A Fidesz megsértette a Helsinki Bizottság jó hírnevét

Jó hírneve megsértése miatt adott be keresetet tavaly májusban a Magyar Helsinki Bizottság. Az alperes a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség volt. A bíróság ma kimondta a jogsértést, a pártot nyilvános bocsánatkérésre és egymilliós sérelmi díjra kötelezte. Az ítélet arra is felszólítja a pártot, tartózkodjon a további hasonló jogsértésektől. Az ítélet nem jogerős.

fidesz-per_túry gergely
Fotó: Túry Gergely / hvg.hu

A párt május 22-iki sajtóközleménye azt állította: „A nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit teljesítő álcivil Helsinki Bizottság pofátlan módon a fekete-fehér adatokat is próbálja meghamisítani. Hazugságaikkal szemben a tény az, hogy 2014-ben a menedékkérők négyötöde, mintegy 35 ezer ember nem háborús övezetből érkezett Magyarországra, tehát megélhetési bevándorló volt.”

A Magyar Helsinki Bizottság azt kérte Fővárosi Törvényszéktől, állapítsa meg, hogy a kormánypárt közleményében szereplő kijelentéseivel megsértette a Helsinki Bizottság jóhírnévhez való jogát, illetve becsületét. Emellett arra kérte a bíróságot, kötelezze az alperest, hogy a honlapján, a Magyar Nemzet és a Napi Gazdaság napilapokban fizetett hirdetésként, valamint az Országos Sajtószolgálat útján közzé tett nyílt levélben kérjen bocsánatot, és jelentse ki, hogy állításai mindenféle ténybeli alapot nélkülöznek. Ezen túl a jogvédő szervezet azt is kérte, hogy a Fideszt a bíróság tiltsa el a további jogsértésektől, és kötelezze egymillió forint sérelemdíj megfizetésére. Ezt a bíróság mai ítélete – egy pont részleges kivételével – megítélte.

A bíróság – a Helsinki Bizottság keresetének megfelelően – megállapította, hogy a Fidesz – MPSZ megsértette a Magyar Helsinki Bizottság jó hírnevét azzal, hogy a közleményében azt írta, a civil szervezet meghamisította a fekete-fehér adatokat, a nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendelését teljesíti, és meghamisítja a 2014-es menekültügyi statisztikákat. Egyik állítás sem felel meg a valóságnak, a tárgyalás során az alperes egyiket sem tudta bizonyítani. A bíróság a pártot eltiltotta a jövőbeli jogsértésektől, a Helsinki Bizottság jó hírnevének ismételt megsértésétől. (Mint ismeretes hasonló ügyben a civil jogvédő szervezet korábban már jogerősen pert nyert a kormánypárt és annak szóvivője ellen.)

A bíróság elegendőnek találta, hogy a nyilvános bocsánatát a Fidesz csak az MTI-OS útján tegye közzé, mert a jogsértés is ott történt, és más sajtótermékek is átvehetik a „pardont”.

A bíróság egymilliós sérelmi díjat ítélt meg. A Fővárosi Törvényszék már csak azért sem találta eltúlzottnak az összeget, mert a párt korábban is hasonlóakat állított, amelyekről jogerősen kimondatott, hogy sértik a Helsinki Bizottság jó hírnevét.

Az ítélet nem jogerős, mert a párt megfellebbezi.

 

[cs_infobox column_size=”1/1″ cs_infobox_title=”A Magyar Helsinki Bizottság Magyarország egyik legnagyobb, és legrégebbi emberi jogi civil szervezete.” cs_infobox_bg_color=”#007375″ cs_infobox_list_text_color=”#ffffff”][infobox_item icon=”Choose Icon”]

 

[cs_video column_size=”1/2″ video_url=”https://youtu.be/p2wHvXx1Ngs” video_width=”500″ video_height=”250″][/cs_video]
[cs_column column_size=”1/2″]

Támogass minket adó 1%-oddal, hogy továbbra is felléphessünk a jogsértések ellen.

 

Adószámunk: 19013983-1-41

[/cs_column]
[/infobox_item] [/cs_infobox]

Megosztom másokkal

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság