A. B. kontra Magyarország

A kérelmező ellen 2007. január 17-én indult büntetőeljárás kerítés, üzletszerű kéjelgés elősegítése és zsarolás gyanúja miatt. Amikor a kérelmező tudomást szerzett arról, hogy keresik, önként jelentkezett a rendőrségen. 2007. január 19-én a bíróság elrendelte a kérelmező előzetes letartóztatását, amelyet az eljárás meghiúsítása veszélyének fennállásával indokolt. A kérelmező előzetes letartóztatását folyamatosan hosszabbították, elsődlegesen az eljárás meghiúsításának veszélye miatt, azonban a vádemelés után már nem erre az okra, hanem szökésveszélyre hivatkoztak a bíróságok. A meghosszabbítás indokai között a következők szerepeltek: szökés és bűnismétlés veszélye; a kérelmezőnek nincs legális jövedelme; az egyik bűntársa megszökött; tanúk befolyásolásának veszélye; az esetlegesen kiszabásra kerülő súlyos szankció okán biztosítani kell a kérelmező eljárási cselekményeken való megjelenését. A kérelmező többször indítványozta az előzetes letartóztatás más, kevésbé korlátozó kényszerintézkedéssel való felváltását. Ennek során a védője rámutatott arra, hogy semmilyen olyan bizonyíték nem volt számára hozzáférhető, amely alátámasztaná azt, hogy a kérelmező befolyásolná a tanúkat, illetve arra is, hogy a szökés veszélyét egyetlen általa ismert bizonyíték sem alapozta meg. Végül 2008. december 10-én a kérelmezőt szabadlábra helyezték és lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el vele szemben. A kérelmező összesen 1 évet és 11 hónapot töltött előzetes letartóztatásban.

Az ügyben az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) álláspontja szerint a hazai bíróságok által felhozott, az előzetes letartóztatást megalapozó indokok „relevánsak” voltak ugyan, azonban az idő előrehaladtával már nem voltak „elégségesek”. Különösen a szökés veszélyével kapcsolatban mutatott rá az EJEB arra, hogy azt semmilyen érv sem támasztotta alá, és az erre való hivatkozást különösen annak fényében tartotta problematikusnak, hogy a büntetőeljárás kezdetén a kérelmező maga jelentkezett a rendőrségen. A strasbourgi bíróság szerint a bűnszervezetben való elkövetésre való meglehetősen általános hivatkozás nem magyarázhatja a kérelmező előzetes letartóztatásának ilyen mértékű elhúzódását. Mindezen megfontolások és azon tény alapján, hogy az eljáró hatóságok nem vették komolyan fontolóra más, kevésbé korlátozó kényszerintézkedések alkalmazásának lehetőségét, és elutasították a kérelmező óvadék ellenében való szabadon bocsátására irányuló kérelmeit, az EJEB megállapítása szerint a kérelmező fogva tartását megalapozó indokok nem tekinthetők „elégségesnek”. Ezért az EJEB kimondta az Emberi Jogok Európai Egyezménye 5. cikk 3. bekezdésének sérelmét.

Az ügyben a strasbourgi bíróság rámutatott továbbá arra, hogy a kérelmező folyamatosan jelezte a hazai hatóságoknak, hogy az ügy iratainak releváns részeihez nem fér hozzá, amit a hazai hatóságok nem cáfoltak. Ezzel kapcsolatban az EJEB megjegyezte, hogy az ügy irataihoz való hozzáférést a magyar büntetőeljárási törvény értelmében is biztosítani kell, kivéve, ha az a nyomozás érdekeit veszélyezteti. A strasbourgi bíróság megítélése szerint az ügy iratai és a felek beadványaiban foglaltak között semmi nem utalt arra, hogy a kérelmező ténylegesen gyakorolni tudta volna az 5. cikk 4. bekezdése által biztosított jogát, és megállapította, hogy a „fegyverek egyenlőségének” elvét a kérelmező esetében nem tartották tiszteletben. Ezért az EJEB kimondta az Emberi Jogok Európai Egyezménye 5. cikk 4. bekezdésének sérelmét.

Az ítélet angol nyelven itt, magyar nyelven pedig itt olvasható.