Feliratkozás hírlevélre Ne maradj le legfontosabb híreinkről 2025-ben!

A Fidesz újabb pert veszített a Helsinki Bizottsággal szemben

Immáron jogerős ítélet mondja ki: a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség megsértette a Magyar Helsinki Bizottság jó hírnevét. A bíróság ezért a pártot nyilvános bocsánatkérésre és egymilliós sérelmi díjra kötelezte. Az ítélet arra is felszólítja a pártot, tartózkodjon a további hasonló jogsértésektől. Szervezetünk a pénzt a menedékkérők jogi segítségnyújtására fordítja.

Jó hírneve megsértése miatt adott be keresetet tavaly májusban a Magyar Helsinki Bizottság. A kormánypárt 2015. május 22-iki sajtóközleménye azt állította: „A nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit teljesítő álcivil Helsinki Bizottság pofátlan módon a fekete-fehér adatokat is próbálja meghamisítani. Hazugságaikkal szemben a tény az, hogy 2014-ben a menedékkérők négyötöde, mintegy 35 ezer ember nem háborús övezetből érkezett Magyarországra, tehát megélhetési bevándorló volt.”

A Magyar Helsinki Bizottság azt kérte a bíróságtól, állapítsa meg, hogy a kormánypárt közleményében szereplő kijelentéseivel megsértette a Helsinki Bizottság jó hírnévhez való jogát, illetve becsületét. Emellett arra kérte a bíróságot, kötelezze az alperest, hogy a honlapján, a Magyar Nemzet és a Napi Gazdaság napilapokban fizetett hirdetésként, valamint az Országos Sajtószolgálat útján közzé tett nyílt levélben kérjen bocsánatot, és jelentse ki, hogy állításai mindenféle ténybeli alapot nélkülöznek. Ezen túl a jogvédő szervezet azt is kérte, hogy a Fideszt a bíróság tiltsa el a további jogsértésektől, és kötelezze egymillió forint sérelemdíj megfizetésére. Ezt már a bíróság januári, nem jogerős ítélete – egy pont részleges kivételével – megítélte.

A bíróság – a Helsinki Bizottság keresetének megfelelően – megállapította, hogy a Fidesz – MPSZ megsértette a Magyar Helsinki Bizottság jó hírnevét azzal, hogy a közleményében azt írta, a civil szervezet meghamisította a fekete-fehér adatokat, a nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendelését teljesíti, és meghamisítja a 2014-es menekültügyi statisztikákat. Egyik állítás sem felel meg a valóságnak, a tárgyalás során az alperes egyiket sem tudta bizonyítani. A bíróság a pártot eltiltotta a jövőbeli jogsértésektől, a Helsinki Bizottság jó hírnevének ismételt megsértésétől. (Mint ismeretes, hasonló ügyben a civil jogvédő szervezet korábban már jogerősen pert nyert a kormánypárt és annak szóvivője ellen.)

A bíróság elegendőnek találta, hogy a nyilvános bocsánatát a Fidesz csak az MTI-OS útján tegye közzé, mert a jogsértés is ott történt, és más sajtótermékek is átvehetik a „pardont”. A bíróság egymilliós sérelmi díjat ítélt meg. Az idén januári ítéletében a Fővárosi Törvényszék már csak azért sem találta eltúlzottnak az összeget, mert a párt korábban is hasonlóakat állított, amelyekről jogerősen kimondatott, hogy sértik a Helsinki Bizottság jó hírnevét. A Fővárosi Ítélőtábla mai jogerős ítéletében – némileg eltérő jogi érveléssel – helybenhagyta az elsőfokú döntést, így a pártnak már biztosan fizetnie kell és meg kell követnie a civil jogvédő szervezetet. A Helsinki Bizottság a pénzt menedékkérők jogvédelmére fogja költeni.

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság