Feliratkozás hírlevélre Ne maradj le legfontosabb híreinkről 2025-ben!

Siker! Strasbourg kimondta: a gyerek az első, még akkor is, ha a szülője börtönben van

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta: az államnak mindent meg kell tennie azért, hogy a fogvatartottak gyerekeinek egészséges kötődése lehessen szüleikkel.

A Magyar Helsinki Bizottság üdvözli a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a Deltuva kontra Litvánia ügyben tegnap hozott döntését, melyben kimondta: a gyermekek jogának kell a legfontosabbnak lennie, amikor a börtönben lévő szülőkkel kapcsolatos döntéseket hoz az állam. Az ítélet szerint a gyermekeket érintő minden döntésnél a gyermek mindenek felett álló érdekét kell elsődlegesen figyelembe venni, és azt, hogy a gyerekeknek joguk van a szülővel rendszeres, folyamatos kapcsolattartáshoz akkor is, ha a szülő börtönben van.

Ez jelentős siker, és előrelépés az érintett gyerekek jogainak elismerése érdekében. Az ügyben két civil szervezet (a Children of Prisoners Europe (COPE) és az Aire Centre) közös beadványa fontos, tudományosan megalapozott érveket fogalmazott meg arról, mennyire hátrányosan érinti az otthon maradó gyerekeket a szüleik fogva tartása. A beadványban hangsúlyozták: az ENSZ Gyermekjogi Egyezményével és számos más nemzetközi dokumentummal összhangban a gyermek mindenek felett álló érdekét kell elsődlegesen figyelembe venni minden, a gyermekeket érintő döntésben. A civilek szerint a fogvatartott szülőkkel való kapcsolattartás korlátozásának eseteiben a gyermekek jogai legalább annyira ha nem jobban érintettek, mint a szülőké. A beadvány tudományos kutatások eredményeit idézi, amelyek bizonyítják, hogy a fogvatartott szülők gyermekeit a többi gyerekhez képest nagyobb mértékben fenyegeti a család széthullásának, a megbélyegzésnek és a mentális problémák kialakulásának a veszélye. Ráadásul a szülő hirtelen eltűnésének traumája és az ezt követő kapcsolattartás hiánya azt eredményezheti, hogy a kisgyermekek életük későbbi szakaszában elutasítják a szülőt. Kutatások azonban azt is kimutatták, hogy ezeket a kockázatokat enyhíteni lehet a gyermekek és fogvatartott szüleik közötti gyakori, tartalmas kapcsolattartással.

A civilek érveit elfogadva a Bíróság elismerte, hogy a szülői fogva tartás káros következményekkel járhat a gyermekek fejlődésére, különösen akkor, ha számukra a megfelelő támogatás és a folyamatos kapcsolattartás nem biztosított. Kimondták: az államnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a börtönben lévő szülők gyerekeinek egészséges kötődése lehessen fogvatartott szüleikkel.

Az EJEB a döntését az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikkére alapozta, amely a magán- és családi élethez való jogot védi. Hivatkozott ezen kívül az Európa Tanács fogvatartottak gyermekeiről szóló CM/Rec(2018)5 számú ajánlására is.

Hasonló elvek jelennek meg az Európai Unió két közelmúltbeli szakpolitikai eszközében is. Az első az EU gyermekjogi stratégiája, amelyet az EU Igazságügyi Miniszterek Tanácsa 2022. június 9-én fogadott el. A második az Európai Bizottság 2022. december 8-án kiadott ajánlása az előzetes letartóztatásról. Mindkét dokumentum elismeri a fogvatartott szülők gyermekeinek fokozott kiszolgáltatottságát.

 

Hiteles forrásból szeretnél információhoz jutni?

Ne maradj le a legfontosabb történésekről, értesülj terveinkről. Tartsuk a kapcsolatot, iratkozz fel hírlevelünkre Te is!

Hírlevél feliratkozás

Kövesd a Helsinkit

Napi aktualitásokért és extra tartalmakért kövess minket a Facebookon

Magyar Helsinki Bizottság