foglalható össze.

I. Az alkotmányozás menete nem felel meg a jogállamiság követelményeinek, az Alaptörvény súlyos legitimációs hiánnyal küzd. Az Alaptörvény-javaslat egypárti alkotmányozás eredménye, az összesen kilencnapos parlamenti vita pedig lehetetlenné teszi annak érdemi megvitatását.

II. Az Alaptörvény-javaslat indokolatlanul szakít a politikai közösség eddig elfogadott meghatározásával, mikor lehetőséget teremt arra, hogy az országhatáron kívül élő magyar nemzetiségű személyek is választójogot kapjanak, és ezzel olyan politikai döntések meghozatalában vegyenek részt, amelynek következményeit nem viselik.

III. Az Alaptörvény-javaslat szakít azzal az alapelvvel, amely szerint az alapvető jogok az embert ember mivoltánál fogva illetik megtekintet nélkül kötelezettségei teljesítésére, érdemeire vagy társadalmi hasznosságára.Az Alaptörvény az alkotmány szintjére emeli a jobboldali-konzervatív világnézet értékeit, azok jegyében is korlátozhatóvá teszi az alapjogokat, ezzel pedig jelentősen felpuhítja az alapjog-korlátozás kritériumait. A jövőben alapvető jogok korlátozásának alapjául szolgálhat például a „hűség, a hit és a szeretet”. Megszűnik annak a lehetősége, hogy a jogszabályok alkotmányellenessége utólagos vizsgálatát bárki kezdeményezze az Alkotmánybíróságnál, így az alapjogokkikényszeríthetősége súlyos csorbát szenved.

IV. Az Alaptörvény-javaslat gyengíti a kormány és az országgyűlési többség ellensúlyait, így az Alkotmánybíróságot és az ombudsmani intézményt. Az Alaptörvény-javaslat fenntartja az Alkotmánybíróság hatáskörének korlátozását a költségvetést, a központi adónemeket érintő jogszabályok tekintetében. Az alkotmányozó a továbbiakban nem tart igényt a nemzeti és etnikai kisebbségek, a jövő nemzedék jogait védő ombudsmanokra és az adatvédelmi biztosra, így megszűnik az érintett jogok független intézményi védelme.

V. Az Alaptörvény-javaslat megnehezíti a demokratikus politikai versenyt és a politikai váltógazdálkodást.A központi költségvetés kikerül az Országgyűlés kizárólagos fennhatósága alól, az Országgyűlés pedig egyszerűen feloszlathatóvá válik. Az Alaptörvény-javaslat megfosztja a következő egyszerű többségű kormányt attól a lehetőségtől, hogy saját kormányprogramját megvalósítsa, hiszen olyan szabályozási tárgyköröket utal kétharmados többséggel elfogadható törvények körébe, mint az adótörvények vagy a nyugdíjrendszer.

A civil szervezetek elemzése magyar nyelven itt, angol nyelven pedig itt olvasható.

 

 

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság